Kiadó: CANDLELIGHT / Írta: MILÁN PÉTER / Értékelés: 8
A Chris Naughton gitáros/énekes vezette, Manchesterben alakult Winterfylleth a 21. századi black metal jellegzetes alakja. Pontosabban a black metal sok ága közül az egyiknek a, mondhatjuk, vezető egyénisége. Könnyű lenne kijelenteni, hogy ha nem létezne a skandináv epikus vonal, akkor a Winterfylleth sem jött volna soha létre, de ez a csapat szorgos munkával, lemezek során át bizonyította elkötelezettségét és a műfaj iránti érzékét. Mindjárt a megalakulást követő évben, vagyis 2008-ban kijött a The Ghost Of Heritage debütalbum, s azóta kvázi megállíthatatlanok. Értve ez alatt azt, hogy korábban ugyan menetrendszerűen, minden második évben kiadtak egy albumot, s ugyan a The Reckoning Dawn óta bő négy év telt el, a zenekar eközben sem volt inaktív.
A Winterfylleth „titka” abban rejlik, hogy a skandináv black metal néhány vonását mintegy kiemelték a zsánerből, nyilván azon aspektusait, amelyek hozzájuk a legközelebb álltak, és ezt kezdték ütni, kovácsolni, továbbvinni, alakítani, kisebb módosításokkal ellátni, hogy a végeredményen rajta legyen a saját kreativitásuk bélyege. Voltaképpen a debütalbum óta ezt a módszert követik, s ugyan az egyes lemezek között nincsenek óriási különbségek, minden albumon hallhatunk néhány olyan részletet, ami nagyon élvezetessé teszi a zene hallgatását. Ezek a tényezők magukban a dalokban keresendők, ezen belül is a dramatikumban, az epikus black metal-sodrás Winterfylleth-féle előadásában, a vad dobok mögött meghúzódó elementaritásban és így tovább.
A Winterfylleth epikus black metalja kapcsán feltétlenül ki kell emelni, hogy Naughton, valamint mindenkori társgitárosa (Russel Dobson az új játékos, aki Dan Cappet váltotta fel) egyes tételeket nagyon jó témákkal lát el. A The Reckoning Dawn is tartalmazott néhány gyilkos szerzeményt, és a The Imperious Horizon sem szenved hiányt erős gitárémákból szőtt monumentális opuszokban. A csúcspont az Alan Nemtheanga vendégszereplésével készült tizenegy perces In Silent Grace, amelynek van egy bónuszverziója is végig Alan énekével. Ez egy lassú, súlyos északi BM-eposz, ahol a basszusgitárnak is jelentős szerep jut – plusz hallunk billentyűs színezékeket is.
A black metal sokrétűségét bizonyítja, hogy bár a Winterfylleth teljes mértékben él a műfaj eszköztárával, maga a zene nem ledorongolóan sötét, nem gonosz, nem nyomasztó, éppen ellenkezőleg: felemelő, szárnyaló, ünnepélyes, és drámaiságában is magával ragadó. Mindez nem véletlen, hiszen a zene az alkotók bensőjét tükrözi, és ha a hangulatot negatívan befolyásolja is a világban kavargó megannyi őrület és beteg propagandafelforgatás, erőltetett deviancia, az erőt magukból merítik és az ősök lefektetett fundamentumából. Naughton hangja marad olyan, mint volt: dühödt, bősz BM-acsargás, talán még erőteljesebb, mint korábban.
Az angolok szeretik a feldolgozásokat, az előző lemezeken volt Enslaved, Ulver, és most a Császár következik: az Emperor The Majesty Of The Night Sky klasszikusát adják elő a lemez másik bónuszfelvételeként, mely gigaeposszal minden bizonnyal nem volt nehéz egy hullámhosszra kerülniük. A lemezborítón ismét egy szép tájkép látható, ezúttal egy havas hegylánc, amit a pusztító hőségben már nézni is jó volt.
A Winterfylleth olykor beleesik abba a hibába, hogy túlságosan feldagasztja a lemezek hosszát és néha most is ezt érzem. Hezitáltam a pontszámon, de végül nyolcasban egyeztem ki. A színvonal most is magas, a hangulat erős, a zene magával ragadó.
–
“Az a masszává homogenizálódó black metal, amiből kevésbé értő fülnek nehéz bármi értelmezhetőt kivenni. Ugyanakkor, ha a mögéhallunk a soundnak, azaz minden idegszálunkkal koncentrálva megpróbáljuk meghallani a zenét a zaj mögött, akkor kapunk valami jót. ”
– Cselőtei László 8
“Hangulatos anyag, de a kiismeréséhez nem elég néhány végighallgatás (és annyi alapján kissé masszának érzem).”
– Uzseka Norbert 8
“Úgy tűnik, a Covid rengeteg elkészült és még készülőben lévő albumra alaposan rányomta a bélyegét. A Winterfylleth azon zenekarok közé tartozik, amelyek már-már tökéletesen tudják felidézni a járványos és az azt követő időszak sötét, baljós hangulatát.”
– Zubor Olly 8
“Rendre próbálok barátkozni a modern angolszász BM hordákkal, ám a siker legtöbbször elmarad. Ez nekem most is túl homogén és modoros, még ha az atmoszféra erős is.”
– Gáti Viktor 6
“Az előzetesek után azt gondoltam, hogy a töri-irodalom szakos Winterfylleth zeneileg most sem tesz sokat a műfajhoz. Lírai értelemben annál inkább, de azért írnak csak hosszú dalokat, hogy beleférjen a 6-8 strófa? Az én ízlésemnek több kellene az olyan tömör, zsigeri darabokból, mint a norvég mintájú To the Edge of Tyranny. A The Majesty of the Nightsky feldolgozása szép emléket állít Insahn zsenijének. Az uralkodói horizontot ez fürkészi igazán, minden más köznépi sokbeszédneksokazalja.”
– Kánya Ferenc 6
“Szinte végig gyászos, fagyos érzület uralja Winterfylleth új albumát, amit helyenként old csak epikus részekkel a brit black metal színtér markáns formációja. Ezek az ellenpontozások jól sikerültek, a 10:59 perces In Silent Grace bevezetője kifejezetten hangulatos, de egyben befogadva az album teljes, bónuszdalokkal együtt egy és negyed órát kitévő játékidejét, mégis inkább annak monotonságára tudok visszaemlékezni. Ezen a többszöri meghallgatás sem segített. ”
– Gyuricza Ferenc 5
“Hát, ez nekem most nagyon nem működik. Akartam szeretni, hallom is, hogy nem rossz, de valahogy nem tud megfogni.”
– Szénégető Richárd 5
“Az intró nem volt rossz, de utána számomra ez csak egybefüggő massza.”
– Kiss Gábor 4
