Skip to content

DEF LEPPARD – A pohár félig tele

Az elmúlt év egyik legnagyobb rockzenei szenzációja volt az angol Def Leppard és az amerikai Mötley Crüe két év halasztás után végre megvalósult közös amerikai turnéja. A nagyszabású koncertsorozat természetesen nem ért véget a tengerentúlon, hamarosan Európában folytatódik a program, és az újabb koncerthelyszínek között Budapest is szerepel. Joe Elliott, a Def Leppard énekese nemcsak a turnéről, de a zenekarral kapcsolatos egyéb aktualitásokról is beszélt lapunknak.

A Def Leppardot azért eléggé sújtja a sors. Az évek során túl sok tragédián és nehézségen mentetek keresztül, ezért talán számotokra is érthető, ha aggódunk az egészségetek miatt.
„Természetesen. Rick elvesztette a karját, Steve Clark elvesztette az életét, Vivien pedig már tíz éve rákkezelésre jár. Történnek dolgok az emberekkel, akkor is, ha egy zenekarnak vagy a tagja, és akkor is, ha nem. Az elmúlt 31 évben, mióta Vivien csatlakozott hozzánk, biztosan mindenkinek volt valami traumatikus élménye ezen a bolygón. Nekünk is, ám a miénk azért kerül ennyire a fókuszba, mert mi egy együttes tagjai vagyunk.
Tudod, van egy mondás a pohárról, amit ha pozitív szemmel nézel, akkor félig tele van, ha negatív attitűddel, akkor félig üres. A pandémia alatt az én poharam félig tele volt. Igyekeztem pozitív oldalról szemlélni a történéseket, ezért bezárkóztam az otthonomba és elkezdtem az új dalokon dolgozni. Tehát minket, mint zenekart, pozitív módon érintett. Ha nincs járvány, szerintem Diamond Star Halos album sem lett volna 2021-ben. Ez azért is fontos, mert ha visszanézünk a korábbi albumainkra, akkor a Diamond Star Halos szerintem ott van minden idők három legjobb Def Leppard nagylemeze között.”

Térjünk rá a budapesti koncertre. A magyar közönséget meglepte, hogy csak ülőhelyre lehet jegyet venni, miközben a hozzánk legközelebbi koncerthelyszínen, Prágában állójegyeket is árul a szervező. Ennek okáról tudsz mondani valamit?
„Ötletem sincs, tényleg nem tudok erre mit válaszolni neked. Ezen a turnén több olyan fellépésünk is volt, ami ülőhelyes, például Mexikó. Azt hiszem Sheffield szintén ilyen lesz. Tényleg nem tudom az okát, talán azért lehet így, mert a rajongóink kezdenek idősekké válni és szeretnének leülni. Tudod, a zenekar tagjainak ebbe nincs beleszólása, ez általában a szervezők döntése. Ha úgy látják jónak, hogy állóhelyes legyen, akkor valószínűleg az lesz. Nem is gondolnád, hogy mennyi mindenen múlik egy ilyen döntés, még a helyi rendőrség is beleszólhat.”

Neked van olyan kedvenc Def Leppard-dalod, aminek ragaszkodsz a koncertprogramban tartásához?
„Nincs igazán ilyen, inkább olyanok vannak, amiket legszívesebben kihagynék (nevet). Tudod, vannak olyan dalok, amiket nagyon nehéz élőben előadni. A Photograph például akkor született, amikor 22 éves voltam. Akkor még nem okozott problémát elénekelni, de most, 63 évesen már rendesen össze kell szednem magam hozzá. És ezt estéről estére meg kell tennem.
Ha azt kérdeznéd, hogy melyik az a dal, amit a legjobb koncertnótánknak tartok, akkor talán a Pour Some Sugar On Me-t említeném. A Def Leppard számára ez olyan, mint a Rolling Stones-nak a Satisfaction vagy a Brown Sugar, egy örök sláger. Az új dalok is fontosak a koncertprogramban. Nagyszerű dolog, hogy vannak olyan régi dalaid, amiket mindenki hallani szeretne, de az még jobb, ha az új szerzemények segítségével megmutathatod, hogy nem ragadtál bele a saját múltadba. Hogy valóban a jelenben dolgozol, ami a jövőre nézve is biztató.”

(A teljes interjú a 350. lapszámunkban olvasható.)

–x–

A 100 oldalas lapszám 1990 Ft-os áron kapható Budapesten a CD Pince, H-Music, Headbanger, MG Records, Solaris, Viking és Wave lemezboltokban, országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében.

Címlapon: JAMES HETFIELD / METALLICA

Tartalom: Accept ★ Between The Buried And Me ★ Dawn Of Darkness ★ Def Leppard ★ Enforcer ★ Firkin ★ From The Sky ★ Grand Mexican Warlock ★ Heavy Brains ★ Hollywood Rose ★ In Flames ★ Isole ★ Joe Satriani ★ Kamelot ★ Metallica ★ Om ★ Omen / Nagyfi László ★ Overkill ★ P. Mobil ★ Periphery ★ Powerwolf ★ Sír ★ SnailGardN ★ The 69 Eyes ★ The Hellfreaks ★ Tulus ★ Ville Valo

Rovatok: A jó, a rossz és a csúf (Kissin’ Dynamite) ★ Élő Fém ★ Hangerőmű ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hatásokk ★ Zenészfüllel (Alestorm/Gloryhammer)

Ajándék CD-k: SLOWMESH – III és SNAILGARDN – Comfort In Collapse

A lapszámhoz a CD-k mellett most egy korábbi Hammerworld magazin is jár ajándékba!

Kapcsolódó bejegyzések/interjúrészletek: https://hammerworld.hu/tag/hw350/

Ne felejtsd el a honlap Hangpróba rovatában pontozni a lapszám kiemelt albumait!

nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw