A debreceni Ghost Toast kísérletező, instrumentális prog rockot játszik, melyben a világzenétől a zúzós metalig bárminek van helye. A dalokba gyakran tesznek hangmintákat, beszédet, samplingelt éneket. Ötödik albumuk, a Shade Without Color a két évvel ezelőtti konceptanyag folytatása, mely a kiüresedés témakörét járja körül a csapatra jellemző szabad értelmezésben. A finn Inverse Records által kiadott anyagról Uzseka Norbert faggatta Rózsavölgyi Bence gitárost, Stefán „WarYou” János basszusgitárost, Cserős Zoltán dobost, míg Pusker János billentyűs-csellista igazoltan volt távol. A márciusi lapszámban megjelent interjú teljes verziója itt olvasható, egyúttal megnézheted a Get Rid Of frissen elkészült klipjét.

Olvastam, hogy az új album dalai az előzőével együtt íródtak. Ez mit jelent pontosan?
B: „A nagy részük. Úgy a ¾-e. Olyan 12-13 már megvolt 2020-ban vázlat szintjén, és abból választottunk ki hetet az előző lemezre. Tehát már eleve az volt a szándék, hogy legyen dupla lemez, és azt reméltük, hogy még abban az évben meg tudjuk csinálni a folytatást is. De a korábbi dobosunk, Papp László kilépett, és az kicsit keresztülhúzta a számításainkat. Aztán jött Zoma (Cserős Zoltán), és nyilván kellett egy kis idő, mire beilleszkedett.”

Zoma, te mennyire tudtál részt venni a kreatív munkában?
Z: „Nyilván jobban részt tudtam venni azokban a számokban, amelyeket a beszállásom után írtunk. A régieket átnéztem, hogy a demón szereplő dobtémák általam eljátszhatók-e, ha nem, akkor átvariáltam őket.”

Mi egyéb miatt telt el végül két év a két album között?
W: „Belevágott a covid is, amiatt minimum fél évet veszítettünk. Az egész élet felborulása akadályozta a megjelenést. Nem tudtunk eleget foglalkozni ezzel család és munka mellett, főleg amikor mindenki itthon volt. Amikor kiderült, hogy nem fog együtt kijönni a kettő, azt mondtuk, akkor adjunk neki időt, hogy rendesen meg legyen csinálva. Az első márciusban jelent meg, és azt szerettük volna, ha a folytatás télre ki tud jönni.”
B: „De már nem bánjuk. Azért mi fél éve már kész vagyunk ezzel, a megjelenés meg a PR miatt a kiadó mondta, hogy ne kapkodjuk el, és azt találtuk ki, hogy jöjjön ki ugyanazon a napon, március 2-án, mint az első. Ezzel is mutatva, hogy a kettő összetartozik, meg a dalokban is érződik, hogy egy világ a két album. Így tavaly nyárra kerültünk olyan állapotba, hogy le tudtuk foglalni a stúdiót.”

Hol vettétek fel az albumot?
B: „A felvételeket magunk készítettük, de a Denevérbe mentünk megcsinálni a hangszerek hangzását, a keverést és a mastert. Az egy hónap alatt lement, háromszor mentünk le oda, ill. online is futottunk köröket.”
W: „De hogy ez egy hónap lehessen, kellett az a sok idő, amíg rendesen felvettük a részeinket. Pl. kiderült, hogy a demóba felvett basszus témáim 60%-a olyan zajos, hogy újra kellett csinálni az egészet. A legnagyobb bajom azzal volt, hogy fogalmam se volt, mi a bánatot játszottam fel elsőre (nevetés).”
B: „Pusi (Puskás János csellista-billentyűs) meg rengeteget dolgozik, a munkája 90%-a zenélés, és nem sok energiája van ahhoz, hogy mikor végre hazamegy, még a mi dolgainkkal foglalkozzon. Úgyhogy most azt csináltuk, hogy nyáron elvonultunk pár napra, kivettünk egy kis házat, odavittünk mikrofont, hangkártyát, laptopot, a csellót meg a szintit, és ott vettük fel az ő témáit.”
W: „Nagyon jól is jött ki, és ezután is így fogjuk, az ő dolgait egy blokkban. Mert ő olyan, hogy megmutatjuk neki a témát, és azonnal rá tud játszani, de nem is csak az, hogy egy szólót, hanem egymásra rakja fel a rétegeket.”

Ahogy hallgatom a dalaitokat, mindig az az érzésem, hogy a legkülönbözőbb témák is elképesztő természetességgel következnek egymásból. Végül is így is íródnak, vagy inkább legózás van, és eldolgozzátok az éleket?
W: „Általában vagy Bence csinálja meg a dal gerincét, vagy én, és üresen hagyjuk azokat a részeket, ahova a többiek majd beférnek. Így megvan az alap, amit én oda szoktam adni Pusinak, amire ő felránt dolgokat főleg inkább billentyűn, és azt is tudja, hogy lesz, amit kivágok belőle, vagy aminél megkérem, hogy fejtse ki jobban. Amikor már a felvétel jön, újraveszi a cselló sávjait, hogy tényleg olyan legyen, amilyennek ő is gondolja. Demózáskor még nem figyelünk minden részletre. A végleges verziót azért nagyrészt az határozza meg, aki a dal gerincét írta.”

Össze tudtátok egyáltalán próbálni négyesben a dalokat? Vagy csak ha kész a felvétel, akkor halljátok egyben az egészet?
W: „Összepróbálni nem, de a demó a lehető legközelebb áll ahhoz, ami aztán a lemezre kerül. Töfiék is mondták, hogy azért szeretnek velünk dolgozni, mert próbálunk mindent a lehető legjobban odaadni, velünk nem kell sokat kínlódni. Nálunk már csak a hangzást kell beállítani. Az is épp elég nehéz, de nem kell vagdosni meg helyben kitalálni, mit akarunk.”
B: „Ez valójában egy szoba project, amit aztán megpróbálunk színpadra állítani. A legelső lemezünk volt az egyetlen, aminek a dalai próbateremben születtek, de ahhoz is kellett két év, csak akkor még jobban ráértünk. Még nem voltak gyerekeink, fiatalok voltunk, hetente többször is lejártunk a próbaterembe. Ami egy ideális dolog, sőt az lenne a legideálisabb, ha ott is csinálhatnánk a dalainkat, meg otthon is. Otthon elmolyolhat az ember, a próbateremben pedig megvan a spontaneitás. Mi azért Zomával össze szoktunk jönni, megnézni a dobtémákat a gitárral, remélhetőleg a jövőben jobban lesz erre lehetőségünk.”
W: „Meg ha lemennénk, biztos az lenne, hogy itt van ez az izé, de haza kéne menni, rendesen kitalálni (nevet).”
B: „Spontaneitás szerintem most is van benne, nálam biztos, mert WarYou számainál most, ennél a lemeznél szándékosan nem írtam meg előre a gitárokat. Hanem elindítottam az adott dalt, jammeltem rá, és mindent felvettem, és utólag összepróbálgattam, melyik szólam, téma hogy működik az alappal. Ha még eszembe jutott valami, felvettem, és így válogattam ki, hogy mi maradjon. Nagyon élveztem ezt az improvizatív megoldást, számomra ez a stúdiófelvétel volt az eddigi legjobb.”
W: „Mindig vannak olyan nótáink, amik tíz évet álltak valahol, majd előkerültek. De itt még olyan régi gitártéma is van, amit én vettem fel nagyon rég. A Leaders-be került is ebből.”
B: „Van olyan téma, amit akkor írtunk, amikor mi ketten elkezdtünk zenélni, még WarYou akkori albérletében. Sőt, volt egy Zomával közös garázs projectünk még a Ghost Toast előtt, abból is került át téma az új lemezre. Szóval nem szoktunk kidobni semmit, hanem elrakjuk, hogy hátha egyszer még jó lesz. (nevet).”

