Nemrégiben jelent meg a székelyudvarhelyi Transylvanium zenekar második albuma, Az élet íze. Az énekes Orosz-Pál Leventével egyfelől végigveséztük a dallamos hard rock/metal banda történetét a kezdetektől napjainkig, de szó esett a közeljövő terveiről is, éppen úgy, mint a szép emlékű Székelyföldi Rockmaraton fesztiválsorozatról vagy a rockrádiózásról.

(szöveg: Schmidt Péter · fotó: zenekari archívum)

A zenekar 2012-ben még nélküled alakult, nem sokkal később jött veled együtt jött Transylvania Rock Band név, ebből lett aztán, már 2018-ban Transylvanium. Kapcsolódott valami konkrét esemény – például jelentősebb tagcsere – az utóbbi névváltoztatáshoz, vagy szimplán csak a jobb hangzás miatt döntöttetek a névcsere mellett?

„Mindkét dolog igaz, hiszen egyrészt elég komoly tagcserék zajlottak le nálunk az évek során, másrészt pedig menet közben azért az is bebizonyosodott, hogy az XY Rock Band vagy XY Blues Band elnevezésnél valami karakteresebbre volna szükségünk. Gyakorlatilag az első albumunk megjelenése környékén jött a váltás – ahogy te is mondtad, 2018-ban érett meg erre a helyzet, a lemez már ezen név alatt jött ki. Az új névvel egyébként én álltam elő: mindenképpen egy olyan frappáns nevet akartam, ami megmutatja, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, és van egyfajta különleges, ’unicumos’ hangzása is. Így lettünk tehát Transylvanium.”

A zenéteket én a hagyományos magyar hard rock és heavy metal határmezsgyéjére lőném be. Melyek a legfontosabb hazai, illetve külföldi zenei hatásaitok?

„A kérdésed valahol magában rejti a választ is, hiszen ahogy a különféle régebbi és frissebb hatásainkat hoztuk magunkkal, úgy alakult ki fokozatosan a zenei világunk. A régi klasszikus hard rock vonal, a Deep Purple meg a Uriah Heep éppen úgy ’hozott anyag’ nálunk, mint a hozzájuk képest már modernebb Whitesnake, vagy akár a kortársak közül mondjuk a Brother Firetribe. De a tradicionális heavy metal vonal ugyanígy hatott ránk, itt a magyarok közül a Pokolgép, az Ossian és a Stress nevét említeném meg. És persze ezen túl is mindenkinek megvannak a maga külön bejáratú kedvencei a bandán belül, akár ezen irányzatokon túlról is. Mindebből ered aztán az a fajta hagyományos alapokon álló, de hangzás, produkció és szövegvilág tekintetében mégiscsak fiatalosabb és modernebb muzsika, amit a lemezeinket hallani lehet. A spanyolviaszt ezzel együtt egyértelműen nem mi találtuk fel, ezzel tisztában vagyunk, ám ennek ellenére azt hiszem, mára már kialakult egy kimondottan ránk jellemző zenei világ, amit remélhetőleg a harmadik albumra még karakteresebbre tudunk majd formálni.”

Érdekes, hogy a többi tag életkor tekintetében akár a gyereked is lehetne. Hogy alakult ez így? Korodbeli zenészekkel eleve meg sem próbálkoztál a zenekar megalapításakor?

„Jómagam 1990 óta zenélek, gyakorlatilag a középiskolás évek végén, az egyetem előtt már egy Requiem nevű csapatban énekeltem, és a szólógitáros szerepét is betöltöttem. Később aztán ez a vonal háttérbe szorult, egy időre a klasszikus zene került előtérbe, azonban a rockzenét ez idő alatt sem engedtem el. Újságíróként rockzenei témájú cikkeim jelentek meg, interjúkat készítettem például Schuster Lóránttal és Rudán Joe-val, illetve belevetettem magamat a rendezvényszervezésbe is. Jelesül részben én hoztam össze annak idején a Székelyföldi Rockmaraton fesztiválsorozatot, aminek a keretében számos erdélyi, magyarországi és nyugati zenekart sikerült felléptetnünk, sok esetben elsőként ezen a környéken.

Amikor aztán a Maratonnak sajnálatos módon vége lett, akkor fordultam újra az aktív zenekarozás felé. Bíró Levente barátom fiának akkortájt indult csapatát segítettem először csak tanácsokkal, háttérmunkával, szervezéssel – majd később felkértek a csatlakozásra is, így lettem a zenekar énekese. A Transylvania Rock Band név is innentől datálódik, amiből ugye később a Transylvanium lett, ahogy azt elmondtam az imént. Konkrétan a tagcserékről szólva pedig el kell mondanom: egyértelmű célom ilyenkor a fiatalokat helyzetbe hozni, hogy az addigiaknál több tapasztalatot, rutint és ismertséget szerezhessenek ennek a zenekarnak a tagjaként. Nem egy srác startolt jól innen, és lépett tőlünk tovább például a Kőbányai Zenei Stúdió irányába, hogy csak egy példát említsek. És az is tény, hogy Azahriah csapatának egyik dobosa is nálunk ütötte a bőröket annak idején.”

Habár a debütalbumhoz képest az új lemez zenei világa nem igazán változott, az azért mégis hallatszik, hogy ezúttal minden irányban egy kicsit tovább terjeszkedtetek, mint a bemutatkozáskor. Tudatosan is törekedtetek erre, vagy mindez spontán alakult így?

„Mondhatjuk, hogy ez szándékos volt, igen. Az első lemeznél kialakult egy jól körülrajzolható irányvonal, volt az egésznek egy egységes kisugárzása, ami jól is volt úgy. Hogy ez a második anyag ilyen lett, az nem kis részben a covidnak is köszönhető, ugyanis mivel a magyarországihoz képest nálunk jóval nagyobb szigorral vezényelték le az egészet, és tényleg nem lehetett nem hogy koncertezni, de még rendesen próbálni sem, ezért rengeteg idő maradt új dalok írására, meg ezzel együtt egy kis kísérletezgetésre, az ötletek alaposabb kidolgozására is. Jellemzően, ez idő alatt zenekari támogatás – sem fellépés, sem raktárkoncert, egyszerűen semmi – mifelénk egyáltalán nem működött.

.
Aztán ahogy álltak össze az új nóták, úgy alakult ki a fejünkben az album íve is: az elején a könnyebben fogható, úgymond populárisabb dalokkal indul a lemez, míg az anyag második felén nagyobb teret kapnak a komplexebb, részletgazdagabb, progresszívebb hatású megmozdulások.

Ebben az időszakban főleg Kibédi Levente gitárossal melóztunk nagyon sokat, összeraktuk és szétszedtük a nótákat – van olyan szám, ami például eredetileg három külön dalötletből lett összegyúrva rengeteg melóval, míg máskor egyetlen alkalommal szakadt ki belőlünk négy különböző nótavázlat. Végül amikor a járvány lecsengett, már egy szinte készre csiszolt anyaggal tudtunk nekiállni a felvételeknek Cserfalvi Töfinél a szolnoki Denevérben.”

„a direkt szájbarágás nem a mi feladatunk, nekünk nem ez a dolgunk, nem mi kell, hogy megmondjuk a frankót az embereknek.”

A zenekarnév alapján néhányan talán az ellenkezőjét gondolnák, a szövegekben mind a historizálást, mind a direkt aktuálpolitizálást egyértelműen elkerülitek, és inkább amolyan sokak által könnyen átélhető, élettapasztalatokon, egyéni élményeken alapuló dalszövegeket írtatok szerzőtársaid­dal. Ők név szerint Thököly Vajk, Palancsa Gábor és Nagyálmos Ildikó – mit érdemes tudni róluk, kik ők voltaképpen?

„Ami a kérdésed elejét illeti, nos, hát a magunk véleménye nyilván megvan a világ aktuális jelenségeiről – ugyanakkor a direkt szájbarágás nem a mi feladatunk, nekünk nem ez a dolgunk, nem mi kell, hogy megmondjuk a frankót az embereknek. Szikár konkrétumok helyett inkább érzésekről, hangulatokról, amolyan mindennapi dolgokról szeretünk írni, amik akár banálisnak is tűnhetnek időnként – de hát végül is ilyenek sokaságából áll össze az egyes emberek élete.

Az első lemez szövegeit még saját erőnkből, a zenekari tagok összefogásával hoztuk össze, aztán e dalok hatására jött jó néhány szövegfelajánlás a közönségünk, a barátaink részéről – ezek egy részéből lettek aztán dalszövegek a második albumhoz. Vajk és Gábor egyébként másoknak is írtak már korábban, Rudán Joe-nak vagy a Kárpátiának például, míg Ildikó egy Székely­udvarhelyen élő költőnő, aki a Visszatérsz című nótánkhoz írt gyönyörű dalszöveget. Ezt játsszuk is szinte minden koncertünkön, és egy nagyon klassz videóklip is készült hozzá, amit itthon, Udvarhelyen vettünk fel. A mindig hazaváró székely tájakat mutatja be, ahonnan el lehet ugyan menni hosszabb-rövidebb időre, de ami mindig visszavár, akár Budapestre, akár Londonba vagy Berlinbe veti az innen indulókat az élet.”

Az album a H-Music jóvoltából jelent meg CD-n, és a digitális platformokon is fellelhető. Vinyl kiadásra van esetleg szándék a részetekről?

„Ez egy dinamikusan újra felfutó jelenség, vagy ha úgy tetszik, divat – jó is lenne kihozni mindkét korongot ebben a formátumban, és előbb-utóbb erre sor is fog kerülni, de az első számú prioritásaink közt egyelőre még nincs ott ez a dolog.”

Talán korai még a kérdés, de vannak már új ötleteitek, esetleg kész dalaitok a harmadik nagylemezhez?

„Vannak friss ötletek, igen, mint ahogy vannak korábbról megmaradt dolgok is. Egyelőre viszont azon vagyunk, hogy a már megjelent lemezeket, dalokat minél jobban kifuttassuk, megkoncerteztessük. Annál is inkább, mert idén valamivel kevesebbet játszottunk a szokottnál, eddig olyan 25-30 koncertnél járunk, míg például egy évvel korábban több mint 50 fellépésünk volt. Ennek mondjuk szerencsés apropója van, tekintve hogy a szokásos egyéb civil elfoglaltságok és a munka mellé van, akinek az apaság is becsúszott, és ilyenkor egyértelmű, hogy az első időkben a babáé és a családé a főszerep. Jövőre viszont a koncertezést jobban meg szeretnénk majd nyomni, és emellett persze a zeneszerzés, dalírás is menni fog tovább.”

Pár alkalommal láttalak már benneteket élőben, és mindannyiszor nagyon jól szóltatok, mind előzenekari szerepben, mind pedig főbandaként. A minőségi felszerelésen túlmenően mi a titok nyitja?

„Van több is. Egyrészt a rengeteg otthoni gyakorlás és a sok közös próba, meg az ebből adódó összeszokottság és magabiztosság – ez elengedhetetlen. A másik fontos tényező Szabó Huni barátunk személye és szakértelme, aki képzett hangtechnikusként segíti a munkánkat, és ott van velünk minden egyes koncertünkön, a legkisebb helyszínektől a legnagyobb rendezvényekig. És ahogy te is mondtad: a felszerelés. Éveken át gyakorlatilag minden kis befolyó pénzt beleforgattunk a hangcuccunk fejlesztésébe, beleértve a hangszereket, a backline-t, vagy akár a fülmonitorokat. Nálunk alapvetés, hogy nincsenek samplerek vagy bármilyen más előre felvett és utólag bejátszott részek, minden, amit koncerten tőlünk hallasz, az élőben jön a hangszereinkből és a hangszálakból. Büszkék is vagyunk rá, hogy mostanra eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag egységes módon szólalunk meg úgy a próbateremben és a színpadon, mint a stúdióban. Ebben rengeteg munkánk van, de hiszünk benne, hogy megérte.”

„Elsősorban a Kárpát-medencében élő, és ott magyarul beszélő embereknek akarunk az anyanyelvükön zenélni. Ez a mi hitvallásunk.”

Ha már koncertek: élőben rendre elővesztek feldolgozásokat, régebbi és ma is aktív magyar zenekaroktól egyaránt. Külföldi előadók dalai nincsenek tervben esetleg?

„Őszintén szólva a legkorábbi időszakban még játszottunk dalokat külföldi előadóktól: Deep Purple, Scorpions, Iron Maiden, Led Zeppelin, hogy csak néhányat említsek. De aztán hamar rájöttünk, hogy ez nem feltétlenül a mi utunk, és hogy erdélyi magyar zenekarként nekünk a magyar közönségnek kell magyar nyelvű számokat játszani. A saját nóták és a feldolgozások terén egyformán ez lett aztán a vezérfonál. Semmi baj persze az angolul éneklő magyar zenekarokkal, kívánjuk nekik, hogy sikert arassanak akár még Londonban, Berlinben vagy Stockholmban is. Mi viszont elsősorban a Kárpát-medencében élő, és ott magyarul beszélő embereknek akarunk az anyanyelvükön zenélni. Ez a mi hitvallásunk.”

Székelyföldön és Erdély többi részén értelemszerűen elég gyakran megfordultok, és Magyarországon is jó néhányszor felléptetek már. Mi a helyzet a többi határon túli magyarlakta területtel? Például a Délvidéken vagy Felvidéken játszottatok már?

„Ez egy nehéz szituáció sajnos. Meghívásunk volt már több is, azonban különböző okok miatt végül egyiknek sem tudtunk eleget tenni. Ez nem jelenti azt, hogy ne mennénk szívesen, de a munka és a család mellett ötünknek, plusz a minket kísérőknek baromi nehéz ezt úgy összehozni időzítésben, hogy mindannyian egyszerre szabaddá tehessük magunkat. Az egésznek a költségvonzatáról már nem is beszélve. Kérdéses a szállás is, a nagy távolságok miatt, ugye. Udvarhelyről csak a magyar határ több száz kilométer, és akkor hol vannak még onnan a felvidéki vagy a délvidéki városok… Egy ilyen kanyart akkor érné csak meg lenyomnunk, ha menet közben több koncertet is le tudnánk vezényelni. És akkor még nem is említettem, hogy ha dél felé indulunk meg, akkor arrafelé adott esetben nagyon komoly határellenőrzésbe is belefuthatunk, ennek minden nyűgével együtt. Szóval nagyon nem egyszerű történet ez, de ha az előbbiek ellenére is adottak a feltételek, akkor szívesen nekiindulunk.”

.
Rajtatok kívül léteznek még zeneileg többé-kevésbé hozzátok hasonló vonalon mozgó olyan erdélyi zenekarok, akik nagylemezzel is rendelkeznek?

„Ha zeneileg és földrajzilag is nagyon szűken értelmezem a kérdést, akkor ilyen tekintetben nincsenek olyan csapatok, akiknek Magyarországon jelentek meg nagylemezeik és hétről hétre koncerteznek. Ha kicsit tágítom a keretet, akkor azért vannak páran olyan sikeres csapatok, akik meg-megfordulnak különböző fesztiválokon, motoros rendezvényeken, satöbbi. Ilyen például a kolozsvári Knock-Out vagy akár a székelyudvarhelyi Shadows zenekar, akik már jó régóta nyomják. De magyarországi, hivatalos lemezmegjelenéssel rendelkező zenekarokról nem nagyon tudok”

A kilencvenes és kétezres évek fordulóján szervezője voltál a Székelyföldi Rockmaraton fesztiválnak, ahol a magyar hard rock és metal színtér krémje mellett külföldi zenekarok a felléptek, sőt egy időben rockrádiózással is foglalkoztál, a székelyudvarhelyi Príma Rádiónál éveken át vezettél egy heti rendszerességgel jelentkező rockműsort. Ezen tevékenységeidet tervezed esetleg folytatni a közeljövőben?

„Nézd, amikor 2002-ben a Maratont elkezdtük szervezni – amibe a későbbi években társként csatlakozott szegény néhai Jére Guszti barátom –, az a szejkefürdői helyszín teljesen ideális volt az akkori igények kielégítéséhez. Az a táj, az az amfiteátrumszerű színpad, mindezek hátterében a székelykapukkal, egy egészen speciális atmoszférával bírt, amihez hasonló máshol egyszerűen nincs, nem létezik. Itt, és csak itt lenne érdemes újra belevágni, más helyszínt ehhez nem tudok elképzelni. Sajnos azonban a világ túllépett az ott jelenleg rendelkezésre álló infrastruktúra felett. Nagyon komoly beruházásokra volna szükség ahhoz, hogy ott újra megszervezhető legyen a fesztivál. És hát az is fontos lenne, hogy a jó szándékú beruházó valódi szakemberekkel is konzultáljon, hogy ne fordulhasson elő például az, ami valóban megtörtént, hogy aktuálisan csak félig legyen befedve a színpad, vagy egyszerűen nincs a közelben modern tisztálkodási lehetőség. Mondjuk ha a mai igényeknek valóban megfelelő infrastruktúra valahogyan kiépülne, akkor azért érdemes lehetne elgondolkodni a dolgon.”

Hány évig is működött összességében a fesztivál?

„Összesen tíz alkalommal került megrendezésre, az elején még csak erdélyi és magyarországi zenekarokkal, később pedig pár nyugati előadóval: a Brainstorm, a Sabaton vagy a Coronatus is fellépett, olyan bandák mellett, mint a Tankcsapda, a Superbutt, a Kalapács zenekar, az Ossian, meg még egy rakás másik formáció.”

És mi a helyzet a rádiós vonallal? Ott elképzelhető valamiféle folytatás?

„Ennek akkor lett vége, amikor pár éve egy tulajváltás és egy afféle, általam csak neoliberálisnak nevezett fordulat után úgymond áramvonalasították a rádió profilját, oly módon, hogy a rockzene, a metal abba a továbbiakban már nem fért bele. Konkrétan egyébként a Magasfeszültség című, heti rendszerességű műsort szerkesztettem és vezettem először egyedül, majd később Varga Attila Nyufi barátommal közösen. Jó néhány évig tartott ez is, szerettük.

És hogy lehet-e még folytatás? Nos, más rádiótól már kerestek meg, de jelen pillanatban annyi minden van előrébb a prioritási listámon, hogy ez egyelőre biztosan nem fér bele nekem. Más kérdés, hogy pár év múlva, ha esetleg már kicsit elcsendesedettebb életet élek majd, nem kizárt, hogy talán belefogok valami ilyesmibe. Soha nem mondom, hogy soha, szóval egyszer még ez is bekövetkezhet.”

Mindezek, valamint a civil munkád mellett egy székelyudvarhelyi komolyzenei kórusban is énekelsz. Nem merült még fel benned, hogy a hard rockos és a komolyzenei kötődéseidet esetleg valamilyen közös projektben boronáld össze?

„Jó helyen tapogatózol, erre ugyanis több precedens is akadt már. A feleségemmel amúgy nem is egy, de két kórusban, egy egyháziban és egy világiban is énekelünk, és volt már rá példa, hogy a Transylvanium zenekarral közös produkciót hoztunk össze, többek között például az egyik évben egy nagy március 15-i városi rendezvény kapcsán. De a két kórussal ezen túlmenően is van, hogy pop/rock vonalas dalokhoz nyúlunk hozzá: előadtuk például a Bohemian Rhapsodyt, ezt-azt a Beatlestől vagy Presser Gábortól… természetesen a komolyzenei és egyházzenei darabok mellett. Tök jó lenne különben még szorosabban összegyúrni a két világot egy igazán nagyszabású, komoly, turnézó produkció keretében – csak hát azt hatványozottan nehéz lenne működtetni, az is biztos.”

Lassan 2024 utolsó harmadába érünk, aktuális lesz a jövő esztendőről is elgondolkodni. Milyen tervek formálódnak 2025-re?

„Ahogy már mondtam, jövőre mindenképpen szeretnénk többet koncertezni, és ahová csak lehet, elvinni a két lemezünk dalait. Legyen az fesztivál, klubkoncert vagy valamilyen városi rendezvény, ahol csak lehet, játszani szeretnénk. És hogy mindezt az eddigieknél hatékonyabban tudjuk tenni, szeretnénk felállítani egy profi menedzsmentet is, hogy végre ne az én vállamat nyomják csak a szervezési teendők. Egy olyan kis stábban gondolkodunk, akik nem csak a fellépési lehetőségeket hajtják fel, de figyelik a pályázati lehetőségeket, az esetleges bevonható forrásokat, támogatásokat is, a lehető legtöbb szálat és kapcsolatot megmozgatva mindehhez. Mindeközben persze írogatjuk az új zenéket is, lassan-lassan rákészülve a harmadik albumra – de ennyire ne szaladjunk azért előre, ez odébb van még. Mindenesetre dolgozunk minden vonalon jövőre is, ahogy az életünk és a lehetőségeink engedik.” 

(Az interjú eredetileg az októberi digitális különszámban jelent meg.)