Amikor a terembe értem, már játszott a budapesti illetőségű Beneath The Void. A Kill With Hate kvázi folytatását jelentő zenekar tavaly nyáron egy erős albumot adott ki …into Oblivion címmel, s ennek a számait hallhattuk élőben. Rég voltam a Lyukban, a tágabb terek után kissé klausztrofobikus érzés volt a hely alacsony belmagassága, és hogy alig lehet látni valamit a zenészekből, de kárpótolt a hangzás – a Lyuk sokat fejlődött a korai idők gyatra hangosítása óta -, és a zenekar profizmusa. A komplex, de nem eltúlzottan széttördelt szerzemények rendkívül masszívan szólaltak meg, és ahogyan a gitárosok, valamint a ritmusszekció játszott, gördülékenyen jöttek a váltások, „ültek” a kiállások, ezt a produkciót bármelyik neves kinti zenekar teljesítménye mellé oda lehetne állítani. Ráadásul a Beneath The Void zenél is, jó értelemben, hiszen egy-egy ponton előkerülnek gitárszólók, más díszítmények, extra dolgok, amelyek mutatják, hogy a zenekar nem csupán egy a töménytelen sok gyors, brutális death-banda közül. Önálló koncerten is megállnák a helyüket.
A finn death-estet a Krypts nyitotta, mely 2008-ban alakult csapat a rendkívül termékeny finn death metal-színtéren az egyik legjobb alakulat. A roppant súlyos death metalt sok doomos riffel támogatják meg, amelyek az Asphyx hatásából táplálkoznak, de nem kétséges, hogy a Krypts saját hangzást alakított ki magának a három megjelent albumon. Fenyegető doomos témával indítottak, s szépen lassan bontakozott ki a kvartett horrorisztikus zenéje. A hangulatot szolgálta, hogy nem használtak fejgépet, így jobbára csak sziluetteket lehetett látni. Örömömre szolgált a kiváló hangzás: a két gitárt egyenként is jól lehetett hallani, s a basszusgitár is komoly súllyal mennydörgött.
A Krypts mindhárom lemeze nagyon jó, de a 2019-es Cadaver Circulation albummal szintet lépett az északi négyes. A Sinking Transient Waters vagy az Echoes Emanate Forms tökéletes death metal-eposzok kitűnő riffeléssel, szerkezettel, egészen kiemelkedő doomos témákkal, de a zárásként előadott elsőlemezes Open The Crypt is komoly erőt mutatott atmoszferikus, monolitikus súlyával. Ugyanakkor az némiképp rontott a hangulaton, amikor a zenekar által felépített éjfekete világot egycsapásra elfújták azzal, hogy felkapcsolták a fejgépet, megvilágításba került a színpad, majd köszönetét nyilvánítja az énekes/gitáros. Nem lenne ezzel baj, de egy ilyen műsor után jobb szó nélkül levonulni. Mindazonáltal ez nem vont le a koncert értékéből.
A fiatal zenekar után a finn death metal egyik veteránja, a Demilich következett, mely státuszt egyetlen albummal, a csaknem 30 évvel ezelőtt megjelent Nespithe-tel sikerül kivívni. Roppant érdekes pálya az övék, hiszen a zenekar a mai napig az 1993-as lemezből táplálkozik. Már többször feloszlottak, majd indultak újra, legutóbb 2014-ben, s nincs róla tudomásom, hogy lesz-e következő anyag (annak ellenére, hogy egy évvel ezelőtt megjelent egy EP). Magam kedvelem a Nespithe anyagát, igaz, nem hallgatom túl gyakran. Kíváncsi voltam a csapatra, pár évvel ezelőtt jó benyomást gyakoroltak rám a Brutal Assaulton.
A hangzás kiemelkedően jó volt, és ez alapvető feltételt jelentett a Demilich elég komplex zenéjéhez. Szerencsére a Kék Lyuk már nem az a rossz hangzású hely, ami régen volt. Lemezminőségben hallhattuk Antti Boman gitáros/frontember és Aky Hytönen riffjeit, cirkalmas témáit. Utóbbi néha egy-egy szólót is kieresztett az ujjai alól. A koncert még olyan jelenlévőket is meggyőzött, akik lemezen nem kedvelik a Demilichet, s ennek oka a koncertteljesítményben keresendő. Míg lemezen eléggé egybefolynak a csapat csavaros témái, Boman gurgulázásával kísérve, addig élőben sokkal dinamikusabban szólt a zene, akár csúcspontokat is fel lehetett fedezni a hanghordozón elég homogén anyagban.
Boman nagyon nagy figura, végig viccelődött, humorizált, megjegyezte, hogy annak idején mindenhonnan lopott riffeket, reagált a közönség bekiabálásaira, büszkén mondta, hogy gyönyörű dalokat játszanak, látszott, hogy jól érzi magát. A hangja pedig egyedülálló. Hörgését inkább morgásnak, mormogásnak hívnám, kimondottan egyedi jelenség a death metalban. Miként a zene is, amely rengeteg fiatalabb csapatra volt és van hatással (Chthe’ilist, Blood Incantation, Artificial Brain stb.). A Nespithe tételei mellett a demókról is játszottak, és ezek olykor kevésbé voltak összetettek a lemezes számoknál, egy hagyományosabb death metalt felé elmozdulva. A Demilich-bélyeg azonban ezeken is rajta égett.
Az egész zenekar nagyon jól játszott, a ritmusszekció erőteljes volt, a dobok mögött komoly munka folyt, s a basszusgitár is szépen szólt. Itt újra érdemes kiemelni a remek koncerthangzást. Számítottam rá, hogy nem fog csalódást okozni a Demilich, de erre is rá tudtak erősíteni. A finnek érzik a death metalt.
