Skip to content

HELLOWEEN – Kai Hansen besokallt, de aztán kénytelen volt pontosítani kommentjét

Kai Hansen, a Hellowen gitárosa (Gamma Ray is, persze) kénytelen volt pontosító posztot közzétenni, a hétvégén ugyanis kommentelni merészelt a jobboldali AfD párt egyik ismert politikusának, Alice Weidelnek a Facebook oldalán, felszólalva Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter, illetve egy esetleges kötelező védőoltás ellen. Ráadásul a szóhasználata is nagyon helytelen volt…

Kai Hansen eredeti kommentje Alice Weidel FB-profilján: Az a vehemencia, amellyel Lauterbach úr a kötelező védőoltások nélkülözhetetlenségét propagálja, anélkül, hogy megemlítené az oltások kockázatait és a bizonyított haláleseteket, arra utal, hogy ez az ember vagy teljesen elmebeteg, vagy csapdába esett, netán annyira elkötelezte magát a gyógyszeripar mellett, hogy döntenie kell a teljes nihilbe vezető pusztulás vagy a MINDEN eszközzel való végső győzelem között.”

A „végső győzelem” (endsieg) kifejezést a náci propaganda is használta, Hansen kommentjét emiatt is sok bírálat érte, ahogy amiatt is, hogy egy AfD-s politikus oldalára kommentelt. Kai Hansen azóta egy közleményt tett ki a Facebook oldalára, amelyben bocsánatot kért a kifejezés használatáért, és hangsúlyozta, hogy nem támogatója az AfD-nek:

Pontosítás Alice Weidel oldalán tett megjegyzésemhez:

Nem vagyok sem az AfD, sem más párt támogatója. Számomra a totalitarianizmus a zászlólengetéssel kezdődik. Nem pártok, oldalak alapján ítélek meg másokat, hanem aszerint, hogy van-e értelme annak, amit mondanak, ezért mindig meghallgatom az összes oldalt, és azok alapján alakítok ki véleményt.

A hozzászólásomat Wagenknecht asszony vagy Gysi úr
(ők egy balos párt, a Die Linke politikusai – a szerk.) oldalára is írhattam volna, sajnos nem tettem meg. Véleményem Lauterbach úrról és az oltásról, mint a világjárványból kivezető egyetlen útról, továbbra is érvényes.

Abban a pillanatban egyszerűen elöntött az epe, mert láttam az egyik beszédét. Mi, zenészek, már két éve nem tudunk fellépni, s ez óriási frusztrációt és dühöt okoz.

Számos országban véget vetnek az intézkedéseknek, Németország és kormánya pedig a kötelező oltás felé halad, ami nyilvánvalóan nem fog változtatni a nagy koncertek helyzetén.

Az ‘endsieg’ szó használata természetesen durva hiba volt, és csak egy cinikus megjegyzésnek szántam, tekintettel arra a vehemenciára, amellyel L. úr ragaszkodik az elképzeléseihez. Nem voltam tisztában azzal, hogy milyen következményei vannak e kifejezés használatának, különösen egy jobboldali pártoldalon. Elnézést kérek ezért.

Akik ismerik a szövegeimet, tudják, hogy számomra a szabadság és a meg nem felelés mindig is nagyon fontos volt és lesz. A kényszer soha nem megoldás, annak mindig egy totalitárius struktúra a vége, akár balról, akár jobbról, akár felülről, akár alulról…

És most pedig felveszem az alusisakomat, és egy kicsit elbeszélgetek a földönkívüli barátaimmal.


Béke!





KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw