Skip to content

Címke: nka

Augusztus első hetében egy ötállomásos amerikai turnéra megy a Don Gatto a Las Vegas-i Hemlock zenekarral.

A dalok - leszámítva a nyitó nótát - nagyon jók, a hangzás pedig egyenesen bámulatos. Mindamellett, hogy kristálytiszták és hangosak a gitárok, sikerült visszaadni a hetvenes évek gitársoundját is.

A zenekar télen rögzítette néhány friss számát, ezek közül jelent meg az első „The Pit” című, amihez szöveges videó is készült.

A Kollár Ádám gitáros-dalszerző vezette kezdetektől vendégénekesekkkel dolgozó projekt két EP és két album után idén új anyaggal jelentkezik.

Régebben, ha egy zenekar kiadott két rossz lemezt és egy közepesnél nem jobbat, az esélytelenek nyugalmával szemlélődhetett körbe. Ez a tétel ma már nem áll. Itt van például a brazil, Sepultura névre hallgató négyes, akiknek egy kis egzotikumot kölcsönöz származásuk nemrég megjelent negyedik albumuk egész jól sikerült!