Skip to content

Címke: Matt Heafy

„Ez csak egy kis ízelítő abból, merre tart a zenei irányvonalunk, és aktívan dolgozunk az új anyagunkon.”

„A Saigo No Hoshi egy szamurájról szól, aki a háború végeztével a halálán volt, a családjára gondolt és a békéért imádkozott.”

Még januárban érkezett meg az első dal Matt Heafy black metalos projektjétől, az Ibarakitól, amelyben Ihsahn az Emperorból társszerzőként közreműködött. Most pedig már a Rashomon címet viselő teljes album is végighallgatható.

Januárban végre megérkezett az első dal Matt Heafy black metalos projektjétől, az Ibarakitól, amelyben Ihsahn az Emperorból társszerzőként közreműködött. Most pedig már a harmadik előzetes dallal is lehet ismerkedni, ebben a My Chemical Romance frontembere, Gerard Way a vendég, a címe pedig Rōnin.

Januárban végre megérkezett az első dal Matt Heafy black metalos projektjétől, az Ibarakitól, amelyben Ihsahn az Emperorból társszerzőként közreműködött. Most pedig itt a második előzetes dal, ebben a Behemoth főnöke, Nergal a vendég, a címe pedig Akumu. Egyúttal az is kiderült, hogy a Rashomon című nagylemez május 6-án lát majd napvilágot.

Végre megérkezett az első dal Matt Heafy black metal projektjétől, az Ibarakitól. A Tamashii No Houkai dalban Ihsahn is szerepel az Emperorból. Ismerkedj meg a videóval!