Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

JUDAS PRIEST – Andy Sneap “hihetetlenül” csalódott a zenekar döntése miatt

Miután tegnap a Judas Priest bejelentette, hogy az 50. évfordulós turnéjukat csökkentett felállásban, négyesben bonyolítják le, a Firepower turnén Glenn Tipton helyén kisegítő producer/gitáros, Andy Sneap úgy fogalmazott a Blabbermouthnak, hogy tiszteletben tartja ezt a zenekari döntést, noha hihetetlenül kiábrándítónak tartja.

Andy Sneap társproducere volt a Judas Priest legutóbbi, Firepower című albumának, a zenekarral pedig négy évvel ezelőtt kezdett turnézni. Glenn Tiptonnál nyolc éve Parkinson-kórt diagnosztizáltak, a gitáros pedig 2018 elején jelentette be, hogy a Firepower turnéján már csak eseti jelleggel fog játszani. Andy Sneapet egy hete értesítette arról Rob Halford, hogy a turnézást nélküle képzelik el.

Rob a múlt hétfőn hívott fel, és közölte velem, hogy négyes felállásban akarnak továbblépni, amit ennyi idő után hihetetlenül kiábrándítónak találok, de tiszteletben tartom a döntést. Nyilván van elképzelésük arról, hogyan akarják ezt a dolgot megvalósítani.

Ez mindig is egy átmeneti megoldás volt. Ahogy már korábban is mondtam, mindig segíteni fogok a zenekarnak, ahogy csak tudok, és ez a továbbiakban is így lesz.

A 80-as évek eleje óta nagy rajongója vagyok a zenekarnak, és észbontó volt a srácokkal a színpadon játszani. Őszintén szólva az elején félelmetes is volt az idő rövidsége miatt. A jövő hónapban folytatni fogjuk a munkát az új Priest albumon, és alig várjuk, hogy elkészüljön Firepower gyilkos folytatása.



A Judas Priest tervei szerint márciusban indul majd az amerikai körút, utána pedig Európa következik. A budapesti koncert dátuma július 11., a Budapest Arénában a Glenn Hughes-vezette The Dead Daisies lesz a vendégük.

A zenekar tegnapi közleménye:
Helló mániákusok! Már nagyon rágjuk a Brit Acélt, alig várjuk, hogy visszatérhessünk a világkörüli turnéval… A Judas Priest 50 éves fennállását fogjuk ünnepelni, mégpedig egy még erősebb formában, egy fáradhatatlan heavy metal négyesként. Glenn pedig visszatér majd, hogy itt-ott csatlakozzon hozzánk a színpadon, ahogy ezt már korábban is tette! Andy, köszönjük mindazt, amit tettél a bandáért, és azt is, hogy a produceri csapatunk tagja voltál az új albumon… Hamarosan újra találkozunk, headbangerek!


A Judas Priest tavaly nyáron megszakította a turnézást, miután Richie Faulkner gitáros a Kentuckyban megrendezett Louder Than Life fesztiválon akut szívizom aortaszakadást szenvedett a színpadon. Faulkner már újra teljesen egészséges, semmi akadálya annak, hogy március elejétől turnézzon a Priest gitárosaként.

A rajongók persze nem fogadták kitörő lelkesedéssel az új felállás hírét, egyrészt a klasszikus, kétgitáros hangzás lehetséges megszűnése miatt, másrészt azért, hogy miért nem hívják vissza az eredeti gitárost, KK Downingot, aki 2011-ben távozott a Priestből.

Downing több alkalommal is beszámolt arról, hogy várta a zenekar hívását, miután kiderült Glenn Tipton Parkinson-kórja.

Totál abban a hiszemben voltam, hogy hívni fognak. Amikor ez nem történt meg, elkeseredtem, teljesen lezúzott a dolog. Azóta írtam nekik párszor, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy az ajtó bezárult. Úgyhogy továbbléptem.







KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV