Skip to content

Címke: hét pont

A Dark Chapel annak a Dario Lorina gitárosnak a saját zenekara, akit a legtöbben minden bizonnyal Zakk Wylde mellől, a Black Label Society révén ismernek.
A Dark Chapel annak a Dario Lorina gitárosnak a saját zenekara, akit a legtöbben minden bizonnyal Zakk Wylde mellől, a Black Label Society révén ismernek.
Amit a messziről jött srácok közölni akarnak, az igen heves, mondhatni szenvedélyes, többé-kevésbé korszerű, de régisulisnak semmiképp nem nevezhető thrash rengeteg tempóval, mértéktartó punkrockos dallamossággal, magabiztos hangszerkezeléssel és nagyon ügyes szólókkal.
Amit a messziről jött srácok közölni akarnak, az igen heves, mondhatni szenvedélyes, többé-kevésbé korszerű, de régisulisnak semmiképp nem nevezhető thrash rengeteg tempóval, mértéktartó punkrockos dallamossággal, magabiztos hangszerkezeléssel és nagyon ügyes szólókkal.
A Blasphemous amolyan Slayer-, Sodom- meg Exodus-féle sötét, erőszakos thrash metal, felütve némi black-death életérzéssel, főleg a refrénekben pedig cseppnyi epikával meg színpadias előadásmóddal, ahogy a korai Sabbat csinálta például.
A Blasphemous amolyan Slayer-, Sodom- meg Exodus-féle sötét, erőszakos thrash metal, felütve némi black-death életérzéssel, főleg a refrénekben pedig cseppnyi epikával meg színpadias előadásmóddal, ahogy a korai Sabbat csinálta például.
Nem egy túlbonyolított zene ez, nem is kell annak lennie, azonban a négyes jól megragadta a heavy metal lényegét. A rendkívül élvezetes gitárjáték és az erős dalszerzés okán érdemes meghallgatni a Nite albumát.
Nem egy túlbonyolított zene ez, nem is kell annak lennie, azonban a négyes jól megragadta a heavy metal lényegét. A rendkívül élvezetes gitárjáték és az erős dalszerzés okán érdemes meghallgatni a Nite albumát.
Megközelítésében, a zabolátlan erők megidézésében néha a Sólstafir debütalbuma jut eszembe. A black metal zordságán, zajosságán atszűrődő, helyenként érezhető punkosság jelenthet még hasonlóságot. Nem alapmű a Sordide lemeze, de energiafelkorbácsolás terén nem áll rosszul. Ötletek terén sem.
Megközelítésében, a zabolátlan erők megidézésében néha a Sólstafir debütalbuma jut eszembe. A black metal zordságán, zajosságán atszűrődő, helyenként érezhető punkosság jelenthet még hasonlóságot. Nem alapmű a Sordide lemeze, de energiafelkorbácsolás terén nem áll rosszul. Ötletek terén sem.
Eszembe juttatják a finn ...And Oceans bizonyos lemezeit, a Samael világát, de a black metalosabb részeknél a görög Septicfleshsel is van közös mező. Látom, hallom az elképzelést, s bár a megvalósítás nem rossz, inkább ezt értékelem, nem a lemez rám gyakorolt mérsékelten pozitív hatását.
Eszembe juttatják a finn ...And Oceans bizonyos lemezeit, a Samael világát, de a black metalosabb részeknél a görög Septicfleshsel is van közös mező. Látom, hallom az elképzelést, s bár a megvalósítás nem rossz, inkább ezt értékelem, nem a lemez rám gyakorolt mérsékelten pozitív hatását.
A Nortt porlepte pókhálókból, megfeketedett nyüvekből, generációkkal ezelőtt ottfelejtett tárgyakból, elhullott állatok csontvázaiból szövi éjfekete dalait, ahol a múló idő ellenére nincs semmi történés, semmi esemény, csak az enyészet kíméletlen vasfoga rág meg mindent, ami múlandó.
A Nortt porlepte pókhálókból, megfeketedett nyüvekből, generációkkal ezelőtt ottfelejtett tárgyakból, elhullott állatok csontvázaiból szövi éjfekete dalait, ahol a múló idő ellenére nincs semmi történés, semmi esemény, csak az enyészet kíméletlen vasfoga rág meg mindent, ami múlandó.
Érdekes módon annak ellenére, hogy ez egy „feelinges” zene, középpontban a rock'n'rollal, van valami sötét tónus, ami láthatatlan fellegként követi a szerzeményeket.
Érdekes módon annak ellenére, hogy ez egy „feelinges” zene, középpontban a rock'n'rollal, van valami sötét tónus, ami láthatatlan fellegként követi a szerzeményeket.
A Killing Breed az első percétől kezdve meg tudta ragadni és többé-kevésbé le is kötötte a figyelmemet. Izmosan, frissen szól, semmi por, semmi pókháló, semmi tatás metal. Tempós, mérges dalocskák követik egymást egy visszafogottan melodikus instru kerettémába töltve.
A Killing Breed az első percétől kezdve meg tudta ragadni és többé-kevésbé le is kötötte a figyelmemet. Izmosan, frissen szól, semmi por, semmi pókháló, semmi tatás metal. Tempós, mérges dalocskák követik egymást egy visszafogottan melodikus instru kerettémába töltve.
A 10 dalos, 37 perces korong egy ízig-vérig old school szellemiségű anyag, ehhez illő borítóval és szövegvilággal – egyik sem egy agysebészet, de ide pont ez kell, meg az a cseppet misztikus-ködös hangulat, ami mindvégig szépen belengi a nótákat.
A 10 dalos, 37 perces korong egy ízig-vérig old school szellemiségű anyag, ehhez illő borítóval és szövegvilággal – egyik sem egy agysebészet, de ide pont ez kell, meg az a cseppet misztikus-ködös hangulat, ami mindvégig szépen belengi a nótákat.