Skip to content

Címke: lemezkritika

Devin Townsendet senkinek nem kell bemutatni. Minden rocker/metalos érintkezett már a párját ritkító életmű valamely szeletével: ki csak futólag, vagy épp kivételesen mélyrehatóan, ki az egészen korai, valaki a későbbi korszakai valamelyikével, megint más egy kicsit ezzel és kicsit azzal is.
Devin Townsendet senkinek nem kell bemutatni. Minden rocker/metalos érintkezett már a párját ritkító életmű valamely szeletével: ki csak futólag, vagy épp kivételesen mélyrehatóan, ki az egészen korai, valaki a későbbi korszakai valamelyikével, megint más egy kicsit ezzel és kicsit azzal is.
A Reset semmiféle meglepő dolgot nem tartalmaz. Sőt, tovább megyek, tulajdonképpen semmi olyat nem tartalmaz, amit a bandától korábban ne hallottunk volna.
A Reset semmiféle meglepő dolgot nem tartalmaz. Sőt, tovább megyek, tulajdonképpen semmi olyat nem tartalmaz, amit a bandától korábban ne hallottunk volna.
Ezúttal egy olyan lemezt sikerült tető alá hozni, amin a korábbi kollégák neve ugyan nincs rajta, de nem „még egy dobás“ és nem „késői memoár“ jellegű munka, nem hagy csúnya foltot a csapat munkásságán, sőt!
Ezúttal egy olyan lemezt sikerült tető alá hozni, amin a korábbi kollégák neve ugyan nincs rajta, de nem „még egy dobás“ és nem „késői memoár“ jellegű munka, nem hagy csúnya foltot a csapat munkásságán, sőt!
Még a jövő titka, hogy a Swallow The Sun is bekerül-e nálam az egykor kedvelt zenekarok dobozába, mindenesetre ha a Shining valaminek a kezdete, akkor az nem túl jó előjel.
Még a jövő titka, hogy a Swallow The Sun is bekerül-e nálam az egykor kedvelt zenekarok dobozába, mindenesetre ha a Shining valaminek a kezdete, akkor az nem túl jó előjel.
Sokan mondják, hogy ebben a fajta epikus/folkos metalban már nem igazán lehet újat mutatni. Én úgy gondolom, hogy Ensiferumék nem is akarnak. Éppen ellenkezőleg: a Winter Stormra valahogy sokkal inkább a mértékletesség a jellemző.
Sokan mondják, hogy ebben a fajta epikus/folkos metalban már nem igazán lehet újat mutatni. Én úgy gondolom, hogy Ensiferumék nem is akarnak. Éppen ellenkezőleg: a Winter Stormra valahogy sokkal inkább a mértékletesség a jellemző.
Nem kétséges, jó hallgatni az albumot, ott a félreismerhetetlen, “signature” Stryper-sound, Michael Sweet karakteres énekhangja, de a dalok nem ragadnak meg.
Nem kétséges, jó hallgatni az albumot, ott a félreismerhetetlen, “signature” Stryper-sound, Michael Sweet karakteres énekhangja, de a dalok nem ragadnak meg.
A Dragony ötödik albuma egy üdítő kivétel a sok szögegyforma dallamos power cucc között, csak éppen néhol kicsit furcsa és meglepő, de talán pont ez adja azt az esszenciát, ami miatt szeretni lehet ezt a bandát.
A Dragony ötödik albuma egy üdítő kivétel a sok szögegyforma dallamos power cucc között, csak éppen néhol kicsit furcsa és meglepő, de talán pont ez adja azt az esszenciát, ami miatt szeretni lehet ezt a bandát.
A Wind Rose remekül ráült a jelenleg felfutóban lévő B vonalas bandák által kitaposott útra és próbálnak ők lenni a következő Sabaton vagy Powerwolf. Ezzel önmagában nem lenne semmi baj, de hiába a sajátságos imázs, a zene közel sem annyira felismerhetően karakteres, mint a két említett banda esetében.
A Wind Rose remekül ráült a jelenleg felfutóban lévő B vonalas bandák által kitaposott útra és próbálnak ők lenni a következő Sabaton vagy Powerwolf. Ezzel önmagában nem lenne semmi baj, de hiába a sajátságos imázs, a zene közel sem annyira felismerhetően karakteres, mint a két említett banda esetében.
Sokat merítettek a ’70-es évek progresszív rockjából, amennyiben szabadon kalandozott a zene, de nagyon is kifejező, átható módon. És annyi mindent tettek hozzá, a népzenétől a metalig.
Sokat merítettek a ’70-es évek progresszív rockjából, amennyiben szabadon kalandozott a zene, de nagyon is kifejező, átható módon. És annyi mindent tettek hozzá, a népzenétől a metalig.
A nóták másképp szólnak most, mint a Cobra Speed vagy a Destroyer idején. Disznók, de az az igazi mocsok röfögés valahogy eltűnt azzal, hogy C-ről vissza vannak húzva D-re a gitárok. Egy folyamatos ellentétet is érzek, a dalokban legtöbbször egyidejűleg akar jelen lenni az atomvillanás fényességűre polírozott zenészi technika és a vérparaszt előadásmód.
A nóták másképp szólnak most, mint a Cobra Speed vagy a Destroyer idején. Disznók, de az az igazi mocsok röfögés valahogy eltűnt azzal, hogy C-ről vissza vannak húzva D-re a gitárok. Egy folyamatos ellentétet is érzek, a dalokban legtöbbször egyidejűleg akar jelen lenni az atomvillanás fényességűre polírozott zenészi technika és a vérparaszt előadásmód.