Skip to content

Címke: Kori

Sokat sejtető(!?), többféleképpen értelmezhető, de mindenképpen fantáziadús címet kapott - és egy videóklippel is megtámogatott - vadonatúj dallal jelentkezett a KORI zenekar.

2020-ban egy Tegnapután című klipes dallal mutatta be új zenekarát Kori, az ex-P. Box énekes, Koroknai Árpád (ex-Omen, Szfinx). Pár hónapja a csapat a klippel kísért Sámántánc dallal jelentkezett, Kori legfrissebb dala pedig a Ha nem lesz többé nyár címet viseli, és szintén készült hozzá egy videoklip is.

Tavaly egy Tegnapután című klipes dallal mutatta be új zenekarát Kori, az ex-P. Box énekes, Koroknai Árpád (ex-Omen, Szfinx). Nemrég négy új nótát rögzítettek, melyek közül itt is van az első, a Sámántánc - szintén videoklippel együtt.

Tegnapután címmel és egy klip kíséretében hozta ki első dalát a Kori, az ex-P. Box énekes, Koroknai Árpád (ex-Omen, Szfinx) új formációja. Ez a szám Kozma Norbert gitáros (Rúzsa Magdi stb.) szerzeménye, amelyhez Kori írta az énektémát és a dalszöveget, a klipet pedig Debrecen legmagasabb pontján forgatták hozzá a Hypermedia stábjával. A Tegnapután dalt szombaton a debreceni Roncsbárban mutatják be élőben.

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw