Szöveg és fotó: Uzseka Norbert
A Sear Bliss egy kompakt, 11 dalos best of programot adott elő a Red Stage-en, melynek zárása a 29 éve megjelent Phantoms lemez egyik örökbecsűje, a 1100 Years Ago volt. Érdekes volt így megtapasztalni, hogy már a kezdetekkor is jelen volt a csapat egyik fő jellemzője, az, hogy van valami fenséges ebben a zenében. Ez nyilván köszönhető annak is, hogy az alap metalhangszerek mellett mindig volt náluk valami extra (most épp ugye harsona, korábban szintetizátor, ill. trombita). De már a kezdetekkor sem szolgai másolatát játszották az északi black metalnak, noha a nordikus hangulat itt is megvan. Ehhez az egyéni karakterhez az is hozzájárul, hogy bár Nagy András basszusgitáros angolul énekel, magyar vonatkozású elemek, témák is kerülnek a Sear Blissbe (a szövegek gondolati szintjén, vagy akár klipekben), és ezeket is hitelesen, jó érzékkel alkalmazzák. Más kérdés, hogy attól még a koncert zömében a hangzást a robaj uralta. A múlt évi Fekete Zajon az Enslaved koncertje is bizonyította, hogy lehet ezt a vaskos, rétegzett black metalt is úgy hangosítani, hogy meglegyen mind az ereje, mind a mélysége, itt ez sajnos nem egészen sikerült. Ezzel együtt felemelő érzés volt látni-hallani a Sear Blisst, s ha meg kellene neveznem, hogy számomra melyik dal volt a csúcspont, az a Chasm lenne a múlt évi, remek Heavenly Down albumról.
Logikus lépés volt a Thy Catafalque számára, hogy miután többször megtöltötték az Akváriumot, az A38 Hajót, a Dürer Kertet, de még a Zene Házát is, fellépjenek a Barba nagyobbik színpadán. A teltház itt nem jött össze, bár így is voltunk elegen. De a hangzás itt sem volt rendben. Idővel talán tisztult, de amúgy, főleg a sűrűbb részeknél, itt is robajlott a cucc, de a finomabb témáknál is túltolva jött a basszus. Nem én fogom megfejteni, hogy mennyire a hely adottságai tehetnek erről, hiszen mindkét barbás színpadon tapasztaltam már jó hangzást, de tény, hogy a legtöbb korábbi TC koncert, amin jártam, jobban szólt.
De attól még ez is emlékezetes koncert volt. Nekem ez volt a tizedik (beleszámítva a ’21-es Mezolit bulit a Fekete Zajon), és még mindig elképeszt, hogy élőben hallhatom Kátai Tamás dalait. Pláne, hogy ilyen remek gárdával. Az ő 19 számos műsoruk is felfogható best of-nak, bár itt is volt kimaradó album. A Kel keleti szél-Szamojéd freskó-Töltés hármassal kezdtek, így mind a négy énekes színpadra lépett már az elején, és a közönség is nyomban ráhangolódott a zenére. A Trilobita-Vashegyek kettőst még megnyírbálta a hangzás (azért utóbbi lágy eleje volt nálam a koncert első csúcspontja), de a Piros kocsi, fekete éj már végképp össznépi örömünnepet indított el. A Mezolit hozta nálam az első masszív lúdbőrzést: ahogy Bokodi Bálint rákezdett arra a magasabb fekvésű tiszta énekrészre, s ahogy aztán visszajött a mélységes doom riff… te jó isten… S aztán milyen gyönyörű volt Az eső, az eső, az eső, mekkora sláger a Szarvas, micsoda zúzás a Jura-Csillagkohó-Vasgyár (utóbbiban lépett először színpadra az est egyetlen olyan fellépője, aki nincs benne a TC alap koncertfelállásában: Veres Gábor a Watch My Dyingból).
Jól is esett ezen tömény blokk után a Köd utánam-Embersólyom-Ködkirály hármasa. Utóbbinak olyan hangulata volt még a Barba Negrában is, hogy arra nincsenek is szavak – és ebben minden énekes énekelt, Gábort is ideértve. Aztán jött a koncert egyetlen olyan dala, amit még nem hallhattunk élőben: az Aláhullás az új lemezről. Élőben csak még húzósabb, még groove-osabb az alapriffje, nagyot szólt. További újdonságot jelentett a háttérvetítés zöme: néhány dalban már ismerős képek peregtek, de amúgy retrofuturisztikus ill. pszichedelikus mozi ment a Barba hatalmas kivetítőjén.
Aztán jött A gyönyörű álmok ezután jönnek, ami a világban zajló események sötétjében csak még hátborzongatóbb volt („A világban éjszaka van, De lesz még, lesz még hajnal…”), de közben egyértelműen minden idők egyik legnagyobb TC slágere. Bár azok listájára felfér a Néma vermek irdatlan zúzdája is, ami után már csak a jobbára hagyományos zárás, a Fehérvasárnap következett. Aztán volt hosszas „vissza-vissza”, majd kijött Tamás, mondott pár mondatot, de a keverős nem figyelt, így a mikrofon nem volt bekapcsolva. Felteszem, elmagyarázta, miért nem játszanak többet, de fel is harsant a nézőtérről a „Mi a f… van?!” kórus, ám hiába, ez a koncert véget ért.
További fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.976940454420329&type=3
2025. április 4.
