Skip to content

Címke: nka

Megérkezett a harmadik előzetes dal a zenekar november 29-én megjelenő Odyssey című bemutatkozó albumáról.

A klip olyan rendezők munkássága előtt tiszteleg, mint David Lynch vagy David Cronenberg, egyben szervesen kapcsolódik a zenekar korábbi Breaking Dawn videójához is.

A Szellem zenéjét elsősorban a 2000-es évek poppunk, skatepunk zenéi inspirálták, ami felfedezhető az új lemezen is, de érezhetően próbálja tágítani a stílus határait.

„Amikor a robbantást végző szakemberek vezetője rám nézett és annyit mondott, ’good luck’, végigfutott rajtam, hogy nem ez lesz életem legkönnyebb pillanata.”

Sajnos zenekarainkra még mindig túl nagy hatással vannak a nyugati előadók, és ezek megoldásaitól nehezen szabadulnak. Több önállóságot fiúk, és akkor az elismerés sem maradhat el!

Nyár végén megjelent a Casketgarden This Corroded Soul of Mine lemezének 20. évfordulós, remasterelt újrakiadása kétfajta bakeliten és digipack CD-n.