Kai Hansen, a Hellowen gitárosa (Gamma Ray is, persze) kénytelen volt pontosító posztot közzétenni, a hétvégén ugyanis kommentelni merészelt a jobboldali AfD párt egyik ismert politikusának, Alice Weidelnek a Facebook oldalán, felszólalva Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter, illetve egy esetleges kötelező védőoltás ellen. Ráadásul a szóhasználata is nagyon helytelen volt…
Kai Hansen eredeti kommentje Alice Weidel FB-profilján: „Az a vehemencia, amellyel Lauterbach úr a kötelező védőoltások nélkülözhetetlenségét propagálja, anélkül, hogy megemlítené az oltások kockázatait és a bizonyított haláleseteket, arra utal, hogy ez az ember vagy teljesen elmebeteg, vagy csapdába esett, netán annyira elkötelezte magát a gyógyszeripar mellett, hogy döntenie kell a teljes nihilbe vezető pusztulás vagy a MINDEN eszközzel való végső győzelem között.”
A „végső győzelem” (endsieg) kifejezést a náci propaganda is használta, Hansen kommentjét emiatt is sok bírálat érte, ahogy amiatt is, hogy egy AfD-s politikus oldalára kommentelt. Kai Hansen azóta egy közleményt tett ki a Facebook oldalára, amelyben bocsánatot kért a kifejezés használatáért, és hangsúlyozta, hogy nem támogatója az AfD-nek:
„Pontosítás Alice Weidel oldalán tett megjegyzésemhez:
Nem vagyok sem az AfD, sem más párt támogatója. Számomra a totalitarianizmus a zászlólengetéssel kezdődik. Nem pártok, oldalak alapján ítélek meg másokat, hanem aszerint, hogy van-e értelme annak, amit mondanak, ezért mindig meghallgatom az összes oldalt, és azok alapján alakítok ki véleményt.
A hozzászólásomat Wagenknecht asszony vagy Gysi úr (ők egy balos párt, a Die Linke politikusai – a szerk.) oldalára is írhattam volna, sajnos nem tettem meg. Véleményem Lauterbach úrról és az oltásról, mint a világjárványból kivezető egyetlen útról, továbbra is érvényes.
Abban a pillanatban egyszerűen elöntött az epe, mert láttam az egyik beszédét. Mi, zenészek, már két éve nem tudunk fellépni, s ez óriási frusztrációt és dühöt okoz.
Számos országban véget vetnek az intézkedéseknek, Németország és kormánya pedig a kötelező oltás felé halad, ami nyilvánvalóan nem fog változtatni a nagy koncertek helyzetén.
Az ‘endsieg’ szó használata természetesen durva hiba volt, és csak egy cinikus megjegyzésnek szántam, tekintettel arra a vehemenciára, amellyel L. úr ragaszkodik az elképzeléseihez. Nem voltam tisztában azzal, hogy milyen következményei vannak e kifejezés használatának, különösen egy jobboldali pártoldalon. Elnézést kérek ezért.
Akik ismerik a szövegeimet, tudják, hogy számomra a szabadság és a meg nem felelés mindig is nagyon fontos volt és lesz. A kényszer soha nem megoldás, annak mindig egy totalitárius struktúra a vége, akár balról, akár jobbról, akár felülről, akár alulról…
És most pedig felveszem az alusisakomat, és egy kicsit elbeszélgetek a földönkívüli barátaimmal.
Béke!„

HELLOWEEN – Kai Hansen besokallt, de aztán kénytelen volt pontosítani kommentjét
- "És most pedig felveszem az alusisakomat..."
- Forró drót, KIEMELT
- HammerWorld
- Helloween, Kai Hansen
- 2311 MEGTEKINTÉS
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
- KILLSWITCH ENGAGE
This Consequence - DREAM THEATER
Parasomnia - TREMONTI
The End Will Show Us How - OBSCURA
A Sonication - THUNDERMOTHER
Dirty Divine - MARKO HIETALA
Roses From The Deep - LACUNA COIL
Sleepless Empire - PHOENIX RT
Amit itt hagyunk - DAWN OF SOLACE
Affliction Vortex - JINJER
Duél - SAOR
Amidst the Ruins - MANTAR
Post Apocalyptic Depression - DYNAZTY
Game Of Faces - MAJESTICA
Power Train