Skip to content
„Szeretném ötvözni az AOR-elemeket a doomos, klasszikus hard rockos hangzásvilágunkkal. Úgy érzem, ebből a kombinációból valami egészen egyedi is kisülhet.”

„Az írási folyamatot legjobban egy szóval lehetne összefoglalni: ’flow’. Minden a házi stúdiónkban kezdődött, ahol a darabkák szinte erőfeszítés nélkül kerültek a helyükre.”

„Ez a dal arról szól, amikor a dühünk elszabadul, és totálisan elveszítjük az önuralmunkat. Így a fejünkben hevesen romantizáljuk ellenségeink bukását.”

„Éveket töltöttem azzal, hogy igyekeztem bizonyos dolgokat kijavítani magamban. Az utóbbi időben azonban elgondolkodtam azon, hogy ezeknek a dolgoknak egyáltalán szükségük van-e javításra.”

„Az Eyestalk Ablations olyan, mint egy puskalövés egyenesen az arcunkba: nyomasztó, kemény az elejétől a végéig, és egy másodpercet sem hagy a levegővételre.”

„Amikor azt hisszük, hogy valaki szeret bennünket, majd kiderül, hogy az egész csak hazugság, egy szemvillantás alatt minden összeomlik.”

„Kezdettől fogva világos volt számunkra, hogy szeretnénk egy vendégművészt is foglalkoztatni a debütáló albumunkon.”

„Úgy véljük, ezek a szerzemények jó képet alkotnak a Mantas/Death születéséről. Ez az a nullpont, ahonnan minden elkezdődött: három 15 éves srác death metal történelmet írt.”

„Hihetetlen energiával dolgoztunk azon, hogy valami titokzatosat, merészet és a korábbi munkáinktól teljesen eltérőt hozzunk létre.”

„Az egész egy történet, egyfajta utazás, és ez a nyitódal mind hangzásában, mind szövegében remek lendülettel látja el az albumot.”

„Az album készítését rengeteg hullámvölgy tarkította, így az út hosszabb volt, mint vártuk, de a végső cél az volt, hogy olyan zenét alkossunk, amely mély érzelmeket kelt, és bízom benne, hogy sikerrel jártunk.”

KLIPHÍRADÓ

„A dal annak terhéről szól, hogy nem felelünk meg azon elvárásoknak, amelyeket a társadalom vagy mások támasztanak velünk szemben. És mondjuk azoknak sem, amiket magunknak állítottunk fel.”

„Életem nagy részét azzal töltöttem, hogy én legyek a nagylelkűbb, megbocsátottam az embereknek, megértettem őket, kifogásokat kerestem számukra.”

A deathcore vonalas kínai Leviathan egy új kislemezt adott ki Destiny Rewritten címmel, amelyben a Lie To The Silence énekese, Sev is közreműködik.

„Ez egy állásfoglalás mindazon dolgok ellen, amit a mai társadalom minden csatornán sugároz: a kérdés nélkül lenyelendő, eldobható, lelketlen, műanyag, agyatlan sz…rságok ellen.”

„Valamilyen oknál fogva a ’Tundra’ szó folyamatosan felbukkan az életemben, és az évek során több dalhoz és dalszöveghez is kapcsoltam, bár ezek közül csak nagyon kevés valósult meg valamilyen formában.”

TOVÁBBI BEJeGYZÉSEK