Skip to content

Demonstráció No. 5 (1989)

DANCE

Dance-éknél érik a nagylemez. Aki ezt a demót nem hallotta, nem fogja elhinni, amit leírok. Pedig igaz, a Dance Heavy Metal zenekar lett, a szó legnemesebb értelmében. Vértes Attila bár ezt már leírtam, elmondom újra csodát tett a csapattal. Eltűnőben a rock’n’roll és feljövőben a metal! Valószínűleg még a Fix is gondban lesz, hiszen a Dance hasonló vizeken evez, Attila hangja is hasonlít Csokiéhoz. Viszont a Dance keményebb(!) mint a Fix.

Ritkán esik meg velem, hogy alig hiszek a fülemnek, de ez történt most. Csak akkor lettem biztos abban, hogy a Dance-t hallom, amikor Attila magyarul sikoltott a mikrofonba. A produkció olyan dinamikus, mint valami jobbfajta nyugati demó. A gitárok, a dobok keverése abszolút meggyózó, a hangszerelés pedig „ki van találva”. Nyoma sincs a régi vékonyka Dance hangzásnak, a banda megállíthatatlanul nyomul.

Az elsó nóta, a Válassz, a nyerőbb közepes tempójával. A második a Judas Priest dallamos időszakára emlékeztet, gyorsaságával és persze az angolul ráénekelt szövegeikkel. Ez a téma még őriz valamit a régi rock’n’roll-os érzésból, de jóval keményebben szól. Kapaszkodjon a magyar mezóny, jön a Tánc!

(Cselőtei László)

ROTOR

Bár a Demonstráció rovatba került ez az ismertető, akár a Sokkoló Korongok között is megjelenhetett volna. Aki hallotta a Robbanásveszély válogatáson a Rotort, az gyorsan felejtse el azt a két nótát. A Rotor önálló nagylemezt szeretne és ehhez kellőképpen összeszedte magát. Olyan 8 számos demót küldött a szerkesztőségbe, mely nem kétséges nagy zenei rutinról és zeneszeretetről árulkodik.

Nem a világ legeredetibb zenéje, az igaz, de a Rotor beállhatna az igazán jó magyar csapatok közé e nyolc szerzeménnyel. Az Iron Maiden, Judas Priest, egyszóval brit HM hatásokat mutató muzsika jó minőségben gördül elő a hangfalakból. Érzékletes gitárszólók jelentik a demó erősségét. Az ének kidolgozására nem fektettek kellő gondot, így a nyers hang, a kissé smirglis torkú Szentesi János a korábbi magyar rockzenekarokra, a P. Mobilra és a P. Boxra emlékeztet. Ami végül is nem baj, hiszen sajátos ízt ad a nótáknak.

A számokról majd a lemez megjelenése után beszélek inkább. Addig, aki akar lépjen érintkezésbe a Rotorral. Nem fogja megbánni!

(Cselőtei László)

FÓKUSZ

A Fókusz együttes veteránnak számít a budapesti HM életben. Német Nándor, a banda énekese a egyik legjobb hazai metal hang, csak a szerencsétlen koncertszervezés következtében Csepelen kívül nem ismerhették meg. A Fókusz sokáig a jó kompozíciók hiányától szenvedett és ezt tetézte a white metal szövegvilág, mely nem találkozott a 80-as évek közepe black-thrasht kedvelő közönségének ízlésével. Most sem változtattak a témákon, ám két dalukat olyan jó minőségben rögzítették, ami a legjobb hazai csapatok közé emeli őket.

A Szóljon a Metal nyitja a demót. Rendkívül húzós, kemény gitárokat hallunk, amelyekre többszólamú gitárbetétek kerültek, és a dal közepe felé agresszív rifféssel támogatják meg mindezt. Az alapdallamára a témához illő, tömeghatást keltő kórust énekeltek fel. A dal egyetlen hibája, hogy a gitárszóló nagyon rövid, maga a dal azonban elég hosszú.

A második szám a Vadak. Borzongatóan jól indul egy King Diamond-féle, misztikus kórussal. Judas Priest hagyományokon alapul a szám folytatása. Általában minden magas hangú magyar énekes sokat sikoltozik, ahelyett, hogy beosztaná a hangját, gazdálkodna vele. Nándinak sikerült a Vadakban visszafognia magát és ez jót tett a szerzeménynek. Talán ha a nótákon rövidítenek és a hangszerelésen dúsítanak egy kicsit, valamint sokkal többet koncerteznek, nem várathat magára sokáig egy Fókusz nagylemez!

(Cselőtei László)

-x-

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hungarica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 

METAL HAMMER HUNGARICA No. 5 (1989/5) – TARTALOM
HAVI METAL – Dörgedelmek
PRÁGAI METAL FESZTIVÁL – Running Wild, Stormwitch etc. akcióban
ALICE COOPER – Alice kiborítja a szemetet
POKOLI ESTE – Egy este a Pokolgéppel, pályázat, rejtvény
FORRÓ DRÓT – Új Kiss LP, Gillan kivált stb.
VENOM – A legfeketébb fém
HANGPRÓBA – Lion, Mr. Big, Silent Rage és a többiek
SOKKOLÓ KORONGOK – Fantasztikus albumszüret
EXUMER – Él és virul?
QUEEN – Ha ti akarjátok
DRI – A crossover ‘nagyapái’
COZY POWELL – A bérdobos
SÁMÁN – Lassan, de biztosan
METALLICA – Visszaemlékezések
KING DIAMOND – Konspiráció minden mennyiségben
MANOWAR – A királyok kora nem járt le
OSSIAN – A PeCsa-buli
ÉLŐ FÉM – Anthrax, Suicidal, Telegram, WASP, Motörhead
OBITUARY – Death a javából
ROCKKULTÚRA – Led Zep-könyv, dalszövegfordítási vetélkedő, Súgd Meg Nekünk
DEMONSTRÁCIÓ – Az underground él!
HAZAI HEAVY ATYÁK III – Vörös István. Kicsoda?
GITÁRMÁNIA – Az egyik legnépszerűbb rovat
STRESS – Csak semmi izgalom!
SAVATAGE – Móka, kacagás és persze metal
SAJÁT SZAVAIKKAL – Alice és az Annihilator
MOSZKVA MUSIC PEACE FESZTIVÁL – Az év koncertje – ahogy mi láttuk

Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw005/

SÚGD MEG NEKÜNK! – A magazinnal, a honlappal és a rádióműsorral kapcsolatos véleményedet írd meg az mhh@hammerworld.hu e-mail címre!

ELŐFIZETÉSI AKCIÓ!https://hammerworld.hu/elofizetes
TÁMOGATÓI CSOMAGOKhttps://hammerworld.hu/gyujtoi-kiadas/

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw