Kiadó: Universal / Írta: Gáti Viktor / 8
Szokatlanul „sokat”, három és fél évet kellett várni a dán boogie-metalosok kilencedik nagylemezére, az igen masszívra sikerült Servant Of The Mind folytatására. Ennek persze megvan az oka: a Volbeat újabb nehéz időszakon van túl, mivel a negyedik(!) gitárosuk, Rob Caggiano (ex-Anthrax) is elhagyta a fedélzetet, még 2023-ban. Hivatalos utódja azóta sem érkezett, a God Of Angles Trust dalait Flemming C. Lund (The Arcane Order) és Marin Pagaard Wolff bárdistákkal kiegészülve rögzítette a trió, a koncerteken pedig előbbi segíti ki őket.
Jelen, sorrendben kilencedik, tízdalos album első felvezetője, az In the Barn of the Goat Giving Birth to Satan’s Spawn in a Dying World of Doom (na mondd csak ki egymás után háromszor, ha tudod, haha!), habár a címével elsőre megdöbbentett, maga a nóta azért nem egy arcon csapós fajta, de kezdetnek nem volt rossz, mi több, a jellegzetes ének- és hangszeres dallamok, a rockabillys nyitányt az utóbbi időben megszokott fémesebb hangzással ellenpontozva jó kedvcsinálóvá tették.
A további ütős single-k, így a By A Monster’s Hand vagy a Demonic Depression még inkább a karcos élt villantják fel, ahol a Volbeat sajátjának számító, groove-os lüktetést ikergitáros, tradícionális heavy metal betétek gazdagítják. Számomra ez utóbbi jelenti az anyag fő vonzerejét – a Demonic’ egyenesen a kedvencem –, míg a slágeres darabok, mint az Acid Rain vagy a Time Will Heal, a dalgyűjtemény fakóbb szegmenseibe tartoznak – pedig mindig szívesen fogadnék egy Mary Ann’s Place/Dagen Før féle érzelmes/fülbemászó témát. A folytatásban egy horzsoló dalpáros után a lélekbe markoló refrénjével kitűnő Lonely Fields mutatkozik igazán emlékezetesnek még, hogy a ’Monster’s második része még némi, kissé erőltetett menőzéssel zárja le ezt a háromnegyed órát.
A hagyományos fémmunkára visszakacsintgató megoldások és Michael Poulsen énekes/gitáros/dalszerző jellegzetes fogásainak elegye kifejezetten jól működik a God Of Angels Truston, másrészről viszont a kezdetekben saját skatulya kiépítésére képes Volbeat-stílusjegyek által dominált friss nóták ma már nem bírnak akkora horderővel, mint régen. Így is bőven akad, amit a koncerteken érdemes elővenni az újdonságok közül, s ezáltal tulajdonképpen nincs félnivalója se a csapatnak, se a rajongóknak.
—
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámban jelent meg.)
„Mióta hallottam a Shotgun Blues dalukat, mindig azt várom tőlük. Ha pontosan olyat nem is, de hasonlókat azért írtak erre az új albumra. Jaj, de értik a zakatolós riffelést! És a brutál refréneket. Ha szereted a metalba oltott rockabilly feelinget, akkor ezt neked találták ki! Élvezetes hallgatnivaló!”
– Cselőtei László / 9
„Egy biztos, ez a lemez nem a megszokott panelekből építkezik. És pont ez benne a jó! Nagyon sok zenekar megirigyelhetné azt a koncepciót, ahogy Michael Poulsenék nekiláttak a komponálásnak. Mert sokszor éppen a szabályok totális elhagyása szüli a legnagyobb rock- és metalslágereket!”
– Zubor Olly / 9
„A zenekar komfortzónájából kissé kilépő, vagy legalábbis annak határmezsgyéjén táncoló, karcos, súlyos anyag a Volbeattől. Rég hallottunk tőlük ilyet, ezért ez most egészen jól jött ahhoz, hogy helyre tegyen velük szemben bizonyos kételyeket. ”
– Gyuricza Ferenc / 8
„Jó ideje a legharapósabb anyag ez Poulsenéktől – kevesebb Elvis-rakendroll és több metallicás riffelés, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot. A jellegzetességeik azért megmaradtak, ez még mindig a Volbeat, de az összkép meglepően karcos ezúttal – nem is gondoltam, hogy van még bennük egy ilyen metalos anyag.”
– Schmidt Péter / 8
„Valaki mostanában túl sok Metallicát hallgatott (és nem én). De amúgy érzem a szándékot a változásra, nem lehet azt mondani, hogy ugyanaz a rockabilly metal anyag ez, mint az előzőek. De hogy meg tudom-e szeretni annyira, mint a második és a harmadik albumot, azt azért kétlem.”
– Uzseka Norbert / 8
„Volbeatallica. Vajon hol tartana ma a Volbeat, ha a Metallica annak idején nem nyúlt volna a hónuk alá?”
– Pintér Miklós / 6
„Nem voltam sosem fan, de szerintem ez most még a szokottnál is gyengébb. Unalmas, lapos, csak néha képes felkelteni az érdeklődésem. Sajnos.”
– Szénégető Richárd / 6
