A pár hónappal ezelőtti Threshold interjúban a billentyűs Richard West tett először említést erről a formációról. Akkori elmondása szerint a project célja nem más, mint a 2017-es Threshold album, a kitűnő Legends Of The Shores koncepciójának folytatása – szövegileg tehát oda kapcsolódik a The Fall Of The Shires. Konkrétan az ott megismert varázsos világ végnapjait öntötte zenébe és szövegbe Rich és három társa, és mondanom sem kell, a koncepció számtalan helyen mutat párhuzamosságokat jelenkori világunk válságjelenségeivel is. Zeneileg ugyanakkor a számos rokon vonás mellett sem egyértelműen thresholdos a végeredmény: itt ugye eleve Richard énekel, akinek bár kellemes hangja van, de annyira azért nem markáns a teljesítménye, mint az anyazenekar bármelyik énekesének. Az alapok is szellősebbek valamivel, hangsúlyosabbak a billentyűk, több az atmoszférikus elem és kevésbé sűrű-metalos a dolog, még ha vannak is komolyabban meg-megdörrenő riffek helyenként. Inkább a klasszikus, régi vonalvezetésű progrock zene egyfajta modernebb hangszerelésű inkarnációjaként jellemezném az OP-t – nekem elsőre az Arena gitáros John Mitchell-féle Lonely Robot jutott eszembe e 41 perc hallatán. Ízléses, elegáns, komoran szép muzsika ez komoly mondanivalóval – kicsit azért sajnálom, hogy nem a Threshold keretein belül született meg a Legends… album folytatása, de objektíven nézve Rich és három társa (meg a néhány szóló erejéig vendégeskedő Karl Groom) így is tartalmas, igényes hallgatnivalóval állt elő. Kíváncsi vagyok, vajon megáll-e egyszeri nekifutásnál ez a formáció, vagy netán lesz majd folytatása is valamikor. Én nem bánnám az utóbbit.