Kiadó: Napalm Records / Írta: Schmidt Péter / 10
Érdekes koncepció mentén adja ki albumait a svéd okkult retro/hard rocker Year Of The Goat. 2012-es első nagylemezüket (Angels’ Necropolis) egy trilógia első darabjaként hozták ki, a folytatás (The Unspeakable – 2015) azonban nem ennek a folyamnak a része, hanem ettől elkülönül, hallgatni és értelmezni is ennek fényében kell. A harmadik korong (Novis Orbis Terrarum Ordinis – 2019) lett a második rész, a friss Trivia Goddess pedig újra csak egy önmagában álló anyag, amely sem a trilógiához, sem pedig a második albumhoz nem kapcsolódik koncepcióját tekintve.
Merthogy amúgy egy adott tematika köré épülnek fel most is a dalok, ez pedig a keresztény egyházak által elkövetett boszorkányüldözések, illetve azok tragikus következményei. Ilyen például a 17. század második felének nagy svédországi boszorkányüldözése, melynek során nyolc év leforgása alatt 280 boszorkánysággal, ördögi praktikák folytatásával megvádolt nőt végeztek ki, sokukat válogatott kegyetlenségek közepette. Erről a nyomasztó témáról szólnak az új lemez dalai, a YOTG-tól megszokott okkult-misztikus szemüvegen keresztül bemutatva, ilyen irányultságú szövegi és vizuális körítéssel tálalva. Míg a trilógia eddig megjelent két része morózusabb, sötétebb és földközelibb hangvételű, addig az ezektől külön álló Trivia Goddess dallamosabb és egyben nagyszabásúbb – emiatt nagy vonalakban én közelibbnek érzem hozzá a The Unspeakable világát. És mivel nekem a zenekar diszkográfiájából az az eddigi favoritom, ezt kifejezett örömmel veszem tudomásul.
Ha eddig még nem találkoztál a YOTG zenéjével, akkor egy alapvetően a késői hatvanas, illetve a hetvenes évek hatásaiból táplálkozó muzsikát képzelj el, ez a fundamentum. Ugyan a Purple, a Sabbath és a Heep befolyása is kihallatszik valamennyire a dalokból, de még inkább olyan obskúrusabb bandák lábai nyomában tapodnak svédjeink, mint például a Blue Öyster Cult, a Blue Cheer, a Lucifer’s Friend, a Black Widow vagy a Coven. Természetes, organikus hangzás, vintage gitár- és billentyűs hangszínek (Gibson, Hammond, mellotron), hipnotikusan egymásba fonódó dallamok, és Thomas Eriksson gitáros/frontember jóvoltából egy bódító-kábító, delejes, olvadt méz módjára ragadós énekhang – ezek a legfontosabb jellemzők, amik az új albumon több helyütt is kísérteties női kórusokkal egészülnek ki.
Érdekes, hogy bár a zenekar hangzása nem éppen agyszaggató vagy zúzós, a dalok baljós, szellemjárta hangulati kisugárzása miatt mégis van az egésznek egyfajta beszippantós, magával húzósan súlyos aurája. Egyes szerzeményeket nem emelnék ki, egyben hallgatós, hullámvasút-szerűen utaztatós, koncepciózus hatású anyag ez a mintegy 50 percnyi kilenc nóta. Nálam a hosszú nyári uborkaszezon után ez az első nagy meglepetés: a Year Of The Goat eddigi legjobb és leginkább kidolgozott lemeze a Trivia Goddess, aminek külön erőssége a roppantul markáns, magával ragadó atmoszféra.
