Leszámítva tavalyi rövid, matiné fellépésüket (délután két órakor!) a Monsters Of Rockon, még nem volt szerencsém Scottékat élőben látni. Elmaradt márciusi Európa-turnéjukat bepótolni érkeztek a mosh mesterei Németországba, én pedig résen voltam, nehogy valamiről is lemaradjak.
Ellentétben a brit koncertekkel ahol a MOD társaságában léptek fel itt a kontinensen, a Suicidal Tendencies kísérte őket. A hardcore muzsika híveinek nem kell a Tendenciest bemutatnom, azonban itthon még nem ismerik elegen a csapatot. A kaliforniai Venice-ből származó ötös 1983 óta nyomakodik s noha zenéjük a kezdetektól fogva HC/punk hatásokat mutat (igaz, egyre kevesebbet), mégis inkább a metalrajongók körében népszerűbb. Ma már Magyarországon sem ritka látvány a fején mintás kendőt (bandanát) viselő thrasher – nos, ők nem a napszúrás ellen védekeznek így, hanem mind-mind Mike Muir megveszekedett mániákusai.
Ugyan gyakran vádolják a Suicidaléket elslágeresedéssel, a koncert hallatán elégedetten nyugtáztam, hogy a milliószámra eladott kislemezek még nem jellemzőek rájuk. Bár megszólalásuk – főleg az első nóták alatt – gyötrelmesen sz.r volt, a középtempós agyszaggatás igen hatásosnak bizonyult. A német thrasherek önfeledt tombolásba kezdtek már a nyitó Trip Of The Brain alatt is, azonban az első ‘színpadmászó’ megjelenésére a War Is In My Head bevezető riffjéig várni kellett. A kísérlet meglepő módon meddőnek bizonyult, mert a kitartóan küzdó fiatal a színpadig nem jutott el, hiába tempózott keresztül számtalan fejen. Talán meglepő, hogy nem a színpad történéseit ecsetelem, de mentségemre szolgáljon, hogy ott bizony semmi említésre méltó nem történt. Mike Muir, a kidolgozott felsőtestű vokalista mélyen orrába húzott kék kendőjével és baseball sapkájával fején, vaksötét napszemüvegben igencsak koncentrált, nehogy megbotoljon valamiben a színpadon – szegény fickó nem sokat láthatott a bandana alól!
A Possessed To Skate című daluk klipjéről már ismerheti mindenki Mike egyéni mozdulatait, ahogy séta közben igen gyorsan előre-hátra hajladozva énekel. Sajnos, élőben ez elég rosszul sült el, ugyanis mozgás közben mikrofonját nem mindig tartotta azonos távolságra szájától, így hangja hol elment, hol visszajött. No mindegy, ó legalább megpróbált valamit mutatni, míg a többiek meg sem moccantak.
A helyzet reménytelenségét Rocky George gitáros játéka oldotta fel. Már a ST lemezeken is feltűnt szólózása, de amit élőben csinált ez a fekete srác, az volt az igazi! Kár, hogy a fókusz mindig Mike Muirra esik, számomra a banda valódi sztárja minden kétséget kizárva: Rocky! A koncert legjobb pillanata a How Will I Laugh volt, amit Rocky szólója szelt ketté.
Műsoruk egyébként egy Best Of ST volt, lemezeik legjobb nótáit játszották el: War Is In My Head, Pledge Your Allegiance, Possessed To Skate – nem felejtve ki a Join The Armyt sem, amelynek végén Mike egy óriás dobbantással bevetődött a tomboló tomeg közé!
Amennyire álmatagnak tűnt a Suicidal-show, annyira felajzottak voltak az Anthraxék. Attól a pillanattól, hogy belekezdtek a Be All, End All-ba, nem volt megállás, de még egy szusszanásnyi pihenő sem. A fotósok köztük én is hiába is próbálták beállítani a távolságot, mire kattant volna a masina, Danny (vagy Scott, vagy Frank stb…) már rég hetedhét határon túl rázta sörényét. (Ez utóbbi Scott lan-re nem vonatkozik, ó ugyanis a turnét új frizurával ünnepelte: a feje búbjáról a maradékot is leborotválta, s így csak hátul lógott haja!) Káprázatos ováció fogadta a két klasszikus nótát; a legnépszerűbbnek számító Madhouse-t és a Metal Thrashing Mad-et.
Ezek után hibázni már nem tudtak a new york-i mosherek, ezzel az indítással szó szerint megvették a közönséget! A hangzás is tiszta volt, a két Jackson-gityó ágyúként szólalt meg, egyszerűen nem lehetett megállni,headbangelés” nélkül. Joey Belladonna is csúcsformában mutatkozott, nemcsak gigantikus fejdíszt öltött az Indiansben, hanem végigtombolta a nótát, miközben a fejdísz fel-lecsúszkált a fején. Az Antisocial című Trust-átdolgozás abszolút közönségkedvencnek túnt, az egész sportcsarnok üvöltötte a szövegét.
A csapat image-ében történt egy kis változás utolsó Európa-turnéjuk óta: Scott lan kivételével mindenki visszacserélte sortját stretch hosszúnadrágra. Valószínűleg elegük lett abból, hogy most már mindenki sortban játszik. Bravó, jó húzás volt!
Dicséret illeti a legutolsó lemez borítójára épült díszletet is. Olyan ötletesen építették, hogy a srácok a legváratlanabb helyeken tudtak felmászni Charlie Benante cucca mellé. S ha már itt tartunk: Benante az egyik legjobb speed dobos a szakmában… ha nem a legjobb! A lába hi-he-tet-le-nül gyors!
A show egyetlen gyengébb pillanata Danny Spitz, a miniaturizált gitáros szólója volt, ezt teljesen feleslegesnek éreztem két okból is. Egyrészt Danny nem az a virtuóz gitáros típus, másrészt a ST-féle Rocky George szóló ezerszer ötletesebb volt! No, de ez legyen a legkevesebb!
Aki először látja az Anthraxet, bizonyára azt veszi észre leginkább, hogy az egész csapat mennyire élvezi a koncerteket. Itt nincs önmagába boruló művészkedés, csupán zene és félelmetes zenekar-közönség összhang.
Meglepetésként ért az első lemezen található Howlin’ Furies, nem is mertem remélni, hogy ezt valaha hallani fogom még élőben és ráadásul jól is hangzott Belladonnával. Persze nem maradhatott ki a híres Anthrax-rap, az I’m The Man sem – ha valaki nem ismerné videóról, itt Belladonna ül a dobok mögé, a többiek pedig amúgy a „feka-rapek” módjára fel s alá sétálva bohóckodnak.
A háromszor is visszahívott Anthrax kitűnően vizsgázott főzenekarként is, hiszen ne feledjük, hogy eddig mindig csak előzenekar voltak Európában! A zene szeretete és a belülről fakadó humor átsütött a dalokon és pár ezer rajongó boldogan, – hogy stílszerű legyek – eufórikus állapotban távozott.
(Lénárd László)
-x-
Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hungarica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást!
METAL HAMMER HUNGARICA No. 5 (1989/5) – TARTALOM
HAVI METAL – Dörgedelmek
PRÁGAI METAL FESZTIVÁL – Running Wild, Stormwitch etc. akcióban
ALICE COOPER – Alice kiborítja a szemetet
POKOLI ESTE – Egy este a Pokolgéppel, pályázat, rejtvény
FORRÓ DRÓT – Új Kiss LP, Gillan kivált stb.
VENOM – A legfeketébb fém
HANGPRÓBA – Lion, Mr. Big, Silent Rage és a többiek
SOKKOLÓ KORONGOK – Fantasztikus albumszüret
EXUMER – Él és virul?
QUEEN – Ha ti akarjátok
DRI – A crossover ‘nagyapái’
COZY POWELL – A bérdobos
SÁMÁN – Lassan, de biztosan
METALLICA – Visszaemlékezések
KING DIAMOND – Konspiráció minden mennyiségben
MANOWAR – A királyok kora nem járt le
OSSIAN – A PeCsa-buli
ÉLŐ FÉM – Anthrax, Suicidal, Telegram, WASP, Motörhead
OBITUARY – Death a javából
ROCKKULTÚRA – Led Zep-könyv, dalszövegfordítási vetélkedő, Súgd Meg Nekünk
DEMONSTRÁCIÓ – Az underground él!
HAZAI HEAVY ATYÁK III – Vörös István. Kicsoda?
GITÁRMÁNIA – Az egyik legnépszerűbb rovat
STRESS – Csak semmi izgalom!
SAVATAGE – Móka, kacagás és persze metal
SAJÁT SZAVAIKKAL – Alice és az Annihilator
MOSZKVA MUSIC PEACE FESZTIVÁL – Az év koncertje – ahogy mi láttuk
Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld
A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw005/
SÚGD MEG NEKÜNK! – A magazinnal, a honlappal és a rádióműsorral kapcsolatos véleményedet írd meg az mhh@hammerworld.hu e-mail címre!
ELŐFIZETÉSI AKCIÓ! – https://hammerworld.hu/elofizetes
TÁMOGATÓI CSOMAGOK – https://hammerworld.hu/gyujtoi-kiadas/
