A meghatározó black metal zenekarok soha nem dolgoztak nagy kalákákban, a legtöbb BM-banda egy vagy két nagy vízióval rendelkező egyéniség munkáját jelentette és jelenti ma is, de a norvég alapcsapatok esetében 99 %-ban így volt. Gondoljunk olyan nevekre, mint a Burzum, az Emperor, a Satyricon, a Darkthrone, vagy az Enslaved, de ebbe a sorba tartozik a Taake is. Utóbbi később alakult, mint a nagyobb nevek, s talán ez a „legmagányosabb” formáció valamennyi közül, mivel Hoest mindig egyedül alkotta a Taake-t, s csak kiegészítő jelleggel alkalmazott más zenészeket, és persze a koncerteken. A zene teljes egészében e különc alak terméke.
Az Et Hav av Avstand a Taake nyolcadik nagylemeze, de tudjuk, hogy a kiterjedt diszkográfia rengeteg egyéb kiadványt is rejt, Hoest mindig is szerette a spliteket és a feldolgozásokat, és EP-k is vannak a sorban. Album viszont a 2017-es Kong Vinter óta nem jelent meg, ideje volt egy újabb teljes anyagnak. Kétlem, hogy az Et Hav av Avstand bárkit is kiábrándítana, aki szereti a Taake-t, legfeljebb az nyeli majd le nehezebben, aki ódzkodik az epikus fogalmazástól, ugyanis itt most mégy hosszú tétel hallható, melyek közül három túl van a tíz percen. De Hoest nem fogad el és ismer kompromisszumot.
A norvég black metal-hangzás adott dolog, megvannak az ismérvei, de Hoest-nek ezen belül nagyon jellegzetes világa van. Dallamait, stíluselemeit könnyű felismerni, bármely lemezét is vegyük elő. Ezek a vonások az új albumon is hallhatók, talán még kiterjesztettebb formában, mint korábban. Már csak a terjedelmes eposzok megléte okán is. Hoest nagyon szeret gitározni, elveszni a témákban, s erre az új albumon komoly lehetőséget biztosított a maga számára. Az említett norvég BM-hangzás Hoest számára egy keret, amelyen belül azt játszik, amit éppen akar, ami elnyeri a tetszését, mert nagy eséllyel csak ő tudja, hogy egy-egy kisregénynek is beillő Taake-opuszban mi miért úgy következik, ahogy. Ez hatványozottan érvényes az idei albumra.
Nagyon sokféle témát penget Hoest, ezek között olyanokat is hallunk, amelyeken világosan érződik, hogy a metalon túlról származnak. Azonban a Taake-féle ős-nyers hangzás, a blackes, éles megszólalás mint karám ezeket a témákat, dallamokat is teljes értékű Taake-tényezőkké transzformálja, s éppen ez a Hoest-féle black metal egyik legfontosabb sajátossága. Hoest kiemelten fontos hatása, a korai Darkthrone rendre felbukkan a dalok ritmikájában és magában a gitárjátékban, de ezeket teljesen körbeveszi témái sokaságával. A sok ciráda és ornamentika után jólesik a záró 13 perces Et Uhyre av en Kniv vérbeli norvég black-sodrása, hogy aztán némi basszusgitáros betét után középtempóban menjen tovább a jeges északi saga.
Hoest egyszerre hagyományőrző is a norvég black metaol vonatkozásában, és építi ki azt a maga szája íze szerint. Az új album ehhez az építményhez jó néhány újabb durván faragott kővel járult hozzá. Nem minden Taake-lemezt tartok igazán erősnek, azonban az Et Hav av Avstand mindenképpen az izgalmasak közül való, sok csemegével.
