Kiadó: Long Branch Records/SPV / Írta: Schmidt Péter / 8
A drezdai illetőségű Wucan tíz évvel bemutatkozó albuma, a Sow The Wind után immáron negyedik nagylemezéhez érkezett. A friss mű címe Axioms, és eddig sem éppen egydimenziós zenei világuk kapuit még szélesebbre tárták vele. A brigád muzsikája alapvetően a kései hatvanas, korai hetvenes évek fundamentumára épül – és ebbe nem csak a korszak hard rock, proto metal zenéi értendők bele, hanem a blues, a folk-rock, a funk, a tipikusan német krautrock és a régi brit progresszív rock is. Hangzásviláguk két meghatározó eleme is az énekesnő Francis Tobolskyhoz kötődik: egyrészt ugye maga az énekhang, ami amolyan igazi természetes, blues-rockos női orgánum (nagy vonalakban úgy a Blues Pills-es Elin Larsson módjára), másrészt pedig a markáns fuvolajáték, amit ugyancsak ő szolgáltat. Korábbi albumaikra nagyjából mind igazak a fenti kitételek, most pedig ehhez járulnak hozzá olyan további hatások, mint a jazz-rock játékossága, sőt a new wave és a korai elektro muzsikák szikárabb, katonásabb ütemű pulzálása. (Ez utóbbira messze a legeklatánsabb példa a már címében is rendhagyó KTNSAX.)
Nyitott füllel és elmével kell tehát közelíteni az Axioms nyolc szerzeményéhez – és ha ez sikerül, akkor egy egészen változatos és izgalmas zenei utazásban lehet részed. Minden részletében még nem fogtam át az albumon hallhatóakat, tényleg meglehetősen eklektikus a cucc, de az biztos, hogy számtalan olyan eleme és mozzanata van, ami figyelmet érdemel. Francis hangja, és még inkább fuvolajátéka például mindenképpen ilyenek, mint ahogy a sok atipikus, néhol szinte bizarr, pszichedelikus jellegű billentyűs sound is érdekfeszítő. A hangzásképben a gitár nincs túlzottan előretolva, de ahol kell, azért karcolgat az is, de inkább a folyamatosan pulzáló basszus, a kavargó-tekergő billentyűs témák és az ének vannak kihangsúlyozva.
A lemezanyag nem túl hosszú egyébként, kb. 40 perc az egész, de amennyire színes és változatos, többet nem is nagyon kíván a dolog. Tartalmas, izgalmas, bizonyos fajta nyitottságot követelő muzsika ez – minden nap én sem tudnám hallgatni, ugyanakkor bár teljesen nem emésztettem még meg, de megfelelő hangulatban már most is nagyon elkap. (Érdekes adalék, hogy a zenekar az alapvetően old school metalos német Deaf Forever magazinban nemrégiben címlapra került, ez az album pedig második lett a mi Hangpróbánk ottani megfelelőjében.)
