Skip to content

Címke: nka

Vissza a Földre címmel november 4-én jelenik meg a Depresszió új nagylemeze. Egy vérbeli Depressziós hangzású, hangulatú anyag született, viszont a dalok kissé modernebbek az eddigieknél.

Leforgatta legújabb videóklipjét az ország egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Hooligans. Ebben már az új felállású négyes látható.

A zenekar eredetileg a több, mint 10 éves, korábbi ötleteit szerette volna modernebb formában megvalósítani, de olyannyira belelendültek az írásba, hogy végül teljesen új dalok születtek.

Szakmai programokkal, klipvetítéssel és díjátadóval közeledik a Hajógyár x 06. Magyar Klipszemle, ahol közösen nézhetjük meg a legfrissebb hazai videoklipek legjavát, és együtt koccinthatunk a Hajógyár első születésnapjára is.

A Mudfield zenekar Kelet népe című albuma aranylemez státuszt ért el, melynek örömére különleges koncertet ad a szeghalmi együttes 2022. október 15-én szombaton az A38 Hajó gyomrában.

Megvan az az érzés, amikor csak "EGY" sörre mész le a kedvenc helyedre, és csak hajnalban érsz haza jól elázva? Amit már sokan átéltünk, most a Continoom zenekar dalba öntötte.

A korábban Spreading néven működő death metal zenekar két EP és néhány tagcsere után nevet váltott és The Aphotic Strain néven folytatják a munkájukat.

A dal és a hozzátartozó klip olyan társadalmi dolgokat feszeget, amik a mindennapi életünk részévé váltak és egyre súlyosabban éreztetik magukat.