Skip to content

Címke: hat pont

A produkció túlzottan elment a sokkolás/elborzasztás irányába, a dalcentrikusság és szórakoztató virtuozitás rovására. Bizonyos tételeket kifejezetten küzdelmes végig hallgatni, mások pedig kvázi gyöngyszemek a maguk nemében.
A produkció túlzottan elment a sokkolás/elborzasztás irányába, a dalcentrikusság és szórakoztató virtuozitás rovására. Bizonyos tételeket kifejezetten küzdelmes végig hallgatni, mások pedig kvázi gyöngyszemek a maguk nemében.
A Hail To The Force 37 percében ugyanis mániákus, sebességcentrikus speed metalt hallhatunk, időnként valóban ablaküveg-repesztő, ám ezzel együtt sem halfordos énekkel és cseppet középszerű stúdiós produkcióval.
A Hail To The Force 37 percében ugyanis mániákus, sebességcentrikus speed metalt hallhatunk, időnként valóban ablaküveg-repesztő, ám ezzel együtt sem halfordos énekkel és cseppet középszerű stúdiós produkcióval.
Nagy csalódás a Dark Angel visszatérő albuma, amely csak halvány nyomokban emlékeztet arra a félelmetes erőműre, ami ez a zenekar egykor volt.
Nagy csalódás a Dark Angel visszatérő albuma, amely csak halvány nyomokban emlékeztet arra a félelmetes erőműre, ami ez a zenekar egykor volt.
Egy kvalitásai és előélete alapján többre hivatott banda meglehetősen beleszürkülős albuma ez, ami akár sokkal jobb is lehetett volna a tempók és a riffelés változatosabb megformálásával. Talán majd legközelebb…
Egy kvalitásai és előélete alapján többre hivatott banda meglehetősen beleszürkülős albuma ez, ami akár sokkal jobb is lehetett volna a tempók és a riffelés változatosabb megformálásával. Talán majd legközelebb…
Ez az a fajta sötét, kaotikus cucc, amit például a Kreator vagy a Bathory a pályája legelején játszott, megfejelve a Razor nyersességével és sebességmániájával.
Ez az a fajta sötét, kaotikus cucc, amit például a Kreator vagy a Bathory a pályája legelején játszott, megfejelve a Razor nyersességével és sebességmániájával.
Zenei szempontból egyértelműen a nyolcvanas évek európai metaljából táplálkoznak (Priest, Accept, Saxon elsősorban), erre tromfolnak rá egy kis US metal/US power ízzel és misztikus-okkult szövegvilággal.
Zenei szempontból egyértelműen a nyolcvanas évek európai metaljából táplálkoznak (Priest, Accept, Saxon elsősorban), erre tromfolnak rá egy kis US metal/US power ízzel és misztikus-okkult szövegvilággal.
Aki kedveli ezt az acsargós énekkel beirdalt mega-dallamos finn death metalt, és ezt a steril hangzást is magától értetődőnek tartja, boldog lesz a Voidfallen új albumával.
Aki kedveli ezt az acsargós énekkel beirdalt mega-dallamos finn death metalt, és ezt a steril hangzást is magától értetődőnek tartja, boldog lesz a Voidfallen új albumával.
Párszor leforgattam az immáron Patriarkhként egzisztáló bagázs lemezét, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy egy alaposan átgondolt, elég profin tálalt, ám üres luftbalonnal állok szemben.
Párszor leforgattam az immáron Patriarkhként egzisztáló bagázs lemezét, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy egy alaposan átgondolt, elég profin tálalt, ám üres luftbalonnal állok szemben.
Nem büntetem meg nagyon a Massacre lemezét, hallani, hogy a Lee által összegereblyézett tagság vért izzadva próbált összehozni valami értékelhetőt.
Nem büntetem meg nagyon a Massacre lemezét, hallani, hogy a Lee által összegereblyézett tagság vért izzadva próbált összehozni valami értékelhetőt.
Őszintén szólva nem gyakorolt rám elementáris hatást a Corrosive Elements albuma, mivel a meglehetősen középutas death metal és a thrash elegye, az évtizedek óta ismert hatások, továbbá az, hogy kevés igazán kiugró témát, dalrészletet hallok, elég kevéssé bizonyult érdekfeszítőnek.
Őszintén szólva nem gyakorolt rám elementáris hatást a Corrosive Elements albuma, mivel a meglehetősen középutas death metal és a thrash elegye, az évtizedek óta ismert hatások, továbbá az, hogy kevés igazán kiugró témát, dalrészletet hallok, elég kevéssé bizonyult érdekfeszítőnek.