Kiadó: PERSONAL RECORDS / Írta: MILÁN PÉTER / 7
A 2011-ben alakult spanyol Onirophagus ha nem is a doom/death metal veteránja, két albummal a háta mögött megmutatott egy s mást a műfajból. A Revelations Of The Void című új lemez hat év elteltével jelent meg idén januárban. A 48 perces anyag hallatán leszűrhető, hogy a spanyolok úgy kívánják megőrizni a műfaj formáját és tartalmi lényegét, hogy ne is ragadjanak bele abba, emellett mind a doomnak, mint a death metalnak meg akarták adni, ami az övék, kidomborítva lényegi vonásaikat. Ennek megfelelően a Landsickness dalban vaskos, tömény death metalos részekkel találkozunk; Moregod, Obzen és Sir Bellum (hármai is gitároznak) riffelése intenzív, s néha a black metal határait is súrolja. Ugyanakkor a The Tome egy vérbeli doom/death-tétel, ahol előkerülnek az elégikus, szomorkás doom-gitárdallamok.
A spanyolok tanítómesterei között egyértelműen megtaláljuk a My Dying Bride-ot, de vannak közös pontok olyan formációkkal is, mint a Novembers Doom, az extrémebb pontokon az Evoken (Black Brew), de dicsérendő, hogy hallom a törekvést arra, hogy a kvintett a maga világát hozza létre a doom/death metal világán belül. Erre épp az említett Black Brew lehet példa, ami az album egyik legjobban sikerült darabja. Intenzív black/death-tekervényei éppúgy vannak, mint gyors részei. Az Onirophagus nem feltétlenül ragaszkodik a tipikus hörgéshez, így a tizenhat perces zárótételben (Stargazing Into The Void) sajátságos szavalásszerűség is hallható, ami önmagában nem eredeti ötlet, de némi változatosságot visz a komor zenébe. Ezt szolgálja a néha felcsendülő hegedűszó és a női ének is. Ami az éneket illeti, Paingrinder frontember szenvedélyes kvázi-dallamos énektémákat is hallat, mely témák ha nem is kimondottan melodikusak, színesítenek a sötét tónusokon. A hangszerszínesítések vonatkozásában megemlítendő a fináléban elhangzó „meztelen” hegedű, ami kis pihenőt nyújt a robajlástengerben.
A borítófestmény stílusa azonnal felismerhető, Paolo Girardi műve, a szürreális örvényszerűség nem áll távol a zene kavargásától.