BLEED FROM WITHIN – Düh és frusztráció, groove és zúzás, új dal és klip: Stand Down

I Am Damnation címmel tavaly novemberben egy klippel kísért új dallal jelentkezett a modern metal vonalas skót Bleed From Within. A csapat ötödik albuma, a Fracture tavaly májusban jött ki a Century Mediánál, az új lemezük pedig Shrine címmel érkezik majd június 3-án. És van egy harmadik előzetes daluk, a klippel kísért zúzós Stand Down.

Ali Richardson dobos:A Stand Downban azt a konfliktust dolgozzuk fel, amelyből oly sokat láttunk az elmúlt másfél évben. Mivel én is be voltam zárva a házba, végig kellett néznem, ahogy ezek a tragédiák kibontakoznak előttem a képernyőn, és nem tudtam nem reménytelennek és undorítónak érezni a felelősök tetteit

A dal elején végig ezzel a dühvel küzdünk, majd ahogy a végére érünk, elgondolkodunk a további erőszak lehetőségén, és feltesszük a kérdést, hogy a társadalmunk vajon tanult-e valamit a múlt hibáiból. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben éreztétek már ugyanezt a dühöt és frusztrációt a közelmúltban. Ez a dal nektek szól.



A Shrine anyagát az angliai Bathban található Real World stúdióban, valamint a zenekar angliai főhadiszállásán rögzítették, a keverést pedig Adam “Nolly” Getgood és a barcelonai Sebastian Sendon végezte.

A Shrine a zenélés iránti elkötelezettségünk hangzásbeli megtestesülése, egyúttal mindazt reprezentálja, amin keresztülmentünk, hogy oda juthassunk, ahol ma vagyunk. Messze a legnagyobb kihívást jelentő albumunk, egyben a kitartásunk bizonyítéka is.

A dalírás folyamatára “a társadalom legsötétebb pillanatai” is komoly hatást gyakoroltak.

A hazugságok. Az egyenlőtlenség. Az erőszak. Egyszerűen nem tudtuk felfogni. Végül a Shrine jelentette számunkra a káosz láttán bennünk felgyülemlett dühből kivezető utat. Okot adott arra, hogy reggelente felkeljünk az ágyunkból.

A zenekarunk folyamatosan fejleszti önmagát, ez mindig így volt, mindig így lesz; őszintén mondhatjuk, hogy a Shrine valóban a legjobb munkánk. Ez minden, amit zenekarként valaha is el akartunk érni.



www.facebook.com/bleedfromwithinband


BLEED FROM WITHIN – Stand Down (a 2022-es Shrine albumhoz)






BLEED FROM WITHIN – Levitate (a 2022-es Shrine albumhoz)




Az I Am Damnation klipjét Pavel Trebukhin rendezte, a dal keverését pedig Adam “Nolly” Getgoodra bízták.

Ali Richardson dobos:Az I Am Damnation egy új fejezet nyitánya számunkra, egy hangzásbeli kísérlet, egyben ízelítő abból, amit az új szerződésünk hoz majd. Nagyon izgatottan várom a jövőt, és alig várjuk, hogy megoszthassuk veletek, min dolgozunk.



BLEED FROM WITHIN – I Am Damnation (a 2022-es album előzeteseként)





BLEED FROM WITHIN – Shrine
(06/03 – Nuclear Blast)

01. I Am Damnation
02. Sovereign
03. Levitate
04. Flesh And Stone
05. Invisible Enemy
06. Skye
07. Stand Down
08. Death Defined
09. Shapeshifter
10. Temple Of Lunacy
11. Killing Time
12. Paradise






KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.