Skip to content

NIGHT IN GALES: The Black Stream

Ahhoz képest, hogy Night in Gales-ék lassan három évtizede ott vannak a melo-death metal mezőnyében, és nem is akármilyen színvonalon gyártják le hanghordozóikat, valahogy sosem sikerült úgy a reflektorfénybe kerülniük, mint mondjuk a svéd pályatársaiknak. Talán éppen azért, mert ők nem svédek… Pedig ha az ember berak egy Night in Gales-lemezt, tuti nem éri csalódás. Különösen érvényes ez a Dan Swanövel készült korongokra, amelyekből az új évezredben szerencsére találni néhányat.

Természetesen a The Black Stream is a svéd stúdióistennel készült, és azt hiszem, ezzel el is mondtam mindent a hangzásról. A göteborgi… akarom mondani, a voerdei zenekar stílusjegyeihez, dallamaihoz most is tökéletesen passzol a „swanöi”, letisztult megszólalás. Ami pedig a dalokat illeti, azok most is kellő fogóssággal, változatossággal és itt-ott kiemelkedő fifikássággal rendelkeznek. És ha valaki megszokott módon kötne bele Christian Müller Tomas Lindbergre hajazó vokalizálásába, most inkább ne tegye! A Night in Gales frontembere ugyanis talán most nyújtja a legváltozatosabb produkciót pályafutása során, amely szinte már csak nyomokban emlékeztet az At the Gates legendájának orgánumára.

Ez egy olyan album, amelyről képtelenség dalokat kiemelni. De ha egyet mégis ki kellene, akkor az a Transition to Doom lenne. A fogós melódiával ellátott alapját napok óta nem tudom kiverni a fejemből. Ez tehát egy újabb remek NIG-Swanö koprodukció, „bónuszként” újfent a jól ismert Costin Chioreanu borítójával ellátva.

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw