Közel három esztendővel az eredetileg tervezett időpont után, ez év április 10-én végre Budapesten is fellép az instrumentális rockgitározás egyik mestere. Joe Satriani eredetileg a 2020 tavaszán kiadott Shapeshifting című albumának lemezbemutató turnéjával készült Európába, a koronavírus járvány miatt azonban többször is kénytelen volt elhalasztani a koncerteket. Közben egy újabb albumot is kiadott, így aztán bőven volt okunk arra, hogy alaposan kifaggassuk őt.
Azt mondtad, hogy fura effektek is hallhatóak a dalokban, nekem viszont az tűnt fel, hogy műfajilag nagyon széles a paletta. Vannak az albumon keleti témák, mint az említett Sahara, és van funky zene is. Rockzenei albumnak tekinted a The Elephants of Marsot?
„Igen, úgy gondolom, hogy az. Tudod, a rock egy nagyon nyitott zenei irányzat. Amikor annak idején létrejött, akkor minden témára nyitott volt. Ma viszont, ha azt mondod, hogy rock, akkor az emberek nagy része a hard rockra, tehát a blues alapú rockra gondol, vagy esetleg még a metalra. Szerintem a rock inkább egy gyűjtőfogalom, amibe nagyon sok stílus beletartozik. A bluestól kezdve a hardcore-ig szinte bármi. Vannak olyan rockzenészek, akik nagyon szélsőséges, extrém dolgokban gondolkodnak, és vannak, akik egészen szűk keretek között alkotnak. Vannak, akik a futurisztikus megoldások hívei, és vannak, akik a régi iskolán nevelkedtek, csak az old school dolgokat követik.
A The Elephants of Mars nem olyan, mint egy AC/DC-album, és nem is úgy szól, mint egy Gojira- vagy Metallica-lemez, mégis rockzene. Szerintem legalábbis az. Sosem gondolkodtam azon, hogy a zeném beleférjen valamilyen skatulyába, csak arra törekedtem, hogy minél egyedibb legyen. Ha éppen el tudod valamilyen műfaji keretek közé helyezni, az remek, de ha nem, engem az sem érdekel.”
A körút a Shapeshifting és a The Elephants of Mars közös lemezbemutatója lesz?
„Mondhatni. Tudod, ezt a turnét még az elmúlt év őszén indítottuk el az Egyesült Államokban, és mind a Shapeshifting, mind a The Elephants of Mars albumról nagyon sok dalt játszottunk a koncerteken. Szerintem azok a számok, amiket erről a két lemezről beemeltem a programba nagyon jól illeszkednek azokhoz, amelyek állandó részét képezik a koncertjeimnek. Meg is lepődtem azon, hogy még az 1987-es dalaimmal is tökéletesen harmonizálnak.
Ez annak is köszönhető, hogy nagyszerű zenészekkel dolgozom együtt: Kenny Aronoff a dobos, Bryan Beller a basszusgitáros és Rai Thistlethwyte a billentyűs. Mindannyian lenyűgöző srácok. Nagyon jó zenekart alkotunk együtt, és kiváló érzékük van ahhoz, hogy a különböző évtizedekben született dalokból egységes programot gyúrjunk össze a rajongók örömére. Ha engem kérdezel, csak azt tudom mondani, hogy tényleg nagyszerű koncert vár rátok. Rengeteg dalt fogunk eljátszani, ezért a műsor két blokkból áll össze egy körülbelül 15 perces szünettel. Tudod, szükségünk lesz közben egy kis pihenésre.”
(A teljes interjú a 350. lapszámunkban olvasható.)
Joe Satriani hétfőn (április 10.) a piros Barbában lép fel. Részletek a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1201710946685830
–x–
A 100 oldalas lapszám 1990 Ft-os áron kapható Budapesten a CD Pince, H-Music, Headbanger, MG Records, Solaris, Viking és Wave lemezboltokban, országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében.
Címlapon: JAMES HETFIELD / METALLICA
Tartalom: Accept ★ Between The Buried And Me ★ Dawn Of Darkness ★ Def Leppard ★ Enforcer ★ Firkin ★ From The Sky ★ Grand Mexican Warlock ★ Heavy Brains ★ Hollywood Rose ★ In Flames ★ Isole ★ Joe Satriani ★ Kamelot ★ Metallica ★ Om ★ Omen / Nagyfi László ★ Overkill ★ P. Mobil ★ Periphery ★ Powerwolf ★ Sír ★ SnailGardN ★ The 69 Eyes ★ The Hellfreaks ★ Tulus ★ Ville Valo
Rovatok: A jó, a rossz és a csúf (Kissin’ Dynamite) ★ Élő Fém ★ Hangerőmű ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hatásokk ★ Zenészfüllel (Alestorm/Gloryhammer)
Ajándék CD-k: SLOWMESH – III és SNAILGARDN – Comfort In Collapse
A lapszámhoz a CD-k mellett most egy korábbi Hammerworld magazin is jár ajándékba!
Kapcsolódó bejegyzések/interjúrészletek: https://hammerworld.hu/tag/hw350/
Ne felejtsd el a honlap Hangpróba rovatában pontozni a lapszám kiemelt albumait!