Skip to content

Címke: Foxriver

Az ördöglakat alatt című dalával mutatkozott be tavaly májusban a budapesti Foxriver zenekar, akik magyar nyelven nyomják a modern rock/metalt. Azóta több újabb dalt is kihoztak, most pedig itt egy újabb lemezelőzetes nóta: A kés hegyén.

Az ördöglakat alatt című dalával mutatkozott be tavaly májusban a budapesti Foxriver zenekar, akik magyar nyelven nyomják a modern rock/metalt. Azóta több újabb dalt is kihoztak, most pedig itt a Fekete méreg, egy korábbi nótájuk újragondolt verziója.

Az Ördöglakat alatt című dalával mutatkozott be májusban a budapesti Foxriver zenekar, akik magyar nyelven nyomják a modern rock/metalt. Azóta két újabb dalt is kihoztak, most pedig itt a klippel kísért negyedik számuk, az eddigi legmetalosabb, a Farkasok közt.

Ördöglakat címmel még május elején mutatta be első, klippel kísért dalát a fővárosi Foxriver. A csapat magyar nyelven nyomja a modern rock/metalt, a második daluk a Fekete méreg volt, most pedig már a harmadikkal, a klipes Levegővel is lehet ismerkedni. Paulovics Péter énekes ismerős lehet a 2018-ban feloszlott The Heartless Aisha éléről, Pál-Szabó András gitáros pedig a Just Anotherben pengetett.

Ördöglakat címmel május elején mutatta be első, klippel kísért dalát a fővárosi Foxriver. A csapat magyar nyelven nyomja a modern rock/metalt, most pedig már a szöveges videóval kísért második dalukkal, a Fekete méreggel is lehet ismerkedni. Paulovics Péter énekes ismerős lehet a 2018-ban feloszlott The Heartless Aisha éléről, Pál-Szabó András gitáros pedig a Just Anotherben pengetett.

Ördöglakat címmel mutatta be első, klippel kísért dalát a fővárosi Foxriver, egy új zenekar, amely magyar nyelven nyomja a modern rock/metalt. Paulovics Péter énekes ismerős lehet a 2018-ban feloszlott The Heartless Aisha éléről, Pál-Szabó András gitáros pedig a Just Anotherben pengetett.

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw