Skip to content

ENEMIES EVERYWHERE – Itt a deathcore-os metalcore trió negyedik kislemeze

Az Enemies Everywhere egy deathcore hatásokkal rendelkező finn metalcore banda, amely most adta ki negyedik kislemezét, Fall From Grace címmel. Mivel a net forgatagában nem sok információ lelhető fel a háromtagú formációról, így magától az egyik zenésztől, Otso Saanótól próbáltuk megtudni a legfontosabbakat.

– Mikor és ki alapította a zenekart?
„Én magam, a zenekar gitárosa 2021 végén alapítottam az együttest, Jonatan Utriainen énekessel.”
– Mikor váltatok duóból trióvá?
„Harmadik tagunkat, a dobos Veikka Larut 2022-ben vettük be a zenekarba, amikor megjelent a második kislemezünk, a Raise Hell.”
– Eddig négy kislemezt adtatok ki, de mit várhatunk tőletek a jövőben?
„Az idei év folyamán sok új zenét fogunk készíteni és koncerteket adunk. A célunk az, hogy nagyobb ismeretségre tegyünk szert az egész világon. Fontos számunkra, hogy olyan dalokat készítsünk, amelyek tele vannak embertelen vokálokkal, dinamikus és szimfonikus refrénekkel valamint olyan brutális breakdownokkal, amelyektől leesik az emberek álla. Mindemellett az énekesünk, Jonatan rengeteg tartalmat oszt meg a Tiktokon, és már elég nagy rajongótáborra tett szert, köszönhetően számos híres dal deathcore-os énekstílusban való feldolgozásának.”

Az Enemies Everywhere Fall From Grace című kislemeze lentebb meghallgatható.

A zenekar eddigi kislemezei:
Stay Away From Me (2022)
Raise Hell (2022)
The Likes of You (2022)
Fall From Grace (2023)

A felállás:
Otso Saano – gitárok
Jonatan Utriainen – ének
Veikka Laru – dobok

https://www.tiktok.com/@zounatan
https://www.facebook.com/enemieseverywhereband

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw