Birna, azaz medve. Ezt a címet kapta a norvég folk/ambient színtér egyik markáns zenekarának számító Wardruna hatodik albuma. Az elnevezés egyértelmű utalás arra, hogy ismét egy koncepciózus album született, amelynek fókuszában az északi mitológia varázslatos tulajdonságokkal felruházott szereplője, az erdők őrzője, a természet gondozója, az anyamedve áll. A 2003-ban alakult zenekar vezére, a számos hangszeren játszó dalszerző/szövegíró Einar Selvik azonban nemcsak erről beszélt lapunknak, hanem számos más izgalmas kérdésről is kifejtette véleményét.

Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · Fotó: Morten Munthe

–

Sokatmondó címmel láttátok el a január 24-én megjelent új, immár hatodik Wardruna-albumot, hiszen a Birna szó kapcsán még azok is tudnak asszociálni a tartalmára, akik kevésbé ismerik a zenekart. A teljes albumot a medvének, illetve a medve és az ember kapcsolatának szenteltétek? 

„A Birna valóban nőstény medvét jelent az ősi északiak nyelvén, s ennek az albumnak tényleg a medvét állítottuk a középpontjába. Az emberi oldallal azonban kevésbé foglalkoztunk, de azért azt is érintik a szövegek. Miközben kutattam a témát, mindenhonnan az köszönt vissza, hogy bárhol is élnek, vagy éltek medvék, azoknak mindig különleges erőt tulajdonítottak az emberek, és különleges kapcsolatot ápoltak velük. Természetanyának tekintették a nőstény medvét, az élet, a halál és az újjászületés szimbólumának, azért kiemelt helyet kapott a kultúrájukban és a hiedelemvilágukban. Ez a történelmi tradíció máig fennmaradt, a medve és az ember közötti lelki, érzelmi kapcsolat sok helyen most is jelen van a hagyományainkban, szokásainkban és gondolkodásunkban, a medve valamennyire még ma is beszél hozzánk, emberekhez. Ahogy felismertem ezt, elkezdtem egyre jobban csak a medvére fókuszálni, így az album tehát főleg róla szól, egy lelki utazásra hív.”

Az első Wardruna-albumok mind a skandináv rúnák alapján készültek. Miért váltottatok? 

„A Wardruna zenéje a természettel kapcsolatos, ebben továbbra sincs változás. Az első trilógia valóban a rúnákat használta arra, hogy bemutassa a természethez, a természeti erőkhöz fűződő kapcsolatunkat. A Birna, vagyis a medve, amivel most foglalkozunk, szintén egy magasabb rendű lény, a folytonosság tehát e tekintetben is fennáll. A Wardruna kreativitásában nincs változás, de ahogyan mi, emberi lények változunk, úgy változik a művészi munkánk is. Az, hogy milyen hangszereket használok, melyik nyelvet választom, a költészet milyen eszköztárához nyúlok, netán hol és hogyan veszem fel a dalokat. A Wardruna egy utazás, egy folyamatos fejlődési folyamat, de az egyes albumaink között az imént említett okok miatt mindig is lesz kapcsolat.” 

Miért tulajdonítottak az északi emberek varázserőt a medvének?

„Szerintem elsősorban azért, mert erős lényeknek tartják őket. De ez nemcsak Skandináviára igaz, a világ minden más pontjára is. Mindegy, hogy hol él a medve, Szibériában, Észak-Amerikában, vagy Európa középső részén, a hegyekben, az ottani népek mitológiájában a természet, az erdők védőszellemének tekintették.

Az ember és medve között nagyon sok az egyezőség. A medve ugyanúgy képes két lábon, felegyenesedve járni, de akár ülni is, mint az ember. A szemük ugyanúgy a fejük első részén található, és előre néznek, mint mi. Gondolkodnak és elmélkednek. Az anyamedve gondoskodik a bocsairól, védelmezi őket, ahogyan mi is tesszük azt a gyermekeinkkel. Bár a medve a fogazata alapján ragadozó, de nagyon sok mindent megeszik, akárcsak az ember.

A természeti népek tanultak is a medvétől. Követték és figyelték, hogy milyen növényeket fogyaszt. Amitől megbetegedett, attól ők is távol tartották magukat. Figyelték, hogy milyen növényeket keresett, ha megsebesült vagy megbetegedett, s azokat az emberek is gyógynövényként használták. Ha egy medvéről lenyúzod a bundáját és az irháját, akkor a teste úgy néz ki, mint egy emberé. Ez is erősítette bennük azt a képet, hogy a medve valójában egy elvarázsolt ember. Számos nép mitológiájában megtalálható ez a toposz. Mások pedig abban hittek, hogy a medvék a csillagokból származnak, nem véletlenül neveztek el egyes csillagképeket medvék után. A medve, mint motívum, sok nép zenéjében fellelhető. Altató szól róluk, a téli álmukról, a hibernációjukról. Az altatók a bolygó legrégibb dalai közé tartoznak.”

A medve mégiscsak csúcsragadozó, amitől a ma élő emberek többsége inkább fél. Megváltozott volna velük szemben a viszonyulásunk?

„Szerintem nem. Az ember régen is tartott a medvétől, nemcsak tisztelte. A ragadozókkal együtt élni ugyanis elég problémás lehetett. Az ember és a medve kapcsolatában ezért mindig is megvolt ez a kettősség. Ami változott, az a természettel szembeni viszonyunk. Pusztítjuk a bennünket körülvevő természeti környezetet, egyre nagyobb területet foglalunk el belőle magunknak. Ezért beszűkül az életterük ezeknek a csúcsragadozóknak, lassan nem lesz hol élniük, s nem lesz mit enniük, amitől agresszívvé válnak. Nekünk, embereknek kell mielőbb újragondolnunk az életünket, saját magunkban kell visszaállítanunk a természet tiszteletét. Ha belenyúlunk a természet rendjébe, annak következményei lesznek, és mi, emberek fogjuk megfizetni az árát. A saját gyermekeink és unokáink.”

Te hiszel a természetfeletti erők létezésében?

„Én abban hiszek hogy a természeti erők a természetfeletti erők. A varázslatban és az ilyesfajta dolgokban nem hiszek. Szerintem ma teljesen kicsavart elképzeléseink vannak a varázslattal kapcsolatban. A varázslat kifejezés hallatán nagyon sok embernek a Harry Potter-féle dolgok jutnak eszébe, talán még azt is elhiszik, hogy létezik ez a hókuszpók. Szerintem viszont nincs varázslat, és a tudomány nagyon sok olyan jelenségnek rá is mutatott már az okára, amit korábban varázslatnak gondoltunk. Így aztán számos korábban varázslatnak nevezett dologról kiderült, hogy valójában csak a természeti erők dolgoznak.

Persze, még mindig nagyon sok olyan jelenség létezik a világban vagy ezen a bolygón, aminek nem tudjuk az okát. Én azt gondolom, amíg nem tudunk minden esetben arra magyarázatot találni, hogy miért mozog, miért dolgozik az energia, illendő lenne nagyobb szerénységet mutatnunk a természeti jelenségekkel szemben.” 

A Wardruna zenéjéről nagyon sokan gondolják azt, hogy tradicionális északi nép­zene, holott ez egyáltalán nem állja meg a helyét. Hova vezethető vissza az általatok játszott stílus?

„Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert a War­druna zenéje valóban nem népzene, legalábbis nem tradicionális. Persze vannak benne elemek, amiket az északi népzenéből vettünk át, s olyanok is, amik még annál is régebbre vezethetőek vissza, mint amit mi tradicionális norvég népzeneként ismerünk. Szerintem a Wardruna modern zenét játszik, aminek nagyon régmúltba nyúlnak a gyökerei. A hangzások, hangok, ritmusok, de akár a hangszerek is.

Én nem a régi, autentikus zenét próbálom meg újra értelmezni, hanem zenét és hangszereket használok a kő- és bronzkorszakból, a vikingek korából, de akár a modern korból is, hogy azokból a saját elképzeléseim alapján teremtsek valami újat. Nagyon fontos, hogy mindezt akadémiai szinten közelítsem meg, s minél több ismeretem legyen ezekről az elemekről. Amíg a tudás terén nem állok biztos talajon, addig nem is állok neki semmilyen kreatív munkának.”

Kizárólagos dalszerzője vagy a Wardruná­nak, vagy közös munka eredménye az, amit hallunk az albumaitokon?

„Fő dalszerzője vagyok a zenekarnak, de szoros kreatív együttműködésben dolgozom Lindy Fay Hellával, aki már az első Wardruna-album óta a társam. Én írom az összes szöveget, a zenei részek többsége is az én ötletem alapján születik, de Lindy is beledolgozik azokba.

Néhány kivétel azért akad, a Skald albumon szereplő Voluspá szövege egy tradicionális historikus ének, ami mellé saját dallamomat használtam, vagy ott a Gravbakkjen, ami eredetileg egy tradicionális hegedűdal volt.”

Azok az ősi hangszerek, amiket használtok, ma is jelen vannak az északi népeknél?

„Nem igazán. Sok közülük már egyáltan nem része az élő zenei előadásoknak, és akadnak köztük olyanok, amiket modernizáltak. Csupán néhány van meg eredeti változatában, például a lur, az a bronzkori hosszú, kürtszerű fúvós hangszer. Az még mindig része az északi zenei világnak. Szinte hihetetlen, de egyáltalán nem változtak, s még mindig ugyanúgy hangoljuk őket, ahogy azt régen is tették. Ugyanez mondható el a kecske- és tehénszarvakból készült szarusípokról is, de azokat máshol is használják a világban. Ezek szintén tradicionális hangszerek, az első említésük nagyjából négyszáz évvel Krisztus születése előtt történt.”

Norvégiában nagyon erős a black metal hatása, s annak idején dolgoztál is együtt a norvég black metal egyik fontos szereplőjével, Gaahllal, illetve volt időszak, amikor tagja voltál a Gorgorothnak. Ma milyen a kapcsolatod a black metal színtérrel?

„Már közel sem olyan élő, mint annak idején volt, de letagadni sem akarom a múltam. Az életem része lesz, még akkor is, ha az elmúlt huszonöt évben már teljesen másban dolgozom. Igen, zenéltem együtt Gaahllal, tagja voltam a Gorgorothnak, és néhány további zenekarnak is a korai ’90-es években, s nagyon sok barátom van a black metal színtérről. Manapság is hallgatok black metal zenét, talán egy kicsit a nosztalgia miatt is, de éppen azért hoztam létre a Wardrunát, mert időközben a kreatív érdeklődésem más irányba fordult. Őszintén szólva, amikor a Gorgorothban doboltam, az is kívül állt a rendszeremen.”

A Wardruna eddig megjelent albumai gyönyörűek és rendkívül igényesek. Van értelme kiadni ilyen albumokat, amikor az emberek többnyire stream platformokon hallgatnak zenét?

„Igen, mert szerencsére még mindig vannak olyanok, akik értékelik ezeket a kiadványokat. Lehet őket gyűjtőknek nevezni, vagy rajongóknak, teljesen mindegy, hogy miért, de továbbra is vannak, akik vásárolnak fizikai kiadásokat. Ami pedig magát a zenét illeti, ott is törekszem arra, hogy a megszólalás rendkívül igényes, minőségi legyen, hiszen ez saját magammal szembeni elvárás.

Én lényegében magamnak készítem a Wardruna albumait, oly’ módon, ahogyan én szeretném. Az elsődleges célom tehát az, hogy a saját magammal szemben támasztott igényeknek megfeleljek. Bármi, ami utána következik, az már nem az én ügyem. Majd a zenefogyasztó kiválasztja, hogy vinylen, CD-n vagy az interneten akarja meghallgatni a dalokat. Nagyon sokan döntenek a Spotify mellett, ami szerintem nem igazán jó választás. Vannak más streaming platformok, amelyek jobban megőrzik a hangminőséget, de ez csak javaslat a részemről, mindenkinek saját magának kell döntenie.”

Eddig egy alkalommal jártatok Magyarországon, 2022 nyarán adtatatok az első koncertet Budapesten. Lesz-e következő magyarországi fellépése a Wardruna zenekarnak?

„Már beszéltünk erről, és szeretnénk is, ha megvalósulna. Magyarország ott van a listánkon, egy turné összeállítása azonban olyan, mint egy kirakós játék. Ki kell választani a megfelelő időpontot, kell találni egy jó helyszínt, sok feltétele van annak, hogy meg is valósuljon a koncert. Azt is tudjuk, hogy a magyar rajongóink is várják a koncertet, s nekünk is nagyon kellemes emlékeink vannak Budapestről. Szóval nagyon reménykedünk benne, hogy hamarosan vissza tudunk menni.”

Úgy hallottam, az új turnét színházakba képzeltétek el. Ez valóban így van?

„Igen, most csak beltéri koncerteken vállalunk. Általában nagyon odafigyelünk arra, hogy olyan helyszínt válasszunk, aminek atmoszférája hozzásegít a koncertélmény átéléséhez. Ezért jobban kedveljük a koncerttermeket és színházakat, mert azoknak egészen más a hangulata, mint egy szabadtéri helyszínnek. Ha van rá lehetőség, akkor olyan helyet választunk, ahol az emberek eldönthetik, hogy ülni, vagy állni szeretnének, de ez nem tud mindig megvalósulni. Ha erre nincs mód, akkor inkább a színházakat részesítjük előnyben.”

Mi egy metalmagazin vagyunk, mégis nagyon sok olvasónk kedveli a zenéteket. Szerinted mi a kapcsolódási pont a metalrajongók és a Wardruna között?

„Szerintem nagyon sok kapcsolat van a kettő között. Először is, a metalos közönség nagyon nyitott gondolkodású, nagyon sok rajongó szereti a klasszikus és a tradicionális zenét is. A metalosok vizuális típusok, nemcsak a fülükkel hallják a zenét, ha a dalszövegeknek van konkrét története, azt vizuálisan is át tudják élni. Ugyanígy ’látják’ a zenét, ha annak van egy vizuális háttere, azaz olyasmi, mint egy filmzene. A Wardruna zenei világa éppen ilyen, mondhatni, hogy ez is egyfajta filmzene, talán ezért is szereti nagyon sok metalos.

És persze azt is meg lehet említeni, hogy a mi zenénk a régmúltba vezet vissza, a tradíciókon, régi történeteken és a mitológiákon alapul, amiket ez a közönség mindig is nagyon szeretett.

Nagyon sok indoka van tehát annak, hogy a War­druna zenéje miért képes megszólítani a metalszíntér kedvelőit. A turnék alkalmával nagy érdeklődéssel figyelem, hogy kik jönnek el a koncertjeinkre. Örömmel látom, hogy nagyon vegyes a paletta. Ott ülnek egymás mellett az operába járó öltönyös emberek és a metalosok, az idősek és fiatalok, de sokan még a gyerekeiket is elhozzák. Nagyon sokféle ember érez kapcsolatot ezzel a zenével, valószínűleg azért, mert valami olyasmi adja az alapját, ami időtlen és majdhogynem univerzális, ezért ott van a DNS-ünkben.” 

–

(Az interjú eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)