Ez azt jelenti, hogy már új dalok is léteznek?
W: „Most nincs. Felvéve legalábbis nincs. Meg azt is mindig el kell döntenem, hogy amit épp csinálok, az ide kerüljön, vagy a Sandbender nevű projectembe.”
B: „De Zoma is írogat zenéket, úgyhogy a jövőben tőle is várhatók dalok.”
Z: „Én mondjuk igénylem azt, hogy legyen mellettem egy másik zenész, aki besegít, akivel adjuk egymásnak a labdát, engem ez inspirál arra, hogy a témáimat jobban kidolgozzam.”

A lemezen melyik a legújabb dal?
B: „A Deliberate Disguises. Ahogy bevettük Zomát a zenekarba, felmerült, hogy csináljunk egy ilyen metalosabb számot, az legyen meg először dobbal, mert ő abban mozog otthonosabban. Illetve a Chasing Time a másik legújabb. Azt szeretem ebben, hogy ez a zenekar így mi vagyunk. Mindenki beleteheti, amit szeretne. Ha most valamelyikünk előjönne azzal, hogy csinált egy hip-hop alapot és rappelt is rá, azt is megcsinálnánk. Valahogy a hangulatokat lehet úgy alakítani, hogy ez a sok különféle dolog együtt jól működjön. Nyilván ez nem mindenkinek fog tetszeni, de egyébként sem. Lelki szemeimmel látom, ahogy a potenciális hallgatók morzsolódnak le: instrumentális zene, jó, akkor a 90% már lelépett, nem is metal, nem is rock, nem is ambient, hú, akkor hagyjuk (nevet).”
Z: „Az emberek teljesen rá vannak állva, hogy kell az ének.”

De hát valamennyi van, még ha sampler is.
W: „Az meg szerintem inkább előny, mint hátrány. Egy sample-ről könnyebb eldönteni, hogy jó vagy sem, viszont egy énekesnek megmondani, hogy ez most szar… (nevetés)”
B: „Van olyan tervem, hogy miután már van jó sok ismerősünk, megkérni őket, hogy vegyenek fel rövidebb dolgokat, nem egész dalokat, csak néhány sort, és azokat használni. Akár megírni, de a legjobb, ha ő találja ki rá. Szeretjük az ilyesmit, nem véletlenül használjuk mások munkáit, ilyen módszerrel, hogy akár beletesszük a sample-t a dalba, akár a videóklipekbe.”
W: „A Rejtekből című nótához a csángó dallam úgy jött, hogy a Duna TV-n láttam véletlenül valami műsort, ami ezzel a Petrás Mária által énekelt dallammal ért véget. Ez azonnal megfogott, és akkor még az MTVA oldalán meg lehetett találni a műsort (most már nem lehet), akkor gyorsan lementettem. Ilyenek történnek. A világ összes dolga lehet olyan, hogy elkapjuk, megvan, aztán egyszer csak belekerül valamelyik dalba.”
Z: „Ez nem egy hagyományos rockzenei dalszerzési módszer, a hip-hop zenében sokkal jellemzőbb, hogy mások anyagát használják fel, kreatívan.”
B: „Nyilván megjelöljük a forrást, de az megnyugtató volt, mikor láttam, hogy a Bring Me The Horizon egyik dala egy balkáni asszonykórussal kezdődik, és egy perc alatt megtaláltam az eredeti hangmintát, amit felhasználtak, de sehol nem jelölték… Nyilván régen ez úgy működött, hogy ha kitaláltál egy ilyet, akkor szervezni kellett hozzá egy asszonykórust, aki felénekelte, ma már könnyebb ilyen szerteágazó zenét csinálni azzal, hogy használod mások dolgait. Nekünk ebből sosem volt problémánk. Próbálunk eljutni azokhoz, akiktől felhasználunk ilyen rövid mintákat, de szinte soha nem reagálnak.”
W: „A Kaia című régebbi dalban szerepelt egy amerikai a capella hölgykórus, ők válaszoltak, megengedték, hogy használjuk, és nagyon tetszett nekik a nóta.”

A Rejtekből az első magyar című és nyelvű dalotok. Ez hogy jött?
W: „A perc-emberkék után című Ady verset én raktam bele a végébe, abból van a cím is. Van benne némi horzsoló társadalomkritika, szándékosan is, de úgy voltam vele, hogy odarakom, aztán majd közösen eldöntjük, hogy marad vagy sem. És magyar nyelvűt még nem csináltunk, próbáljuk meg. Külföldön ezt egzotikumként értékelik, csak túlcsinálni nem kell. A dal végét Pusival kettesben raktuk össze, ő javítgatta ki, amit a zongorán csapkodtam.”
B: „Mi nem szoktuk előre elmagyarázni egymásnak, hogy mi miért történik a számokban, és nekem azért is ütött olyan nagyot az a versrészlet, mert WarYou határontúli magyar, Szlovákiában született. Meg nyilván megvan a véleményünk az országban zajló dolgokról, politizálás nélkül, és ez a kettő együtt olyan erősen jött át, mintha WarYou mondta volna fel. Eredetileg a lemez koncepcióját adó T.S. Eliot vers (The Hollow Men – Az üresek) utolsó szava, a Whimper lett volna a lemez lezárása, és azt valami monumentálisabb számba akartam belerakni. De amikor meghallottam a Rejtekből-t, azt mondtam, hogy na, ez lesz a tökéletes lezárás, mint a filmek végén az end credits, a zene, ami a feliratok alatt megy és segít feldolgozni az egészet, és mégis van egy plusz üzenete. Szerintem azért tökéletes vers, mert bár borús, sötét látásmódból indul, de ott van benne a felcsillantott remény, hogy ez majd nem így lesz, ez majd megváltozik. Ez az egész kiüresedés témakörre is nagyon jó lezárás, mert nem vagyunk mi ennyire depresszívek, hogy vagdosnánk az ereinket. Mi is látjuk a pozitívumokat, és szeretnénk is, ha lennének. Ezt igyekeztünk is érzékeltetni az albumon, vannak a zúzásokat felváltó dúros témák.”

A két album koncepciója a kiüresedés, de amikor a zömét megírtátok, még a covid előtt voltunk. Aztán jött az, ami csak erősítette a kiüresedést. Hatott a zenére is ez?
W: „Már olyat is hallottunk, hogy a 2017-es lemezünkön lévő Last Mannel megjövendöltük a járványt (nevetés).”
B: „Szerintem alapból is ilyen szar a helyzet, nem kell ehhez covid… Lehet, hogy az utóbb született dalokra volt valami hatással, de azokat személyesebb dolgok inspirálták, nem a covid. A hangulatra biztos rányomta a bélyegét, mi is nehezen éltük meg pl., hogy a szociális élet leszűkült nagyjából a szűk családra, meg a Messengeren-Skype-on való beszélgetésekre. De nekünk azért szerencsénk volt, egyikőnk munkája sem került veszélybe, mindenki átvészelte ezeket a betegségeket minden komolyabb következmény nélkül. Más zenészeknek biztosan sokkal komolyabban nyomot latba a zeneszerzésnél. Egyébként ezért is nem bántuk, hogy később jön ki a lemez, mert az utóbbi két év karantén időszaka alatt olyan sok album jelent meg, hogy jobb, hogy nem a legnagyobb dömpingben jelentkeztünk.”
W: „Nálam sosincs ilyen tudatosság, eszembe nem jut, ha leülök zenét írni, hogy a koncepció az üresség. Egyszerűen csak azt csinálom, ami éppen van. Valószínű, hogy a környezet rányomja a bélyegét, de nem volt az, hogy ennek olyannak kell lennie, ami alkalmazkodik a koncepcióhoz.”
B: „Szeretjük, ha van egy koncepció, de az legyen laza. Nem szeretnénk megmondani, hogy kinek mit kell belehallani meg érezni. Ha már instrumentális zene, tényleg az az előnye, hogy szabadon lehet asszociálni bármire. Meg lehet fejteni, hogy mi mire gondoltunk, de ha valaki másra gondol, teljesen rendben van, sőt az a legjobb, ha mindenki magáévá teszi valahogy a zenét. A koncepció inkább akkor szokott jönni, ha már nagyjából megvannak a dalok, és érezzük, hogy milyen lesz. A számcímeket, a felhasznált beszédrészleteket is így választjuk ki.”

Az Inverse Records mit szólt az új anyaghoz?
B: „Mindig nagyon tetszik nekik. Nem tudjuk biztosan, hogy a kiadó hogy épül fel, ketten biztosan dolgoznak ott (nevetés), és nagyon szeretik a zenénket, a videókat is. Jó helyünk van, gyorsan válaszolnak, azt kapjuk, amiben megegyeztünk. Lehet, hogy kishitűek vagyunk, de nem hiszem, hogy ennél nagyobb kiadót érdekelné ez a dolog úgy, hogy nem vagyunk turnéképes zenekar.”
W: „Nem vagyunk jó befektetés, nem hozzuk vissza, amit beletolnának, ez így van a helyén.”
B: „Nyilván ha legalább Európában tudnánk turnézni, az építené a hallgatói bázist is, de nem tudunk. Így is épp elég nehéz eljutni azokhoz a hallgatókhoz, akiket egyáltalán érdekelhet ilyen zene, és úgy képzelem, azoknál is egy esélyünk van. Hall vagy olvas rólunk, rákattint az egyik dalunkra, és ha pont az a fél perc, amit meghallgat, nem tetszik neki, akkor valószínűleg az egész zenekart kukázza és nem ad neki több esélyt, mert annyira sok jó zenekar van, hogy nem tud több időt fordítani egyre. És ez bennünk úgy csapódik le, hogy tök mindegy, nekünk nem kell megfelelni a trendeknek. Semmi baj nincs azzal, ha egy percig zengetem a e-bowt, és abból van az intro, vagy 12 perces számot csinálunk.”
W: „Ha jönnek a kompromisszumok, amikor be kell állni valahova, hogy többen hallgassanak, akkor az már kapufa. Ne kelljen változtatni az egészen ahhoz, hogy népszerű legyen. Legyen olyan jó önmagában, hogy működik, akinél működik.”
Z: „Mi élvezni is szeretnénk, amit csinálunk, nem akarjuk munkává lezülleszteni.”
B: „Hatást szeretnénk elérni ezzel a zenével, gondolatokat és érzéseket kiváltani, és ehhez azért kell tudatosság, nem lehet végig dzsemmelni meg telepakolgatni mindenféle random témával a dalokat. Tehát vannak ésszerű kompromisszumok. Eleve egymás között sem könnyű ezeket lejátszani. WarYoutól a legszebb dicséret, hogy ’jobb, mint vért hányni’. Vagy múltkor tettem fel egy szólót, és mondta, hogy ’nem olyan nagy baj’ (nevetés).”

Bármi esély koncertre?
B: „Van. Az a szerencsés a Ghost Toastban, hogy ha van 6 számunk, amit színpadra lehet rakni, az már egy koncert, minthogy átlag 7-8 perces dalaink vannak. A nyári fesztiválszezont még valószínűleg kihagyjuk, amúgy sem vagyunk egy nagy fesztivál zenekar, de ősszel csinálunk egy jó kis visszatérő koncertet, és utána meglátjuk. Hívogatnak még most is, ez tök jó érzés, az nem, hogy nemet kell mondanunk. De őszre színpadképesek leszünk.”

www.ghosttoast.hu
https://www.facebook.com/ghosttoastband/
https://www.youtube.com/c/GhostToast/videos

Fotó: Varga Tamás