Skip to content

TEN BIG TOYS – Új dal és klip a női főhősös bandától: Csontváz a szekrényben

Csontváz a szekrényben címmel jelent meg a 2018-ban alakult modern rock-groove-metal csapat, a Ten Big Toys harmadik klipje.

A színteret megosztó, frontcsajos rockcsapat szinte kereken egy évvel a bemutatkozó klipjük megjelenése után hozta ki a harmadik dalát. A Csontváz a szekrényben közvetlenül a banda megalakulása után íródott, szövege mindenkinek mást jelent.

Nickmann Ákos gitáros:Alex és én – mint akkor még az egyetlen full kész dallal – ezen keresztül ismerkedtünk meg a TBT-vel. Ez volt a referencia, hogy mégis mi lenne az alapelképzelés. Érdekes egyveleg ez a szám is. Aki eddig nem tudott minket hova tenni, azt most sem ruházzuk fel iránytűvel. Old school és modern rock/metal megoldások keverednek, beúszik latinos basszustéma is, hangsúlyosabbak a háttérgitárok, többet játszottunk a modulációs effektekkel.

Schmidt Erika basszusgitáros:Ez a kedves dal nekem kezdettől fogva valami álomszerű, de valós sztoriról szól, ahol nem annyira érzi jól magát a főhős, mert valami vagy valaki mindig vissza akarja rángatni a múltba. Hát, köszönjük szépen! Hogy lehet ezt úgy megjeleníteni, hogy ne legyen elcsépelt, meg el is mondja, amit akarunk… Azt terveztük még tavaly, hogy ez lesz az első szám, amivel kijövünk, és brutális üldözős jelenetek lesznek benne, falakon belül… Volt vagy háromféle forgatókönyv, megtaláltuk, aki leforgatja, majd jött ez a hülye vírus, és elillant a pillanat. Nem is baj, mert nem annyira akartunk már horror-klipet. Mostanra összeállt, hogy egy imidzsklip és egy sztoriklip után igazából nem is kell erős képi magyarázat. Inkább csak éreztetni akarjuk a feszültséget és az energiát, a többit mindenki megfejti majd.”

A világ alakulását figyelembe véve a zenekar félretette az albumkészítéssel kapcsolatos terveit. Újabb dalaikat single-ként tervezik megjelentetni a későbbiekben, ugyanúgy Nóniusszal, mint eddig.


www.facebook.com/tenbigtoys








nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw