Az amerikai Behölder egy friss, elsőlemezes heavy/power/doom formáció, akiknek In The Temple Of The Tyrant című debütalbuma elég komoly visszhangot váltott ki underground körökben. A megalakulásról, a lemezkészítésről és a további tervekről a power metalos Judicator élén is frontemberkedő John Yelland énekessel sikerült szót váltani.
Szöveg: Schmidt Péter · Fotó: kiadói archívum
–
Három éve csatlakoztál a 2021-ben alakult Behölder tagságához, ugyanakkor a power metalos Judicatornak már a 2012-es indulása óta az énekese vagy. Mivel győzött meg a Behöldert alapító Carlos Alvarez gitáros arról, hogy még egy zenekarban ilyen fontos szerepet vállalj?
„Őszintén szólva fogalmam sincs, nem emlékszem a konkrét pillanatra vagy szituációra. Az a helyzet, hogy Carlost már ezer éve jól ismerem, nagyon régóta dolgozunk együtt (Alvarez a Judicator lemezein a harmadik album óta dolgozik producerként – SP), úgyhogy nem is nagyon volt min hezitálnom. Majdnem csak olyan az egész, mintha semmi nem változott volna a Behölderhez történt csatlakozásom óta, hiszen eleve rengeteg közös stúdiós meló és hosszú évek barátsága köt minket össze.”
A lemezen összesen nyolc saját szerzemény hallható. Mindössze ennyi dalotok készült a megalakulás óta, vagy vannak olyanok is, amiket bár megírtatok, de végül nem kerültek fel az albumra?
„Maradjunk annyiban, hogy van még muníció a Behölder tarsolyában, szóval nem kell aggódni, lesz folytatás.”
A Judicator új albuma és a Behölder bemutatkozó anyaga mindössze egy hónap különbséggel jelent meg. A koncertezés terén ez nem fog nehézségeket okozni? Vagy esetleg az a terv, hogy együtt turnézzon a két zenekar?
„Nos, a Judicator inkább a fesztiválfellépésekre és alkalomszerűen néhány rövidebb körútra fókuszál jelen pillanatban, úgyhogy nem igazán van veszélye annak, hogy összegabalyodna a két banda menetrendje. Pláne, hogy a Behölder még nagyon a pályája elején jár, ebből a szempontból is. Mindkét zenekar nyitott lenne egyébként a komolyabb turnézásra, de ebben azért igyekszünk óvatosan és körültekintően eljárni, és csak az igazán komoly lehetőségekre rábólintani. Azt viszont nem gondolom, hogy a két csapat valaha is együtt turnézna, erre nem látok esélyt, de szándékot sem.”
.
Carlos viszonylag jól ismert stúdiós szakembernek számít az utóbbi években, a Behölder-lemez producere is ő volt. Fel sem merült, hogy esetleg egy kritikusabb külső fület is bevonjatok a felvételi folyamatokba?
„Carlosszal a Judicator révén már remek munkakapcsolat alakult ki, a legsikeresebb és a legfontosabb albumok mind vele készültek, úgyhogy fel sem merült, hogy bárki mással kellene esetleg próbálkoznunk. Ami jól működik, azon nem kell változtatni, nem igaz? Pláne így, hogy ebben a bandában már muzsikusként is részt vesz. Mindig a tudása és a szakértelme legjavát tette bele az éppen aktuális produkcióba, így aztán nem volt okunk kételkedni abban, hogy ezúttal is a legteljesebb mértékben megbízhatunk benne.”
A Judicator és a Behölder új albuma is a svéd Black Lion kiadónál jelent meg. Velük hogy jött létre a közös munka? Jól sejtem, hogy előbbi kapcsolat hozta magával az utóbbit?
„Pont fordítva történt! Elsőként a Behölder igazolt le a Black Lionhoz az In The Temple Of The Tyrant kiadása kapcsán, és hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nagyon lelkiismeretes munkát végeznek az album és a zenekar tekintetében. Miután pedig a Judicator lejátszotta első európai fellépését a dániai Epic Fest fesztiválon, a Black Lion ide is tett egy ajánlatot, jelesül az új lemez, a nem sokkal korábban saját erőből kiadott Concord újrakiadására. Néhány kisebb részlet letisztázása után hamar meg is tudtunk egyezni velük.”
A bemutatkozó Behölder-album április végén jelent meg. Milyenek az eddigi reakciók a sajtó és a közönség részéről?
„Rettentően meglepett a visszajelzések gyorsasága, és a Behölder által generált figyelem mértéke. Soha nem volt még olyan bandám, ami ennyire hirtelen így felfutott volna. Az első videónk a Youtube-on már elhagyta a 200 ezres megtekintésszámot, ez a legsikeresebb zenei videós produkció, amiben ezidáig részt vehettem. Úgy látszik, a Behölderrel sikerült belenyúlnunk valami olyasmibe, ami a metalrajongók egy egészen széles körében mozdított meg valamit. Mindezek alapján úgy érzem, a zenekar még komoly dolgok előtt áll…”
A zenekaron belül hogyan oszlanak meg a kreatív tevékenységek, a dalszerzés és a szövegírás?
„A zeneírás főleg Carlos feladata, bár azért ez nincs kőbe vésve, adott esetben a zenekarból bárki más is közreműködhet ebben. A szövegírási teendőkön ketten osztozunk, általában oly módon, hogy az én első, vázlatos szövegtervezeteimet Carlos véleményezi és farigcsálja tovább, végül pedig az ő észrevételei alapján én véglegesítem és formálom teljesen készre azokat. De azért ez nem mindig így zajlik, szigorú rendje nincs a dolognak, de ezt a metódust mondanám a legjellemzőbbnek.”
A Behölder különlegességét számomra az adja, hogy a Candlemass-, Solitude Auturnus-, Sorcerer-jellegű epikus doom hatások mellett a dalokban elég markánsan jelennek meg a tempósabb, energikusabb, kissé agresszívebb heavy metalos vonások is. Neked erről mi a véleményed?
„Power metal rajongóként ez a meglátásod kifejezetten tetszik. Jó néhány lemezkritikában amúgy a power doom meghatározást olvastam magunkkal kapcsolatban, ami szintén jópofa. Ha engem kérdezel, én úgy fognám meg a dolog lényegét, hogy a metal jó néhány válfajának stílusjegyeit, hatásait ömlesztjük át egy doom metal szűrőn, és ebből áll össze a Behölder zenei világa, ami így egy nagyon dinamikus, élvezetes hallgatnivalót eredményez.”

A Judicator zenéjében elég markánsan hallatszik az európai power metal hatása, különös tekintettel a Blind Guardianra. Igaz a pletyka, hogy a banda indulása is lényegében egy amerikai Blind Guardian-koncertnek volt köszönhető?
„Így van, pontosan ez a helyzet. Még 2010-ben, egy Blind Guardian-bulin találkoztam és barátkoztam össze Alicia Cordiscóval, akivel aztán két évvel később megalapítottuk a zenekart. (A. Cordisco gitáros/basszusgitáros poszton volt a Judicator tagja, 2012 és 2020 között – SP.) A Blind Guardian-es srácokkal még aztán később is többször keresztezték egymást az útjaink, egy dalunkban például maga Hansi (H. Kürsch, a BG énekese) vendégeskedett, aztán játszottunk is az előzenekarukként, és így tovább.”
Az Eyes Of The Deep című Behölder-dalban az Amorphis énekese, Tomi Joutsen is hallható. Miért éppen ő lett a kiválasztott vendég? Könnyen rá tudtátok beszélni a kooperációra?
„Mindenképpen az enyémhez képest egy nagyon más karakterű hangra volt szükségünk ebben a nótában, ezt kívánta meg a dalszövegben formába öntött kis történet. Egy ijesztő, riasztó orgánumot akartunk, ami kellő meggyőző erővel tudja megjeleníteni a sztori szerint velem szemben álló karaktert. Carlos ezer éve jóban van az amorphisos srácokkal, így aztán ő kereste meg Tomit, aki szerencsére örömmel vállalt szerepet ebben a kis mókában. Borzasztó hálásak vagyunk neki, hogy a segítségével ilyen nagyszerű végeredményre juthattunk ezzel a dallal.”
Az én kedvenc dalaim a lemezről az imént említett Eyes Of The Deep mellett a nyitó A Pale Blood Sky, valamint a Draconian (Slave Or Master). Nálad mik a fő favoritok?
„A legnagyobb kedvenc egyértelműen az A Pale Blood Sky. Ez volt egyébként az első készre kevert nótánk, és amikor megmutattam a feleségemnek, neki annyira tetszett, hogy örömében még tapsikolni is elkezdett. Na most, ez nála óriási dolog, mert egyébként kőkemény kritikus, mindig mindenről kertelés nélkül megmondja a véleményét. Azt mondta, hogy régóta éppen egy ilyen dalra várt már tőlem… meg hogy mennyire jó, hogy Carlos rábeszélt a Behölderhez való csatlakozásra, mert végre ez a banda most már talán tényleg feltesz engem a térképre. Nem tudni még persze, hogy mi fog történni, de az a tény, hogy az asszonynak ennyire bejött ez a dal, már önmagában a hosszú távú kedvencemmé tette azt.”
Nagyon tetszik a lemezborító, kifejezetten összhangban van a zene hangulatával. A képet tudomásom szerint a szlovákiai Zsofia Dankova készítette. Vele hogyan találtátok meg egymást?
„Carlos kereste meg, méghozzá azért, mert nagy benyomást tettek rá a Powerwolf számára készített munkái. Meglehetősen egyedi látásmódja van, amivel remekül ragadja meg a dark fantasy világ esztétikáját, és nekünk éppen erre volt szükségünk a lemezborítóhoz. A végeredmény szerintem abszolút telitalálat lett, őszintén remélem, hogy a jövőben is fogunk még együtt dolgozni vele.”
Énekesként illetve szövegíróként kiket tartasz a legjelentősebb hatásaidnak?
„Hansi Kürscht, Bruce Dickinsont, Charles Bradley-t (1948 és 2017 között élt amerikai soulénekes – SP) és David Bowie-t. Ők a legfontosabbak.”
Szövegírás közben honnan jönnek az ötletek, az inspirációk?
„A Behölder esetében ezeknek a forrása alapvetően a Dungeons & Dragons fantasy szerepjáték világa. Az az érdekes, hogy amíg nem csatlakoztam a zenekarhoz, addig jószerével semmit nem tudtam erről az egészről, csak aztán Carlos jól behúzott a csőbe. Az ő víziója volt ennek a fantázia-univerzumnak a zenébe öntése egy doomos metalzenekarral, ami a szövegírás tekintetében kifejezetten komoly kihívást jelentett, főleg az elején. Aztán ahogy beleástam magam a témába, úgy ébredtem rá, hogy mennyire gazdag és izgalmas is ez a világ. Egy csomó érdekesség derült ki számomra menet közben erről a D&D-birodalomról, amit aztán a dalokba is sikerült belegyúrni – igaz, volt azért olyan, ahol Carlos adta meg a kezdő instrukciókat, hogy merre induljak el egy-egy nótával.”

A Judicator vagy a Behölder dalainak eléneklése jelenti számodra a nagyobb kihívást?
„Ezidáig a Behölder a keményebb dió. Amikor csatlakoztam, akkor eleve az munkált bennem, hogy egészen más megközelítésben énekeljek, mint a Judicator élén. Tudod, mindenképpen el akartam kerülni, hogy az egyszeri zenehallgató azt mondja a Behölder hallatán: »Na tessék, hát ez itt a Judicator énekese, csak éppen most egy másik zenekarban doomosabb riffekre vokalizál!« A legideálisabb az lenne, ha pusztán a nóták hallatán rá sem jönnének az emberek, hogy itt is engem hallanak. Az biztos, hogy elmozdultam egy karcosabb, és sokkal inkább a közepes tartományokban mozgó stílus irányába, ami a másik bandámhoz képet elég jelentős különbség. Azt gondolom, hogy élőben is a Behölder-nóták követelik majd a nagyobb összpontosítást: a Judicator esetében az igazán komoly kihívást csak a magas hangok jelentik, itt viszont jóval több tényezőnek kell stimmelnie ahhoz, hogy az énektémák igazán jól szólaljanak meg.”
Élőben egyébként bemutatkozott már a zenekar?
„Sajnos még nem, de valami lassan talán alakulgat. Két amerikai fesztivál már érdeklődött nálunk, akik jövőre szívesen látnának minket, és reméljük, hogy hamarosan több lehetőség, több ajánlat is a látóterünkbe kerül majd.”
Európai Behölder-koncertek megvalósulására látsz esélyt a közeli jövőben?
„Abból az irányból is mutatkozik érdeklődés, meglátjuk, ténylegesen mi tud majd realizálódni mindebből. Rajtunk nem fog múlni a dolog, az biztos.”
–
(Az interjú eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámunkban jelent meg.)

Tartalom: A-Z, Behölder, Death SS, Élő Fém (Iron Maiden, Marco Mendoza, Anneke van Giersbergen, Arena), Gruesome, Hangpróba, Helheim, Klasszikus! (Paradise Lost – Draconian Times), Koncertmenü, Messa, Pagan Altar, Running Wild, Sijjin, Sodom, Sokkoló Korongok / Extra, The Great Old Ones, The Haunted, Vicious Rumors.
