TRIVIUM – Klippel a No Way Back Just Through
A szerzemény a zenekar In the Court of the Dragon című, 2021-ben megjelent albumán szerepelt.
A szerzemény a zenekar In the Court of the Dragon című, 2021-ben megjelent albumán szerepelt.
Még januárban érkezett meg az első dal Matt Heafy black metalos projektjétől, az Ibarakitól, amelyben Ihsahn az Emperorból társszerzőként közreműködött. Most pedig már a Rashomon címet viselő teljes album is végighallgatható.
Januárban végre megérkezett az első dal Matt Heafy black metalos projektjétől, az Ibarakitól, amelyben Ihsahn az Emperorból társszerzőként közreműködött. Most pedig már a harmadik előzetes dallal is lehet ismerkedni, ebben a My Chemical Romance frontembere, Gerard Way a vendég, a címe pedig Rōnin.
Januárban végre megérkezett az első dal Matt Heafy black metalos projektjétől, az Ibarakitól, amelyben Ihsahn az Emperorból társszerzőként közreműködött. Most pedig itt a második előzetes dal, ebben a Behemoth főnöke, Nergal a vendég, a címe pedig Akumu. Egyúttal az is kiderült, hogy a Rashomon című nagylemez május 6-án lát majd napvilágot.
Közös dalt adott ki a Trivium frontembere, Matt Heafy és a Testament énekese, Chuck Billy; a Behold Our Power című nóta a júniusban megrendezésre kerülő lengyel Mystic Festival hivatalos himnusza.