A Jade egy tapasztalt spanyol metalzenész, bizonyos J szülöttje, akit a Foscor vagy a Graveyard révén ismerhetünk. A Jade-del visszanyúlt a legfontosabb zenei gyökereihez, majd ebből kiindulva kezdte meg társaival egy sajátos hangzás kialakítását, melynek középpontjában a death metal áll, de annak különleges formájában. A 2018-19-es Smoking Mirror demó/EP már legelső lépésként jelezte a minőséget, amelyet azóta is tartanak a spanyolok. Mysteries Of A Flowery Dream címmel idén májusban jelenik meg a Jade második albuma. Ennek apropóján kerestük meg J énekes/basszusgitáros/dalszerzőt.

Szöveg: Milán Péter · Fotó: kiadói archívum

–

A Jade merőben szokatlan kifejezés egy death metal zenekar számára. Hogy találtátok ki ezt a nevet? Kérlek, beszélj a zenekar első lépéseiről.

„Üdvözletem és köszönjük, hogy rányitottál erre a szerény projektre. Megragadható a kulcsmomentuma, hogy egy konkrét évben miért álltak össze különféle tényezők egy egésszé és miért láttam értelmét, hogy 2018-ban egy új zenekart hozzak létre. Mióta a ’90-es évek közepén zenekarokban kezdtem játszani, a legtöbb ilyen utazásom egyetlen zenekarhoz köthető, amivel 2001-től kezdődően hét nagylemezt adtunk ki és számos országban játszottunk. Ez volt életem zenekara, és különböző okokból kifolyólag, amiket később majd lehet, hogy kifejtek, szükségét éreztem, hogy elindítsak egy új bandát, aminek leginkább én leszek a motorja. Azt hiszem, ez az igény abból fakadt, hogy lelassítsam a ritmust, ahogyan az említett zenekar a vége felé működött. Nem volt abban semmi rossz, de a szerepem visszaszerzése mint fő dalszerzőé, a zenekari koncepció teljes felügyelete, beleértve a zenei nyelvezetet és a menedzsmentet is, már szükségessé vált.

Visszatérve a kulcsmomentumra. Kb. 25 évvel ezelőtt történt, hogy hosszú utazást tettem Mexikóba, ahol beleszerettem az ottani ősi kultúrába, s az élmény magva mintegy hazajött velem. Az inspiráció és a csodálat magva volt ez, és én, amikor 2017-ben az egyetemen a történelem folyamán megjelenő szimbolizmusról tanultam, természetes kapcsolódást fedeztem fel az ősi kultúrák felé. Egy őseredeti hívás volt ez különféle kultúrák részéről, amelyek ma is rendelkeznek ezzel a megszólítással – párbeszéd az ismeretlennel, és ami azon is túl van. Mindez világos volt számomra a közép-amerikai kultúrák kapcsán, de a keletiek vonatkozásában szintúgy. A kapcsolat arról szólt, hogy miként kötötték össze őket az eszközök, amelyeket egy jáde nevű zöld kőből faragtak. Szimbólumok, ikonok… eszközök, amelyek végül megalapozták és kialakították a dialógust. Olyan eszközökre volt szükségük, amelyek segítségével egy kulturális magatartásra tehettek szert, hogy az általuk megélt valóságot megérthessék.

Tehát a koncepció megszületett, ami lehetővé tette, hogy források roppant széles skáláját használhassam fel. Még az is felötlött bennem, hogy milyen eredeti lenne, ha időben, térben egymástól nagyon messze eső kultúrákat elegyítenék a Jade égisze alatt.

2017-ben többször is találkoztam Dylan barátommal Európa-szerte, beszéltünk közös zenei érdeklődésünkről és a történelmi megközelítésről, amit meg szerettünk volna valósítani. Akkoriban Dylan Berlinben lakott, szövegeket akart írni, emellett dobolni, ám később, amikor az első album felvételeihez készülődtünk, Dylan máshová költözött Európában, ami lehetetlenné tette a próbákat.

Ha benne vagyok egy zenekarban, többnyire szükségem van az alkotásra és arra, hogy érthetően megindokoljam a döntéseimet, hogy világossá váljon minden a zenekarban a vizuális dolgoktól kiindulva a szövegekkel bezárólag. Tehát nyitott szemlélettel közelítettem a kérdéshez, hogy miként hívjak életre egy új zenekart, valamint, hogy ráleljek egy vezérmotívumra, ami segít abban, hogy a fejlődés érdekében az egyes részek kellőképpen működjenek; a Jade mint érdekes választás természetesen alakult számomra. Lehetőségek sorát nyitotta meg.”

.

Nem túl gyakori eset, hogy egy vadonatúj zenekar megmozgatja a színteret, azonban a Jade így tett a Smoking Mirror demóval, ugyanis a felvétel színvonala önmagáért beszél, akárcsak az érett produkció. Kérlek, beszélj a zenekar legelső kiadványáról.

„Köszönjük az elismerő szavakat és a figyelmet! Minden dalt szólógitáron kezdtem kibontakoztatni. Amit valaki talán szólónak tartana, az valójában egy riff. Tehát ez a legfontosabb tényező, hogy minden dalt fel lehessen ismerni, melyeket később feldíszítünk valódi részekkel, témákkal, kitöltésekkel. Mindig is hittem abban, hogy ’a kevesebb több’, és ez hatványozottan igaz arra, hogy minden rész csak kevés és a lehető legkönnyebben felismerhető elemet tartalmazzon. Hallhatjuk, hogy a szólógitár témái vezetik a legtöbb számot, vagy az énekben rejlő lehetőségek, amelyek koherens egéssz alakítják a dalt. Az érzelmek átélhetők, bármilyen produkciós eszközt is használjunk, de nem kérdés, hogy a Jade-et egy rothadt szépséggel bíró fenevadnak szántuk. Így alakult, hogy a hangolás, a torzítás, a lassú tempók, valamint a dalok mélysége kéz a kézben járnak egy epikus, klausztrofobikus szcenárióban. Akkoriban forró láng égetett belül, a ’90-es évek közepe óta erősen lobogott bennem, amikor a kreatív oldalam zenei kalandozása megkezdődött. Már azt megelőzően is évek óta, ahogyan ma is, a zene, valamennyi részletében, nagyon sokat adott nekem inspiráció, célok és annak vonalán, hogy van esélyem a fejlődésre.

Életem kiemelt momentumaként a zene nemcsak a technikai készségek fejlesztése terén, hanem személyes vonatkozásban is sok felfedeznivalót kínál. Azokból a zenekaroktól kiindulva, amelyekben korábban szereztem tapasztalatokat, a Jade úgy jelent meg mint annak az igénye, hogy egy egészen különleges alapötletet fejlesszen tovább és váltsa be az elővételezett tapasztalatokat.

Az első lépést a zenei és koncepcionális alapok tiszta lefektetése jelentette és a death metal újrafelfedezése, amit az elmúlt tíz évben volt szerencsém megélni, és ez volt a kulcsmotívum, hogy ráleljek erre a régi hangzású nyelvre, ami egy kicsit távol áll a másik fő zenekaromtól.”

2022-ben The Pacification Of Death címmel jelent meg a Jade debütalbuma. Hogyan vetnéd össze a lemezt a demóval, mennyiben akartatok mást csinálni másodjára?

„Lehet, hogy az első kiadványt demónak titulálják, de EP-ről van szó, melyen éppen kevesebb dal szerepel, mint egy albumon. Négy szám, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy lefektessem azt a nyelvi keretet, ami kezdettől fogva a fejemben volt. Valódi demófelvételekről dolgoztam, alapötletekkel minden egyes dalhoz; struktúra, ritmikai kibontakozás és fő irányvonalak gitáron. Később ezeket a dalokat A (Albert Martí) zenésztársam hangszerelte meg, aki most is fontos eleme a zenekarnak, csakúgy mint amikor az EP-t végső formába öntöttük.

Éreztem, hogy amit addig csináltunk, egy olyan fejlődési folyamatból ered, amelyben az alapvető eszközök, amelyek révén megértjük a nyelvünket, kezdettől fogva megvoltak. Azonban be kell vallani őszintén, hogy az első EP után meg tudtunk bizonyosodni arról, hogy a demóknak miként kell megszólalniuk, hogyan kell ezeket továbbfejleszteni. Tehát a The Pacification Of Death mint első album kiterjesztett formában mutatja meg azt, hogy mi módon használjuk azokat az eszközöket, amelyeket a négyszámos EP-n találtunk ki. Az EP-nek megvoltak a hiányosságai, főleg a ráfordított idő miatt, amíg összeraktuk, felvettük és elvégeztük a keverést, de ezzel együtt is különleges hangulattal rendelkezik.

Az első album egyértelműen megmutatja, hogy milyen formában tudtunk terjeszkedni a 2019-es EP után egy masszív hatszámos kollekcióval, amely részletgazdagabb a felvételek és a produkció vonatkozásában is. Az album a zenei súlyosságot a dalszerkezetek és az atmoszféra vonalán egy jóval komplexebb formában jeleníti meg. Némi beszéd is hallható, valamint átkötések és több mélység minden tekintetben.

Azt hiszem, a metalos közösség tökéletesen olvasta a lemezt mint a death metal egy eltérő megközelítését, és most, két albummal később, úgy vélem egy még mélyebb és szélesebb perspektíva nyílik arra, hogy miként használtuk és használjuk most is azt a három stilisztikai aspektust, amelyekre eredetileg alapoztunk.”

The Sempiternal Wound címmel 2024-ben megjelent egy split LP/CD a spanyol Sanctuarium társaságában.

„Amikor elkezdtem írni az új albumot, amint elértem a negyedik-ötödik dalig, azon vettem észre magam, hogy az első három nem nyújtja azt az érzést, amit az anyagtól vártam. A 2022-es debütalbum után született három dal inkább volt doom metal, mint death metal a The Pacification Of Death hangulatában, és kevésbé mutatkozott intenzívnek. Javasoltam Roynak a Pulverised kiadótól, hogy adjunk ki még egy EP-t, de megbeszéléseket követően egy LP megjelentetése jobb lépésnek tűnt az EP-nél, és így jutott eszembe a split ötlete.

Mondtam Marcnak (a Jade korábbi, a Sanctuarium és sok más zenekar jelenlegi dobosa), hogy együttműködésünk záróakkordjaként csináljuk meg ezt a lemezt, ezúttal úgy, hogy már nem játszik nálunk. Marc a legjobb teljesítményét nyújtotta a The Pacification Of Death feljátszásával, és a Jade első nyolc hónapja alatt a koncerteken. Azonban a zenekarai, amelyeket világszerte ismernek, sokkal több figyelmet követeltek meg tőle, így az elválás teljesen érthető volt, maximálisan támogattam őt.

A borító Kristina Pavleska (Mors Ultima Ratio Art) egy eredeti festménye. Az együttműködésünk, hogy valami közöset hozzunk létre ehhez a lemezhez, és amit Marc és én hoztunk tető alá, remekül sikerült.”

A Jade új albuma, a Mysteries Of A Flowery Dream májusban jelenik meg. Változott a dalszerzés folyamata, és ha igen, miként a Smoking Mirror óta?

„A Smoking Mirror hangzása és kiindulópontja a primitív egyszerűség volt, egy csatorna, hogy ötleteket hozzunk össze és felrajzoljunk egy ösvényt. Valószínűleg a 2022-es The Pacification Of Death mutatja fel a leginkább death metalos oldalunkat, míg a The Sempiternal Wound három dala a doom-nyelvet közvetíti. A megjelenés előtt álló második album az egyensúlyt a black metal térfelére helyezi a jóval atmoszferikusabb és sűrűbb megközelítésű zene révén.

Nem szeretem black metal címke használatát az atmoszféra kapcsán, de biztos vagyok benne, hogy az olvasóid és az album hallgatói meg fogják érteni, mire gondolok. Mindig szerettem a határokat a zenében, és mivel a Jade hallgatói meg fognak birkózni ezzel a lemezzel, szükség van egy efféle egyensúlyi játékra, de a fő cél, hogy úgy mondjam, az érzés. A zenének érzelmeket kell sugároznia, súlyt és dinamikát. Szeretném látni, hogy a Jade neve láttán maga zene is megjelenik valaki számára, ahogyan az én meglátásom szerint ez történik Malte Necros Christos zenekarával, vagy ez történt a Bolt Thrower és a Katatonia esetében a maga idejében, vagy éppen ma ezt váltja ki a Bölzer, hogy csak néhány példát említsek.

A bemutatkozó EP óta ugyanazt a módszert követjük. A demós dalokat én írom meg, majd ugrunk a gitár felvételeihez, melyeket A intézi. Úgy érzem, az, hogy szabad kezet kapott a gitártémák megszerkesztéséhez az ő tudásával a harmóniák terén, a legjobb döntésem volt, amit valaha meghoztam. Ezúttal egy preprodukciós változatot is készítettünk a végleges felvételek és a demók között. Ennek az volt az alapvető célja, hogy jobban megismerjük a számokat, jöjjön némi visszajelzés és legyen lehetőségünk a tökéletesítésre.

A stúdióban van rá lehetőség, hogy több időt szánjunk arra, hogy minden hangszer számára a lehető legjobb hangzást találjuk meg, hogy miképp működnek az egyes frekvenciákon… A keverésre is több napot szántunk. Végül a maszterizálás az Orgone stúdióban zajlott Jaime G. Arellano segédletével, aki megadta a szükséges lökést a céljainkhoz.

A lemezborítót ismét Adam Burke készítette, a lemez kiállítását a Heresie stúdió végezte. C, az egyik gitárosunk felelt a közjátékokért és az intró-részekért, ahogy a The Sempiternal Wound spliten is történt.”

Milyen volt a stúdiózás?

„A Moontower stúdió tulajdonosa régi barátom és zenésztársam a Graveyardban. Tökéletesen ismerjük egymást, és minden a leghatékonyabb, legproduktívabb módon zajlott bizalommal teli légkörben. Javival lenni a Moontower stúdióban mindenképpen kiváltság.

Először a dobokat vettük fel, majd néhány héten keresztül a gitárokat, a basszusgitárt, majd az éneket a saját helyünkön. Ezt követően az első keveréshez képest elvégeztünk néhány korrekciót, majd elkészült a végső keverés. Ugyanúgy zajlott, mint az előző felvételeknél.

Valószínűleg sokkal több fájlcserére kerül sor A és köztem a gitárok és az ének felvételei során otthon, mint a stúdióban. Ne felejtsük el, hogy van egy preprodukciós felvétel az első demók után, amely kijelöli az irányt a végső felvételekhez. Azt hiszem, ez a lehető legjobb módszer, amit követhetünk, és így lehetőség nyílik valami személyeset alkotni.”

A Jade zenéjét legtöbbszor atmoszferikus death metalként írják le, de az új album hallatán, miként erről volt is szó az előzőekben, egyéb metalstílusok hatása is felsejlik…

„Utazásom a metal világában a ’80-as évek végén kezdődött, ez volt a zene, ami abban az évtizedbe először szembe jött velem. Azonban a sötétebb alműfajok először a ’90-es évek első felében fogtak meg. A konkrét zenei nyelvi forma tanításain túl, ami egyértelműen megnyilvánult a brit doomhullám dallamaiban, a black metal mélyrétegeiben és textúráiban, vagy a death metal dinamizmusában, számomra az bizonyult a legdöntőbb tanulságnak, hogy a különlegességet keressem minden albumban, amit mások alkottak. Szilárdan hiszem, hogy ez ma is lehetséges a másolatok és újjáalakulások sokasága ellenére is, amelyek a mai napig megvannak a metal valamennyi ágazatában.

A Jade nem kivétel a téma alól, a legfontosabb törekvés az volt, hogy úgy nyúljak fiatalkorom referenciáihoz, hogy abból valami olyat hozzak létre, hogy az a lehető legkülönlegesebb legyen. A hallgatók döntik el, hogy sikerült-e, avagy sem, de én biztos vagyok benne, hogy ez a zene akkoriban nem születhetett volna meg, mivel a tudásom és a tapasztalataim korlátozottak voltak. Ez az a zene, amit akkoriban hallani és megírni szerettem volna, és mindössze három évtizeddel később állok készen, hogy szembenézzek vele.”

Tudomásom szerint a Jade-et számos hagyomány és kultúra megérintette. Hogy jelennek meg ezek a témák a szövegekben? Mire utal a Mysteries Of A Flowery Dream cím és mi az album koncepciója?

„A közép-amerikaitól a kínai és dél-ázsiai kultúrákig a zöld követ mély spirituális szimbolikával ruházták fel, kapocsként szolgált a földi sík és az ismeretlen között. A számtalan tradíció, legenda és kultusz története kimeríthetetlen témaforrás a zenekar szövegei számára, történeti narratívával megtoldva, költői vénájú megfogalmazásban.

Az album szövegi koncepciója a földi élet és az álmok titokzatos, mágikus világának a kapcsolatába hatol be, amit emberi lélekként definiáltak az ősi közép-amerikai kultúrákban. Annak vonatkozásában bontakozik itt ki mindez, hogy mi az ébredő elme és az energetizált test felhasználása a halálban, vagy az alvás során, emellett az aura megformálása, és hogy az álmok miképpen játszanak kulcsszerepet ezeknek a kultúráknak a kozmikus víziójában.

Létezik az álmoknak egy kilencszintű piramisrendszere, amit analógiába lehet állítani önmagad fejlődési ívével, amit mint individuum jársz végig, és ez alkotja a lemez koncepciójának magvát. Egy utazás a tudatos és a tudattalan közötti dialógusba és ennek misztériumaiba.”

Mint említetted, az új album borítója Adam Burke munkája. Milyen jellegű vizuális megjelenítést, borítófestményt képzeltetek el az új albumhoz?

„Szem előtt tartva, hogy ezek a kultúrák milyen magból sarjadtak ki, a három szinten megjelenő istenekkel és létezőkkel, a történetek és kapcsolódások oly gazdag formáival; utalással a hatalmas holdistennő, Ixchel személyére, a teremtő és pusztító erő úgy jelenik meg számomra, ami jó példa annak kinyilvánítására, hogy az életet milyen szinten irányítják ismeretlen erők. Őt a Pókkal azonosították, aki egy köldökzsinórhoz hasonlatos életfonalat sző. Életet adhat a lényeknek és a természetnek, de büntetni is tud, árvizeket, viharokat küldhet a földre pusztító fázisában…

Ez volt a kezdeti irányvonal, amit megosztottam Adammel, valamint az egyes karakterek fontosságát, a koncepciót pedig a mágikus művészete tette teljessé.

Az állatok mindig fontosak voltak ezekben a kultúrákban, s bár a pók lényegesnek tűnik az album koncepciója szempontjából, a szövegek másodlagos elemeit is szeretném ezzel összevegyíteni, hogy a hallgatót beszippantsa a lemez tájképe.”

Ugyan a Jade zenéje death metal, az atmoszferikus, sőt, néha egészen éteri részek nagyban különböznek a műfaj legtöbb képviselőjétől. Lehet, hogy nem könnyű kérdés, de hogy lehet megragadni egy-egy ötlet, riff hangulatát, amiből ki lehet indulni, építkezni?

„A komponálás mindig velem veszi kezdetét, feldemózom a dalokat, amelyekből össze is állhat az anyag, a struktúrák, a ritmusok, a gitárdallamok. Szeretek olyan zenét alkotni, amely felismerhető a dallamokról a kiváltott érzelmek mellett. Mivel nem vagyok gitáros, ez lehetővé teszi egy nagyon egyszerű eredmény és perspektíva elérését az új daloknál is, és ha összehasonlítod a demó számait ezekkel, kiderül, hogy hasonlóképpen működnek.

A gitáros, azaz A reszortja, hogy az alap demóimból lehetőség szerint a kifejezésmód teljesen új szintjeit hozza ki. Valamennyien egyetértésben dolgozunk azon, hogy a zenét a lehető legegyszerűbb eszközökkel minél hangulatosabbá varázsoljuk. De a gitárok ezen témáit ő egymaga el tudja végezni; nagy kiváltság, hogy a gitárosunk a demókba ilyen életet tud lehelni.

Azt hiszem, egy primitív és könnyen értelmezhető struktúra és dobritmika nagy lehetőséget biztosít minden egyes szerzemény számára dallamok terén. A harmóniák nagyon fontosak, amikor a kezdő dallam gazdagításáról van szó. A Moontower stúdió és Javi Félez munkája is kulcsfontosságú. Tudja, hogyan olvassa és fordítsa le, ami a fejünkben van, és az új album bizonyítja, hogy a formula ismét bevált.”

Ami az éneket illeti, tán nem túlzás, hogy a Jade él a kísérletezés lehetőségeivel, hiszen dallamosabb témákat is hallhatunk újfent. Ezen a téren milyen messzire szándékoztok elmenni?

„Én nem hinném, hogy a kétféle regiszterhez tartozó ének kísérletezés lenne. Ha megnézed, mit csináltam a régebbi zenekaraimmal – Foscor, Graveyard -, vagy a közös dolgokat más csapatokkal, a sikolyszerű hangfekvés sok éve természetes számomra. Hogy ez honnan jön? Azt hiszem, ez egy dallamosabb jellegű ének átalakítása valami primitívebb formává. Tűnődök, hogy ez a sikolyszerű ének átalakulhat-e valódi dallamos énektémává. Nem hiszem, hogy jelenleg ezt a kísérteties sikolyt dallamos énektémának hallaná valaki. De ha majd egy ponton úgy érzem, hogy a kettő keverése eléri a határt, akkor a következő lépés valószínűleg a második hangregiszter felől érkezik.

Nem akarom, hogy a Jade egy különbőző periódusokból álló zenekar legyen. Mindig is szem előtt tartottam a három zenei stílus alapjait és mostanra a lemezek fejlődési íve fényében már nem ez a narratíva, inkább az eltérően megmutatkozó egyensúly a színek között. A célom, hogy ez így is maradjon, mert ez egy olyan ösvény, amelyen tovább lehet menni.”

Az MI, vagyis a mesterséges intelligencia egyre virulensebb téma manapság, amelyet egyre több területen lehet érzékelni, többek között a zenében is. Én finoman szólva nem értékelem pozitívan, ha valamely zenekar egy mesterséges eszközt, szoftvert, programot, vagy bármi effélét használna a kreativitása helyett, hogy riffeket, dallamokat állítson elő. Mit gondolsz a témáról?

„Véleményem szerint, mint a történelem során az ember által létrehozott többi eszköz esetében, az MI kapcsán is el kell kerülni, hogy kiszorítsa az embert úgy, hogy az fel sem fogja ennek a pusztító potenciálját… A legtöbb számítógépes mérnöki munkával alkotott eszközt annak érdekében fejlesztették ki, hogy elérjék a tudás egy magasabb szintjét, amit az emberek nem tudtak elérni. De mihelyt ezek az eszközök átalakulnak egy olyan valamivé, ami levágja a teremtői, alkotói fázist, ebben a kapitalista társadalomban, akkor a legmesszebb menőkig úgy vélem, hogy ezt el kell kerülni.

Az MI képes minden adatot megtanulni, amit beletáplálsz, képes már meglévő dolgokat valami mássá átalakítani, hogy kiiktassa az alkotói fázist, de úgy, hogy közben egyáltalán nem válik eredetivé. Erre valaki azt mondhatja, hogy ez ugyanaz a folyamat, mint amikor egy művész különböző forrásokból merít inspirációt… Igen, de miért kellene egy gépnek átvennie a te feladatodat? Másvalaki azt teheti hozzá, hogy az alkotói fázis megszüntetésével lehetőség nyílik, hogy a felszabadult extra időt arra fordítsuk, ami igazán fontos, hogy magunkkal foglalkozzunk.

Véleményem szerint ez egy én-kollektív pusztító opció, ami azt a hamis benyomást kelti, hogy így könnyebbé teszed az életed. Én csak egy eszközt látok az MI-ben, ami elveszi azt, ami bennünket emberré tesz, és egy produktívabb szempontból, rengeteg ember potenciálás munkáját. Nem tudom, érted-e, hogy mire gondolok, de annak ellenére, hogy az MI már itt van az életünkben a telefonjainkon, számítógépeinken stb. keresztül, én nem fogadok a használatára, mivel az ellentéte annak, ami bennünket emberré tesz.”

A 21. századi death és black metal sok olyan zenekart mutat fel, amelyek számos tekintetben más arculattal bírnak, mint a harmadik évezred előtti formációk. Új zenei formákban jelentkeznek, bátran kísérleteznek, feltöretlen területeket térképeznek fel, nem az alapbandákat másolják, s úgy tűnik, ez a felfogás a Jade-től sem áll távol. 

„Én soha nem úgy értékeltem a zenét, mint annak a másolatát, amit már korábban megalkottak. Megpróbálni megcsavarni azt, ami inspirált, vagy ami hatott rám a múltban, vagy a jelenben, kötelező formula számomra, amikor zenélek, festek, vagy írok. Ennek fényében a Jade alapjait egy múltbeli zenei periódus határozza meg, amelyhez úgy éreztem, hogy vissza kell térnem, miután éveken keresztül, más zenekaraimban egyéb zenei vonalak mentén próbáltam fejlődni. Szükségem volt arra az irányvonalra, amely fiatalkorom fő zenekari inspirációja volt, és ami kétségtelenül megformálta azt, ami vagyok. A ’80-as évek végi/’90-es évek eleji death metalról van szó, a szent brit doom-hármasról, és a ’90-es évek első felének, közepének norvég black metaljáról. Akkoriban egy hallgatónak megvolt az élménye, hogy minden egyes megjelent album úttörőnek bizonyult a hasonló, egyben eltérő eszközök használata révén. Ez az az érték, ami engem mindig is érdekelt, még ha nagy követelményeket is támaszt. Ez nem egy könnyű ösvény.

A Jade törekvése az, hogy olvasni tudjon a múlt szemében, de ezt megszűrje az a hozzáállás, hogy a meglévő rátekintést új perspektívába helyezi. Úgy vélem, annak, hogy 30 éve játszom zenekarokban, nyomot kellett hagynia a látásmódon, ahogyan a múltbeli referenciákhoz állok, vagyis egyetértek veled abban, amit rólunk írtál, eltekintve attól, hogy nagyon innovatívak szeretnénk lenni. Bármely műfajból és időszakból származó zene továbbfejlődhet. A különbség abból adódik, hogy különbözőek vagyunk, de nyílt szívvel lépjük át a vonalat.

Várhatók Jade-koncertek? Szerettek élőben játszani?

„Az elkövetkezendő hat hónapban annyit fogunk játszani, amennyit nagyjából az elmúlt két évben játszottunk. Igen, a portugál SWR Barroselas Metal Festtől kezdődően egy szeptemberre esedékes európai turnéval bezárólag várhatók koncertjeink Franciaországban, Spanyolországban, Hollandiában és Németországban, és reméljük, hogy az új album lehetővé teszi, hogy új országokban is felléphessünk, ahol még nem jártunk.

A Jade-nek az volt a célja, hogy az életem két fő aspektusát visszaszerezzem. A dalszerző szerepét, amit az utóbbi években elhanyagoltam, hogy lehetőséget hagyjak a gitárosoknak, hogy a Foscor számára jobb esélyeket biztosítsak. Emellett azt az érzést is újra át akartam élni, amit eme zenekarral éltem át a színpadon az első években. Őszintén szólva, vissza kellett kerülnöm a komfortzónámba, egy energikusabb, zsigeribb élő előadáshoz. A korai időkből az is hiányzott, amikor énekes/basszusgitáros voltam. Majdnem tizenöt éve inkább csak énekes vagyok, valamint írok és a zenekari menedzseléssel foglalkozok.” 

–

Az interjú eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.

Tartalom: Eleine – Élő Fém – Godsmack / Sully Erna – Hangpróba – Ignitor – Jade – Katatonia – Klasszikus! (Iron Maiden: Live After Death) – Koncertmenü – Médiaradar – Michael Schenker – Misfire – Nightbreed Fesztivál (Árnyak Show, Dying Wish, Land Of Charon, Pornography) – Sokkoló Korongok / Extra – Wall Of Sleep – Will Hunt / Evanescence