Skip to content

ORANGE STEEL – Kikka-feldolgozás – Johanna Ruttóval

Valentin-nap alkalmából a tamperei Orange Steel zenekar kiadta Kikka egyik slágerének, a Sukkula Venukseen-nek a feldolgozását.

„Az elképzelés az volt, hogy egy Judas Priest-szerű feldolgozást készítsünk a dalból, és azt hiszem, ez sikerült is – mondta a zenekar egyik tagja, Dutch Dillon. – A nyitó dalbetét elég ahhoz, hogy mindenki rájöjjön, honnan is származik. A basszus szólamokban Ian Hill mester visszhangjait lehet hallani. Az összes lényeges melót a bandatársam, Marty McDye végezte el. Ő játszott az összes hangszeren és a dalt is ő keverte. Én csak a producer voltam, illetve véleményt formáltam, na meg sörözni jártam a stúdióba. De közben bevontam Johanna Rutto énekesnőt is a munkába, mert úgy gondoltuk, hogy neki ideális, erőteljes hangja van ehhez a szerzeményhez. Jó volt a pálya széléről figyelemmel kísérni a folyamatot. Egyértelműen benne volt a levegőben a dal iránti lelkesedés, és azt hiszem, ez most az alkotás lenyomatán keresztül is visszaköszön.”

A Sukkula Venukseen dalt a Kohmelo Records stúdiójában vették fel és keverték a finnországi Tamperében. A keverést és a maszterelést Marty McDye végezte el.

Orange Steel:
Marty McDye – gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Dutch Dillon – gitár, basszusgitár, dobok, ének

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw