Skip to content

Címke: Evergrey

Nagyjából félháznyi ember verődött csak össze a Barba Kék sátrában. Viszont tény, hogy aki eljött, az legalább tényleg tisztában volt a zenekarral és annak munkásságával, nótáival. Ez is hozhatta aztán, hogy az általam eddig látottak közül ez volt a legközvetlenebb, leginkább lelazult hangulatú Evergrey-koncert.

„Egyszerűen a komplexebb, sűrűbb vonalon már többszörösen bizonyított a csapat, és jól esett egy idő után kicsit máshová helyezni bizonyos hangsúlyokat.”

„Most már csak azt szeretnénk, hogy minél hamarabb bekebelezzen titeket a teljes album pompája, de először is kezdjünk a Falling from the Sun dallal!”

„A Recreation Day egyike azoknak a daloknak, amelyek kiállták az idő próbáját. Körülbelül húsz éves, és még mindig a rajongóink nagy kedvence!”

A Heartless Portrait (The Orphean Testament) címmel május 20-án jelenik meg a Tom S Englund vezette svéd Evergrey új albuma, a tavaly februárban kiadott Escape Of The Phoenix lemez utódja. Harmadik előzetesként a klippel kísért Blindfolded dalt tették közzé a prog metalosok.

A Heartless Portrait (The Orphean Testament) címmel május 20-án jelenik meg a Tom S Englund vezette svéd Evergrey új albuma, a tavaly februárban kiadott Escape Of The Phoenix lemez utódja. Második előzetesként a klippel kísért Midwinter Calls dalt tették közzé a prog metalosok.

A Heartless Portrait (The Orphean Testament) címmel május 20-án jelenik meg a Tom S Englund vezette svéd Evergrey új albuma, a tavaly februárban kiadott Escape Of The Phoenix lemez utódja. Első előzetesként már itt is van a prog metalosok klippel kísért Save Us dala.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw