Skip to content

ALVA: The Lie Is Me klippremier

A 2017-ben alakult Alva számos viszontagságon és tagcserén van már túl. A grunge, doom, stoner, miegyéb hatásokat ötvöző, Kövi Lóránt énekes, Szabó Attila gitáros, Urbán Tamás basszusgitáros és Markó János dobos felállású csapat első albuma már szinte itt van a kanyarban, s előzetesként mától látható a The Lie Is Me c. dal klipje.

Lóri az alábbiakat közölte róla: „Egy nagyon hosszú, akadályokkal jól telepakolt út első állomása ez a videó. 2017 óta dédelgetett álmaink első felvonása. Ezer meg ezer szám született már erről a témáról, ez egy következő a sorban. Egy hazugság spirálba keveredett emberről szól, aki képtelen kilépni ebből a helyzetből. Eljut az őrület határára, és úgy gondolja, a szabadulás csak akkor sikerülhet neki, ha a szobájában marad és nem kommunikál a külvilággal.

Tágabb értelemben – a mindennapjainkat átszövő apró és teljesen felesleges füllentésektől a gigantikus hazugságokig terjedően – próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy csak egy út létezik, az igazság…

A teljes videó, az effektek és a vágás nagy része egyetlen telefonnal készült. Az első lemezre szánt szerzemények közül talán a legkönnyebben emészthető darab. A hangzásért Garcia Szabi felelt, a klipben szereplő fotókért köszönet illeti: Uzseka Norbert, Máté Évi, Kilencz András, Kövi Zsolt, Császár Norbert, Terjéki Nóra. Ha valaki még ráismer a fotójára, jelezze 😊…”



Alva FB-oldal: www.facebook.com/AlvaBudapest



nka
KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw