Skip to content

VODKA FOR KIDS – Unom

A napokban új dallal jelentkezett a pécsi Vodka For Kids – fennállása során először magyar nyelven.

„Az Unom című dallal szerettünk volna az eddigiekhez képest komolyabb hangnemben megszólalni, kicsit masképp, mint ahogy eddig az megszokott volt tőlünk. Azt gondoltuk, hogy ezt egyrészt egy kevéssé megúszós, magyar szöveggel, másrészt pedig egy félig-meddig dokumentarista jellegű videóklippel tudjuk leginkább prezentálni.

Ez a single egy nagyobb lélegzetvétel előtti sóhaj, az elkövetkezendő albumunk előfutára, ami a tervek szerint minden eddiginél pörgősebb és változatosabb lesz. A dal arról szól, hogy egy idő után belefásulunk a mindennapok tragikomédiájába és a percepciónk a valóságról teljesen eltompul, vagy eltorzul.

A videó ezúttal nem a Map Change Buffalójában vagy a Vomit Atlantájában játszódik, hanem a magyar rozsdaövezetet mutatja be – nem feltétlen ipari megközelítésből.” – Zsidó Ákos, a zenekar frontembere.

nka
KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw