Épp egy évvel azután, hogy megnyílt a Városligetben a Zene Háza, amely egyszerre múzeum és koncerthelyszín, megnyitott az első időszaki kiállítás is. Október 29-ig látogatható a Nekünk írták a dalt!, és azt javaslom, amint teheted, menj és nézd meg, mert egészen különleges élmény!

A kiállítás alcíme: „A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig”. Aki egy kicsit is tisztában van a magyar metal történelmével, az tudja, hogy 1989-90-ig ill. az előtt még inkább csak alakulgatott a honi fémzenei színtér, de egyrészt a nagy elődök (mint a P.Mobil, P.Box, Edda, Beatrice stb.) eddigre már kikövezték az utat a keményebb rockzenéknek, másrészt ekkorra már mind a Pokolgép, mind az Ossian kiadott lemezeket. Ennek megfelelően ne számíts túl sok metalra a kiállításon. Hogy mégis érdemes elmenned a Zene Házába, az nem csak azért van, mert illő és üdvös ismerni a gyökereket, a múltat. Hanem azért is, mert valami elképesztően szórakoztató a kiállítás!

A Zene Háza -2. szintjét elfoglaló tárlat már a bejáratánál, a vörös csillagnál is meglepetést tartogat. A következő terem falain zenei irányzatonként láthatjuk a legfontosabb, legsikeresebb előadók csoportképeit, s bele is hallgathatunk megannyi nagy slágerbe és meghatározó fontosságú szerzeménybe. A Hard Rock / Blues fal mellett javaslom külön figyelmet szentelni az Undergroundnak is, melyen Mátyás Attila is szerepel, ugyan az F.O. System képviseletében, ám a Sex Action-ös évei alatt készült fotóval.

A további termek között akad klub (egyik falán térkép a korszak jelentős koncerthelyszíneiről, melyeknek zöme sajnos már nem létezik), presszó bambival, de a szocialista idők jellegzetes szobabelsőjébe is beülhetünk, hallgatva a magnóról vagy lemezjátszóról szóló klasszikus rock vagy pop nótákat. Van egy terem egy magas fallal, amit a korszak megannyi fontos albumának borítói borítanak, másutt néhány legendás zenész nem kevésbé legendás hangszerét láthatjuk (pl. Radics Béla gitárját). Van egy félbevágott Barkas, amibe ha beleülsz, különféle tévéfelvételeket nézhetsz, amiken pl. Bill kapitány és mások mesélnek mókás turnésztorikat. Ugyanakkor a kiállítás a kevésbé mókás oldalról is mesél: a korszak TTT-ként emlegetett kultúrpolitikájáról (tiltott, tűrt, támogatott), arról, hogy milyen nehéz, ha ugyan nem lehetetlen volt zenészként érvényesülni, ha kilógtál a sorból, ha magvasabb mondanivalód is volt.

Kreatív ötletekkel teli, interaktív kiállítás hát ez, mely rengeteg apró meglepetést is tartogat. Már csak egyet említek meg, mert attól végképp beütött nálam a nosztalgia (mert amúgy nekem ez a korszak még inkább volt gyerekkorom, s bár az itt megmutatott zenéken is nőttem fel, az én ifjúkori lázadásom az ún. rendszerváltás idején és után kezdődött): az egyik teremben flipper áll, lehet is rajta játszani – s megpróbálni kijutni a zenekaroddal külföldre turnézni… Zseniális. És még mindig csak egy részét meséltem el annak, ami a kiállításon vár az emberre (nem szólva a legvégén a retro boltról, ahol csuda relikviákat lehet beszerezni, pl. Leukémia nagylemezt is, frankón bakeliten).

A kiállítás nem törekszik nagyon alapos, enciklopédikus tudást átadni a korszak zenéjéről, de a legfontosabb nóták meg zenészek ott vannak. Plusz hatásosan jeleníti meg a korszak hangulatát, társadalmi-egyéni szinten épp úgy, mint politikailag. Lapunk elődje, a Metallica Hungarica (melyből ’89 nyarán lett Metal Hammer Hungarica) nincs jelen a kiállításon, de a zenei sajtó egyébként is alig kerül szóba itt (meg az amúgy is elég vékonyka volt a szocialista korszakban, pláne az, amelyik másról is merészelt írni, mint amit a párt tűrt vagy támogatott, s mondanom sem kell, hogy a metalnak jobbára a harmadik T jutott). Már csak emiatt is remélem, hogy lesz folytatás, és a nyitás utáni időkről is lesz majd egyszer kiállítás – amikor egyszerre lett tömegek zenéje ill. sokak által művelt irányzat a metal, és amikor ugyanakkor a rendszerváltás előtti idők mai ésszel felfoghatatlan, többszázezres lemezeladásai mégis a töredékükre fogyatkoztak…

Ha többet szeretnél tudni zenei vonalon a korszakról, akkor javaslom a Hammer évfolyamainak lapozgatását, a kiállítás egyik kurátorának, Jávorszky Béla Szilárdnak a könyveit (főleg: A ​magyarock története 1-2.), netán a tavasszal majd újranyitó Rockmúzeumot, ahol még rengeteg-rengeteg relikvia, hangszer, miegyéb látható. De ne várj addig, irány a Városliget és a Zene Háza!

A kiállítás honlapjához katt ide!