Skip to content

KIEMELT

Április legvégén jelentette be a Suicide Silence, hogy 16 év után megváltak Alex Lopez dobostól. Az utolsó közös stúdiós produkciójuk egy vadonatúj dal, a Thinking In Tongues, ami már meg is érkezett.

Zeit címmel pár napja jelent meg a Rammstein új albuma, és ugyan az idei turnéval nem jönnek hozzánk, a most bejelentett 2023-as Zeit Europe turnéval már igen, a magyar koncert 2023. augusztus 10-én lesz a Grouporama Arénában.

Tizenkilencedik alkalommal adták át tegnap a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A 25 fős szakmai zsűri 13 hazai és 6 külföldi kategóriában ítélt oda díjakat.

Két Michael Schenker Fest album után (Resurrection 2018, Revelation 2019) az ex-Scorpions, UFO gitáros 2021-ben már a klasszikus Michael Schenker Group név alatt hozta ki az Immortal című lemezt, annak utódja pedig május 27-én lát majd napvilágot Universal címmel. Második előzetesként azzal a szöveges videóval kísért A King Has Gone dallal lehet ismerkedni, amelyben a Helloween énekese, Michael Kiske a vendég.

Ahogy pár hónapja már jeleztük, visszatérésre készül a 90-es évek rap/hardcore/metal vonalának egyik úttörője, a Los Angeles-i Downset. A csapat a Nuclear Blast kiadóval szövetkezett, a korai, 1992-es demófelvételeik október végén jönnek majd ki két kislemezen, előbb azonban megérkezik egy új album, a Maintain. A június 10-én megjelenő lemez első előzetese a The Place To Be dal.

Öt év telt el a groove metal, metalcore vonalas sheffieldi Malevolence második albuma óta, és igaz, hogy 2020-ban kihoztak egy EP-t, de nagyon ideje volt már a harmadik albumnak. A Nuclear Blast kiadóhoz szerződött brit brigád május 20-án adja ki a Malicious Intent című új lemezét, harmadik előzetesként pedig a klippel kísért Still Waters Run Deep dallal lehet ismerkedni.

A Heartless Portrait (The Orphean Testament) címmel május 20-án jelenik meg a Tom S Englund vezette svéd Evergrey új albuma, a tavaly februárban kiadott Escape Of The Phoenix lemez utódja. Harmadik előzetesként a klippel kísért Blindfolded dalt tették közzé a prog metalosok.

Éppen negyedszázada annak, hogy a svéd Hammerfall kiadta a Glory To The Brave című debütáló albumát, egy szégyentelenül heavy metal lemezt, egy olyan korszakban, amikor a klasszikus stílust csak nagyon kevesen képviselték. Be is jött az árral szemben úszás, és azóta sem újították meg a fémzenét, fáradhatatlanul kalapálnak. Februárban egy új albummal jelentkeztek, június 28-án pedig a Helloweennel érkeznek majd Budapestre.

Jeff Waters még a járvány előtt költözött Nagy-Britanniába a szülőhelyéről, Kanadából, és már ott készült el a Ballistic, Sadistic címmel 2020 elején kiadott album, amelyről a thrash/speed gitármester határozottan állítja, hogy az Annihilator utolsó lemeze volt. Elkészült azonban a 2007-es Metal album egy új verziója, méghozzá Dave Lombardóval és az ex-Iced Earth énekessel, Stu Blockkal. Volt hát miről kérdezni a főnököt…

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw