A Wall Of Sleep hatodik albuma The Kingdom címmel jelent meg május 9-én. A sabbathista doomhoz megannyi hard rock, dallamos metal és egyéb ízt keverő anyag meg is nyerte a májusi Hangpróbát. A június 8-i lemezbemutatóra készülő csapatból Füleki Sándor gitáros és Bátky ’BZ’ Zoltán énekes válaszolt a kérdéseinkre.
Szöveg: Uzseka Norbert · Fotó: kiadói archívum
–
Bő hat év telt el a The Road Through The Never album óta, az doom tempóval sem kevés. Mivel telt az idő, avagy miért telt el ennyi?
Sanyi: „Volt ugye egy covid-járvány, aminek fura mellékhatása volt, hogy nemcsak a koncertek szüneteltek, de nálam valahogyan a kreatívkodás gombot is lejjebb csavarta ez a pestis. Még a pandémia előtt jött felkérés az AMD-be (ahová vittem magammal gitáros- és harcostársamat, Kemencei Balit is), és mivel az AMD hozzánk képest kifejezetten aktívan koncertezett és próbált, talán az is lefoglalta azokat az energiákat, amiket a WOS-ba fektettünk volna. És azt se felejtsük, hogy ezidő alatt megírtam egy egészen tisztességesre sikeredett AMD-lemezanyagot is.
Ugyanakkor a fióknak időközben írogattam a WOS-dalokat is (többek között a Plague és a Spirit Healer már 2020-ban készen volt), de valahogy nem volt meg a szikra, ami cselekvésre sarkallt volna bennünket, hogy rögzítsük is bármelyik nótát. Nem volt hit, vagy önbizalom… nem is tudom, hogyan fogalmazzak. A fiókban meg közben tizenakárhány dal… Aztán tavaly a kiadónk, a H-Music részéről jött egy – a mi fapados underground szemléletünkhöz képest – ijesztően profin felépített terv: szépen vegyük fel az albumot, jöjjünk ki egy single-lel, ágyazzunk meg a lemeznek, és sorra mutassunk egy-egy nótát, hogy a WOS visszatért. Kaptunk egy határidőt, ami innentől kezdve nemcsak szorongató volt, de jótékonyan ösztönzött is. Begyújtottuk a rakétákat.”
BZ: „A Road lemez megjelenése után igyekeztünk megjátszatni a lemezt, voltak klubbulik és fesztiválok egyaránt, aztán valaki megevett egy denevért (és ezúttal nem Ozzy), és lett belőle világjárvány, teljes leállás minden szinten. Amikor pedig felbukkantunk belőle a túloldalon, a többi underground bandával együtt azt vettük észre, hogy töredékére csökkentek a fellépési lehetőségek, beszűkültek a kigazdálkodható működés módjai. Nálunk pedig ugye azért mindenkinél ott a család, egyéb projektek, kinél más zenekarok, kinél munka, kinél mind a kettő, szóval az új kereteken belül tudtunk gondolkozni. Játszottunk, ahol tudtunk, közben pedig formálódtak új dalok, de valóban kicsit úgy álltunk a szép új világban, hogy azt se tudtuk, merre van észak.”
.
Miben lett más az új album a Roadhoz képest? Mi változott, úgy bennetek, mint a zenétekben?
S: „Ahogyan mindig, most is változatos lemezt próbáltunk lerakni az asztalra. Azok a spirituális energiák, amik teremtik a muzsikánkat, most is ugyanazok, mint 20 évvel ezelőtt: a dalok komor alaptónusa mellett állandóan ott van a világosság is. Talán az a legnagyobb különbség az előző (és az összes korábbi) album között, hogy a The Kingdom megszólalása sokkal korszerűbb, frissebb. BZ pedig még az előző lemezhez képest is több dallamos vokállal, extra szólamokkal díszítette a dalokat, így ez az album elsőre még befogadhatóbbnak is tűnik. A kérdésedre válaszolva, zenénkben szerintem kb. semmi nem változott, az anyag a Road szerves folytatása.”
Igazából Holdampf Gábor kiválása óta egyre kevesebb az a sabbathista doom a zenétekben, amivel Sanyit a legtöbben megismertük, ugye még a Moodban. Miért van ez így? Van az új lemezen még doom? Egyáltalán, hogy írnátok le az új albumot?
Sanyi: „Már a feltételezés is sértő. Az agytekervényeimet, az ujjbegyeimet mindig a Tony Iommi ihlette szellemiség vezette, így most is. Ha bármelyik Sabbath-korszakból meghallgatsz egy TELJES lemezt, azonnal láthatod, hogy nemcsak súlyos dalok, de érzelmesek, sőt már-már vidám nóták is sorakoznak egymás után. Valamennyire ez a WOS-ra is igaz: a már több mint 20 éve megjelent legelső albumunkon is a masszív tételek mellett szerepelt akusztikus Zeppelin-rock, vagy kissé elszállt, pszichedelikus hatású dal. Mindig is azokat a lemezeket szerettem, amelyeken nem végig darálás vagy búskomor siratók mennek, hanem hangulatilag jól megkülönböztethető nóták, ezt próbáltuk az összes WOS-lemezen közvetíteni, így a The Kingdom albumon is. Azt ugyanakkor nem tagadom, hogy BZ énekdallamai annyira meghatározók, hogy néha elviszik a fókuszt a zenei alap súlyáról – de ez véleményem szerint egyáltalán nem baj, sőt ettől annyira színes az anyag.”
BZ: „Igazából erről félig külső szemmel tudok nyilatkozni, hiszen amikor beszálltam, a zenekar már túl volt jó néhány lemezen és ’elfogyasztott’ két énekest. Elsőre én is úgy álltam hozzá, hogy a Wall Of Sleep egy doom zenekar, de amikor az első próbákra készülve jobban beleástam magam a dalokba, azt vettem észre, hogy már a kezdetektől jóval szélesebb volt a paletta, a klasszik metaltól hard rockon át a pszichedéliáig, csak ezt esetleg a korábbi énekesek karaktere, vagy épp az aktuális sound tette doomosabbá. Már az előző lemeznél azt beszéltük Sanyival, hogy nem kell elvárásokra, évtizedekkel korábban ránk aggatott stílusjegyek megtartására építeni, játsszuk végre azt, ami belőlünk jön – amiben persze van doom is, de sok minden egyéb is.”
Az előző album óta basszusgitáros fronton történt változás. Miért ment Preidl Barnabás, hogy került a képbe Janovszki Zsolt?
BZ: „Barna igazából egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy a teljes zenélősdiből kiszáll, a pontos okokat talán csak ő tudja. Játszott máshol is velünk egyidőben, de amikor meghozta ezt a döntést, mindenhonnan kilépett, a cuccait is árulni kezdte. Szóval semmi nagy ajtócsapkodás nem volt, az élete épp olyan irányba fordult, hogy ezt a részét nem akarta tovább csinálni. Elfogadtuk, elbúcsúztunk. Janó viszont villámgyorsan képbe került. Ő nagyon régi barátom, annak idején az első normálisabb zenekarunkat is közösen csináltuk még ’93 környékén – Rushing Snails volt a neve, nem akarok róla beszélni… (nevet) Kékkői Zalán volt a gitáros és pár cimboránk játszott még, akik azóta nem is zenélnek már. Érdekesség, hogy Zsolti akkor még énekelt, én pedig doboltam. Később ő jó ideig musicalekben, rockszínházas produkciókban szerepelt, de aztán hosszú ideig a munkájára koncentrált, úgy volt vele, hogy előbb megteremti az anyagi alapjait annak, hogy utána már teljesen úgy élhessen, ahogy szeretne. Ennek nagyjából akkor jött el az ideje, amikor mi épp eggyel kevesebben lettünk, ám időközben ő suttyomban remek basszusgitárossá képezte át magát, szóval ahogy meghallotta a hírt, bejelentkezett és pár héten belül meg is voltak az első próbák. A lelkesedés mellett a teljesítmény is meggyőző volt, ráadásul sajátos stílusjegyeket is hozzá tudott tenni az összképhez.”
És mennyire vannak jelen a dalok megírásában a többiek?
S: „Ahogyan az elmúlt majd’ 25 évben ez mindig megszokott volt, van egy sajátos szereposztás a zenekarban: megírom a zenét és BZ (vagy a korábbi énekesek) az énekdallamot meg a szöveget. Ez a bevált recept nálunk. Van egy vízióm az aktuális dalról az összes hangszerrel, amiből a stúdiónak éppen nem nevezhető kis zugomban készítek egy demót (és itt most tényleg fullos/fuxos felvételekre kell gondolni, dobbal, basszussal, gitárokkal) és ezeket a kész demókat mutatom meg a srácoknak. Időnként szükség van/volt minimális szerkezeti változtatásokra ezekben a demókban – ha például nem fért ki egy versszak –, de alapvetően ez nem változtatta meg az eredeti koncepciót.
Nagyon fontos, hogy ezzel természetesen nem vitatni szeretném fegyvertársaim érdemeit, hiszen egy stabil, zenei aggyal gondolkodó támogatás kell részükről, erős ritmusszekció, vagy éppen technikás szólista, és nem utolsósorban egy olyan kreatív társ mint BZ.
Érdekes, hogy a Road lemezre rákerült egy BZ-nóta, a Fear, vagy most a Kingdomra szintén BZ két nótája lett kicsinosítva, a The Last Straw és a címadó The Kingdom, és ne felejtsük Kemencei Bali akusztikus intermezzóját, ahol fellélegezhetsz két heavy tétel között. Szaftos kis színes: szóba került ugye a határidő szorítása… Előfordult olyan, hogy Balinak a gitárfelvétel előtt 10 perccel mutattam meg, hogy is van egy-egy riff, de Zsolti is már pengette fel a bőgősávjait, amikor felvontam a szemöldökömet: »halló, ez fél hanggal lejjebb van!«” (nevet)
Hogyan oszlanak meg a szólók a két gitáros között?
S: „Mivel nemhogy szólózni, de gitározni sem nagyon tudok, így a szólók kevés kivétellel mindig Bali kezében vannak. Általában én az érzelmesebb, nagyívű dallamszólókat játszom, Balázs pedig – mivel az eszköztára igen gazdag – a technikásabbakért felel.”
Mennyire sűrűn tudtok próbálni? És milyenek a próbák?
S: „Ez minden interjúban felmerül, elég ritkán próbálunk és pont emiatt kicsit olyan, mintha saját magunk feldolgozásait játszanánk. Évente kb. 5-6 próbánk van, amelyekre mindenki tisztességesen felkészülten érkezik, tehát nem ott beszéljük meg, hogy milyen rész után mi következik, milyen hangon, hanem egy-két-há, és megy a muzsikálás. Mindenki tudja a dolgát. Ezek a próbák kifejezetten a már kész dalok gatyába rázásáról szólnak, elég szigorúan a munkára fókuszálva. Ez elég eredményes szokott lenni, és lassan a feldolgozás zenekarból saját magunkká válunk. Ha már próbák, ismét egy kis bulvár: a lemez dalainak nagy részét sosem játszottuk együtt, mielőtt rögzítésre kerültek.”
Az előző albumon szerepelt Szabó ’Szög’ Gergely, a Dalriada billentyűse. Most is van vendég?
BZ: „Most nincs. Elsősorban a felpörgetett munkatempó, valamint a felvételek földrajzi eloszlása miatt a billentyűs hangszereket és a Plague zárásában az akusztikus gitárt is én játszottam fel.”
S: „Meglátásom szerint a vendégek hiányát egy kicsit a hanyagságunk is okozta… Mivel a szerkezetkész demók már megvoltak, így időnk azért lett volna felkérni egy-két arcot, hogy csináljanak valami kis díszítést a dalokra. Nekem a nevergreenes Matláry jutott eszembe korábban, hogy súlyos billentyűszőnyegeivel megtámogathatna egy-két nótát. Na de majd a következő albumon!” (nevet)
A borítóból kiderül, hogy az egyes hangszereket különféle helyeken vettétek fel. Mi volt ennek a módszernek az oka, mik az előnyei és hátrányai? És a keverésnél mennyire tudtatok jelen lenni?
BZ: „A modern technológia és az online világ ugyan rommá gyalulta a zenebizniszt, de az egyetlen jó dolog benne az, hogy nem kell feltétlenül egy légtérben lenni a felvételekhez és a keverési munkálatokhoz. A gitár- és basszusfelvételek Balázs frissen elkészülő házistúdiójában zajlottak, a dobokat Szása Sopronban, a kis oktatóstúdiójában rögzítette, én pedig hol Bécsben, hogy Smici soproni stúdiójában énekeltem. A billentyűk és effektek, meg némi akusztikus gitározás nálam készült Bécsben, ahogy az editálás is itt kötött ki. Viszont pont az online lehetőségek miatt meg tudtuk csinálni azt, hogy minden egyes munkafázis szépen naplózódott egy közös felhőtárhelyen, ezért bárki azonnal hozzá tudott szólni. Még Google-táblázat is volt, amiben részletesen vezettük, hogy az egyes daloknál milyen fázisok hiányoznak még, szóval igyekeztünk profin hozzáállni a dologhoz.
A keverést pedig úgy bíztuk Vári Gabira (Miracle Sound), hogy biztosak voltunk a kiváló végeredményben. Gitárosként, énekesként és hangemberként is nagy tapasztalattal rendelkezik, ráadásul sokféle stílusban mozog otthon, szóval annyit mondtunk neki elsőre, hogy kezdjünk neki, nézzük meg az első dalnál, mit hoz ki belőle, aztán majd egyezkedünk. Ezek után meghallottuk a Kingslayer első változatát, és az állunk csattant a padlón, hogy »baaaaazzzzeeeeeeg, a Wall Of Sleep belépett a XXI. századba…« (nevet) De igazából ez koncepció is volt: bízzuk magunkat a profira, várjuk meg, neki mit mond a zenénk így 2025-ben. Ezt mondta, mi pedig nem is lehetnénk boldogabbak.”
Idézem Sanyit az előző interjúból, BZ szövegei kapcsán: „Picit hiányolom a sárkányokat és a lovagokat, de talán majd a következő lemezen ráveszem BZ-t.” Sikerült?
BZ: „Nem, legalábbis sárkány továbbra sincs, és lovag is talán csak egy van, ha a The Plague megszemélyesített apokalipszis-lovasát annak tekintjük.” (nevet)
S: „Abban az interjúban csak kicsit vicceltem a sárkányokkal és lovagokkal. Nekem tetszenek ezek a hősies, harcos, klasszikus metal dalszövegek – de valójában ez a világ sosem volt része a WOS lírájának, így ki kell egyeznem BZ verseivel.” (nevet)
Viszont királyok vannak, ahogy a cím (Királyság) sugallja. Össze tudnátok foglalni, miről szól az album?
BZ: „Az elmúlt évek tapasztalata alapján nekem nagyon bejött az a munkamódszer, hogy konceptlemezekben gondolkodom, de nem a klasszikus, lineáris történetvezetéssel, inkább egyfajta antológia módjára. A The Kingdom is ilyen: egy olyan elképzelt királyságról szól, amely lehetett bármelyik nagy birodalom a múltban, de jelenkoriakra is simán ráhúzható direkt politizálás nélkül.
Alapvetően arra épül a sztori, hogy eddig minden birodalom, még a legerősebb és a legbüszkébb is összeroskadt saját súlya alatt előbb vagy utóbb, de az közös mindegyikben, hogy még az utolsó pillanatokban is áradt a ’minden szép és jó, mi vagyunk a legjobbak’ jellegű önámítás. Egyiptom, Róma, a Habsburgok, a Harmadik Birodalom, a Szovjetunió, és sorolhatnám. A mostani antológiában ebből a Királyságból villantunk fel életképeket. Hol keserűbbeket, hol tanulságosabbakat, hol épp arról beszélünk, hogy az emberi érzelmek azok, amik utolsó szalmaszálat jelenthetnek az embertelenségben.”
Szerte a világon vannak olyan legendák (de magyart meg keltát biztosan tudok), melyek arról szólnak, hogy az igazi jó király gyakorlatilag a népéért van, azt képviseli, védelmezi, sőt gyógyítja. Láttok ilyen úgymond királyt, vezetőt a mai világban?
BZ: „Igyekszem csínján bánni a legendákkal, hiszen szép lassan mindegyikről bebizonyosodik, hogy nem úgy történt, és az a fehér néha szürke volt, vagy egyenesen fekete. Ott van például Mátyás, aki ’az igazságosként’ vonult be a köztudatba, pedig az akkori korszak jobbágyai, kisnemesei biztosan mást mondtak volna a durva hadiadók miatt. A mai világról pedig szándékosan nem akarunk véleményt alkotni, legalábbis nevesítve, vagy valaki mögé beállva. Viszont azt hiszem, a szövegekben szerepelnek azok az értékek és alapvető irányelvek, amikkel el tudtam mondani, hogy számomra mi jelenti a kiutat hasonló helyzetekből. Ezek pedig pártokon, királyokon, dogmákon felülemelkedő, univerzális dolgok.”
Amúgy van kedvenc királyotok akár a történelemben, akár a mítoszokban vagy fantasy irodalomban?
BZ: „Leginkább Lord Valentine-re szavaznék Robert Silverberg kult-regényfolyamából, bár azt hiszem, ennyire ’kedvesen’ és naivan csak a mesékben lehet uralkodni. A valódi világban a sikeres vezetők manapság inkább a Palpatine-vonalat viszik, sajnos sikerrel.”
.
A borítóban olvasható köszönetekből valamelyest kikövetkeztethető, hogy mindkettőtök magánéletében voltak fontos történések, változások. Én ezt valahogy érezni is vélem, abban, hogy akármilyen súlyos és zorkó is az album mondanivalója, sok riffje, sok helyütt a zenében van valami felszabadult, valami harmónikus, ami jobb kedvre derít. Ti ezt hogy látjátok?
S: „Egyetértek a meglátásoddal, szeretnénk olyan üzenetet közvetíteni, hogy mindig van remény. Fentebb már beszéltünk róla, a dalainkat mindig jellemezte, hogy a sötét hangulatú dalokban is ott van a fény. Mögöttem elég nehéz évek állnak, romokban volt a magánéletem, szóval nemcsak a ’korona’vírus (sic!) meg az AMD a ludas abban, hogy ilyen hosszú ideig volt parkolópályán a zenekar. Most úgy érzem, újra sínen vagyok, ha lehetek ilyen magasztos: magamra találtam, újra hiszek abban, amit csinálok.”
Sanyi, neked a WOS mellett ott az AMD, ahol Kemencei Balázs gitáros is penget, plusz ő játszik a Stonedirtben is. BZ is nagyon aktív az At Night I Fly-jal és talán a Wendigóval, és gondolom, a ritmusszekciónak is van további elfoglaltsága. Hogy lehet mindezt összeegyeztetni?
S: „Mindegyik említett zenekar kifejezetten ritkán játszik (most éppen az AMD van parkolópályán – a banda hibernálta magát), ennek köszönhetően nagyon ritka bármiféle ütközés. Szásának és Zsoltnak nincs egyéb zenekari elfoglaltsága, így velük is könnyen egyezkedünk. Szása mindennapjainak része a dobolás, dobtanár Sopronban, Zsoltit nem tudom, mit csinál, de van ideje. Szóval ha hirtelen beesne egy WOS koncertmeghívás, azonnal igent tudunk mondani.” (nevet)
BZ, tőled az is nagyon érdekelne, hogy hogyan tudod különválasztani a különféle zenekaraidnak írt dalokat, dalszövegeket? Hogy zajlik ez, hogy tudod eldönteni, hogy akkor ez WOS legyen, az ANIF, amaz Wendigo?
BZ: „Ha zeneileg nézem, a dal mindig ’megírja magát’, és megmutatja, hová szeretne kerülni. A szöveget pedig mindig az adott dal hangulata adja – ezért is kiváló ez az antológia jelleg, mert egyrészt nem kellett feltétlenül a nóták sorrendjét megszabni, másrészt viszonylag széles maradt a mozgástér a közös koncepció alatti sokféle témalehetőség miatt. Szóval asszem, még sosem fordult elő olyan, hogy az egyik zenekarnak készülő dalból lett a másiké – olyan talán igen, hogy amit csak úgy magamnak írtam, abból végül zenekaros anyag lett, és ez így is van jól.”
A lemezbemutatón ott lesz az At Night I Fly is, szóval BZ kétszer is színpadra lép. Viszont ott lesz a Magma Rise is, Sanyi két volt moodos csapattársával, ill. ugye Gábor volt az első WOS-énekes. Lesz netán közös muzsikálás is, vagy van bármi, amit előzetesen spoilermentesen el lehet mondani?
S: „Szerintem egy igen jó kis lineupot sikerült összehozni – minőségi este várható a Barbában, nagyon örülök, hogy ilyen nívós zenekarok társaságában mutathatjuk be az új dalokat. Mindhárom vendégbanda igen erős albumot csinált tavaly, talán lehet ezt a bulit egy négyes lemezbemutatónak is nevezni. Gábornak feldobtam az ötletet, hogy néhány régi WOS-nótában danolásszon, sőt, ha már ott van Kolos is (az isteni gitárpáros másik tagja), játsszunk el pár Mood-dalt, de (spoiler!) Gabesz elvetette az ötletet, így nem várható nagy összeborulás.”
És mi jön aztán? Itthoni, külföldi koncertek várhatók?
BZ: „Fesztiválilag idén egyelőre a Rockmaraton fix, ahol az Avatariummal és a My Dying Bride-dal osztozunk egy színpadon. Most épp az a terv, hogy az ANIF-fal összeállva próbálunk őszre szervezni koncerteket, amibe majd minden este picit belepusztulok, de legalább boldogan.”
S: „A külföldi koncertekkel kapcsolatban a realitás az, hogy ekkora kihagyásokkal egy zenekar neve nemcsak a nemzetközi, de a hazai zenei térképen is elhalványul. A mi esetünkben, a mi szintünkön, ha szerveznénk akár egy európai minitúrát, annak elsősorban az említett okok miatt egyelőre nem lenne valódi létjogosultsága. Igyekszünk egy kicsit felpörgetni a motort, kezdetnek idén igyekszünk megduplázni az évi átlag három koncertünket. Jövőre 25 éves lesz a zenekar, csinálunk egy jubileumi EP-t, ennek apropóján akár még a nyugatot is leigázhajtuk.” (nevet)
–
Az interjú eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
Tartalom: Eleine – Élő Fém – Godsmack / Sully Erna – Hangpróba – Ignitor – Jade – Katatonia – Klasszikus! (Iron Maiden: Live After Death) – Koncertmenü – Médiaradar – Michael Schenker – Misfire – Nightbreed Fesztivál (Árnyak Show, Dying Wish, Land Of Charon, Pornography) – Sokkoló Korongok / Extra – Wall Of Sleep – Will Hunt / Evanescence
