Skip to content

YES: Mirror To The Sky

A sok tagcserén átesett nagy múltú bandák esetében mindig van egy die hard keménymag, akik csak a bizonyos korszakok albumait és felállásait hajlandók tolerálni. A brit progrock alapcsapat Yes esetében is ez a helyzet – a gitáros Steve Howe (aki bár régi tag, de nem alapító) körül mostanra mindenki lecserélődött a korai érához képest, a név azonban él tovább, jönnek a lemezek, zajlanak a turnék. Vannak, akik a fentiek fényében már rég elengedték a zenekart, mások viszont tagcseréktől függetlenül kíváncsiak az újabb dolgaikra is – jómagam az utóbbi táborba tartozom.

A Yes előző anyaga, a The Quest például egészen tetszett, a részben az ott fel nem használt ötletekre építő Mirror To The Sky viszont egy fokozattal kevésbé jön be sajnos. A dobos Alan White tavalyi halála után az új dalokban immáron Jay Schellen roppant ízléses játéka hallható, ami a zenei irányvonalat egyébiránt nem befolyásolja. A Steve Howe által producerelt anyag persze megint gyönyörűen szól (a dobsound egészen káprázatos), igaz, az ő szintjükön ez már eleve alapvetés. A szokásosan szép Roger Dean borítóba csomagolt kiadvány játékideje 63 és fél perc – hogy ezt miért kellett két kis műanyag lemezre szétszedni, azt a bennem szunnyadó környezetvédő sajnos nem nagyon érti. No mindegy.

Számomra kissé nehézkesen indul a Mirror…, az első negyedórát kitöltő két dal amolyan Yes-jellegű stílusgyakorlatnak tűnik inkább: kellemesek persze, igényesen hangszereltek meg minden, de a libabőr-faktor sajnos hiányzik belőlük. A hármas Luminosityvel aztán beindul valami, ebben már valódibb mélység, tartalom és élet van, egész jó. A következő Living Out Their Dream is tetszik, az ötödikként felhangzó, közel negyedórás címadó pedig az egész album csúcspontja. Ez végre tényleg úgy örvénylik, olyan színes és mozgalmas, amit a lemez elindítása óta vártam. A hátralévő 21 percnyi négy tételből fele-fele arányban hallhatunk szürkébb és izgalmasabb dalokat – szerencsére a záró Magic Potion az utóbbi kategóriához húz, így aztán a végére azért kellemes szájízzel fejezhetjük be a zenehallgatást.

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw