Skip to content

WIND ROSE – Magyarrá vált metaltörpék (interjú)

Az olasz Wind Rose felbukkanásával még tovább gyarapodott a szerepjátékos metal színtér addig sem szerény palettája. A napfényes toszkán vidékről indult csapat a modern fantasy irodalom atyjának nevezett Tolkien regényhőseit, a törpéket szemelte ki magának, s azóta is az ő bőrükbe vagy gúnyájukba bújva adják elő az indulásukkor még progresszív hatásokat mutató, majd később folk elemekkel is átitatott, hangulatos power metal dalaikat. A napokban ismét Budapestre látogató zenekar legújabb albuma, a Trollslayer október 4-én jelent meg, Gyuricza Tamás Marcell ennek kapcsán beszélgetett az énekes Francesco Cavalierivel.

A Trollslayer a hatodik Wind Rose-album, s talán minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kapott rajta a folk metal. A The Great Feast Underground című dalotok igazi folk party-himnusz, a Dance of the Axes pedig egy kicsit olyan, mintha az északi viking metal keveredne a rátok korábban jellemző zenei világgal. Tudatosan mozdultatok el ebbe az irányba?

„Én azzal kezdeném, hogy mindig is voltak népies vagy folk hatású dalaink. Ha ismered a második és harmadik albumunkat, azokon például nagyon sok van. Ezért én nem azt mondanám, hogy elmozdultunk abba az irányba, inkább úgy fogalmaznék, hogy visszahoztunk zenénkbe pár elemet a régi albumainkról. Abban persze volt tudatosság, hogy felgyorsítsuk a tempót, hiszen látjuk a koncerteken, hogy a gyorsabb dalaink sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a közönségünkre. A Trollslayer szerintem így sokkal jobban sikerült produkció lett, mint akár a közvetlen elődje, a Warfront volt. Ennek viszonylag egyszerű oka van, a Warfront dalait ugyanis még a pandémia idején írtuk, ezért akad köztük néhány, amely egy kicsit lélektelennek hat. Az új album kapcsán talán azt mondanám, az a Wintersaga és a Warfront keveréke, amelyben megtalálod a törpe metal összes elemét, de sokkal több élet van benne. Az új albumot egyértelműen jobbnak tartom, szerintem a Wind Rose eddigi legjobbja lett a Trollslayer.”

Régen a zenekarok többsége csak zenélt, dalokat, albumokat készített, mostanában viszont egyre többen szerepjátékossá is válnak. Ti is utóbbiak közé tartoztok, nemcsak énekeltek a törpékről, de meg is személyesítitek őket a színpadon és a klipjeitekben. Szükségetek van erre ahhoz, hogy a közönség felfigyeljen a zenekarra?

„Szerintem ez az egész dolog a streamereknek és gamereknek, valamint a Dungeons & Dragons szerepjátéknak köszönhető. Akik ezzel játszottak, azok kezdtek először úgy viselkedni, mint maguk a játékhősök, majd ez az egész átragadt a zenei világ azon szereplőire is, akik a dalaikban szintén fantasy témákkal foglalkoznak. Mi magunk is gamerek vagyunk, ezért abszolút megérjük azokat, akiknek a fantáziája kap egy nagy löketet az ilyen szerepjátékoktól. Azt is tudni kell, hogy a gamerek gyakran hallgatnak zenét játék közben. Nem tartom kizártnak, hogy valakinek éppen Wind Rose szól a fülesében, miközben egy fantasy játékot játszik.

Tudod, a külső alapján már nem lehet egyértelműen megítélni, hogy ki milyen zenét kedvel. Nem lehet mindenki metalhead, én magam sem vagyok az. Nem megyek mindenhova bőrkabátban és csizmában. Amikor tini voltam, akkor még igen, de ma már nem. Ahogy változott az idő, úgy az emberek is jobban elfogadják a dolgokat. Míg a ’90-es években tabu volt a metalzene, ma már egyáltalán nem az. Emlékszem, amikor gyerek voltam, azokra, akik metalt vagy rockot hallgattak, gyakran rásütötték a bélyeget, hogy drogosok, alkoholisták vagy huligánok. Manapság szerencsére már nincs már így, és olyanok is eljárnak a koncertjeinkre, akik egyáltalán nem néznek ki metalheadeknek.”

Hamarosan újra Magyarországra jöttök, a Powerwolf és a Hammerfall társaságában lesz koncertetek. Azt gondolom, ez a turné hatalmas lehetőség számotokra. Te is így látod?

„Hadd kezdjem azzal, hogy nem Magyarországra jövünk, hanem hazaérkezünk, hiszen a zenekarból hármam Budapesten élünk. A gitárosunk, Claudio Falconcini, a billentyűsünk, Federico Meranda, és jómagam is itt lakunk már egy ideje. Mi hárman lényegében magyarok lettünk. (nevet) És igen, ez a turné nagyon nagy lehetőség lesz számunkra, mert rengeteg ember előtt léphetünk fel. Ha jól tudom, eddig összesen körülbelül 130 ezer jegyet adtak már el a különböző helyszínekre, több városban is telt házas koncertek várnak ránk. Budapesten az MVM Dome-ban léphetünk fel, úgy tudom, Magyarországon ez a legnagyobb fedett csarnok. Szóval részesei lehetünk a power metal történelemnek, és a power metal történetének hőseivel játszhatunk együtt.”

(A teljes interjút megtalálod az októberi digitális különszámunkban!)

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw