Skip to content

utolsø – Videoklip a debütáló EP nyitódalához: Elfújta a tél

Az Elfújta a tél című dalhoz készült el a szegedi/makói utolsø zenekar videoklipje, amelyet Csorváson forgattak Szécsényi Dániellel (No Total Films). Ez a számuk az október végén megjelent, 3 dalos bemutatkozó EP-jük, a Vártam rád záró tétele.

Az utolsø tagjai korábban olyan bandákban játszottak, mint a Kimondhatatlan, a Sudden Idea, a Chasing Rainbows, a Forbidden Noise, a Snassz és a Kétes, ezzel a formációval pedig az alternatív rockot bújtatják új, modern köntösbe, a tiszta éneket spoken worddel és screammel vegyítve. A debütáló anyag felvételét, keverését és maszterelést Vári Gábor végezte a Miracle Soundban.

A klipről a nuskullnak ezt mondták: „Szerettünk volna egy minőségi klipet, így megkerestük egy kedves ismerősünket. Látván a korábbi munkáit, bíztunk a meglátásában, így teljes mértékben rá hagyatkoztunk. Nem is igazán szóltunk bele abba, mit és hogyan csináljon, de mint utólag látjuk, nem is nagyon kellett volna, ugyanis a környezet, ahol fogattunk és Dani hozzáértése magáért beszél. Teljesen elégedettek vagyunk a videóval, és úgy hisszük, hogy a jövőben fogunk még együtt dolgozni Danival.


www.facebook.com/utolso.szeged





Szinte most találtunk csak igazán egymásra, sok zenekar elfogyasztása után itt a gondolatok végre közös úton haladnak. Ezt a zenekart a baráti kapcsolat jobban táplálja, mint a ‘szakmai’ rész. A dalokat közösen írjuk. A szövegeink nagy része hétköznapi dolgokat foglal magába, amiket az átlagemberek nap mint nap megélnek: szakítás, szerelem, szeretteink elvesztése stb. Ezt valaki könnyen, valaki nehezebben dolgozza fel. Bízunk benne, hogy a zenénk segít a könnyebb út megtalálásában.
Köszönetet szeretnénk mondani Vári Gabinak, Engi Pálmának, Gordan Edvardnak és Karsai Andrisnak.


utolsø – Vártam rád EP (2021)


01. Elfújta a tél
02. Vártam rád
03. Tiszta lap


Vártam rád EP – online


Lázár Balázs – spoken word, kiabálás
Balogh Ádám – ének, gitár
Nagy Gábor – gitár
Beke Zsolt – basszusgitár
Földi Bence – dobok











nka
KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw