Skip to content

SPACESHIPS – A Holy Fawn énekesével készítettek dalt

Az amerikai shoegaze/post-rock formáció, a Spaceships egy új dalt mutatott be Spillt címmel, amelyben a Holy Fawn énekese, Ryan Osterman is szerepel. A zenekar negyedik nagylemeze, a világjárvány közepén készült Ruins március 24-én fog megjelenni, a Friend Club Records gondozásában.

„A Spilltet néhány barátság felbomlása ihlette, amiket meggondolatlan viccelődések és könnyelmű megjegyzések tettek tönkre – mondta a szerzemény mondanivalójáról az énekes/gitáros Nat FitzGerald. – Ezeket úgy fogalmaztam meg, hogy nem vettem figyelembe, ki kerülhet a kereszttűzbe. A hangzás tekintetében ez volt az egyik első dal, amit áthangszereltem, amikor elkezdtem bariton gitáron játszani, és ez segített kihangsúlyozni a súlyosságát. Számomra nehezen megy a sikoltozás, ezért megragadtuk a lehetőséget, és megkerestük Ryant a Holy Fawntól, ez pedig meghozta a gyümölcsét.”

Érdekesség, hogy ez az első Spaceships-album, amely nem élőben lett rögzítve az idén tízéves I Am a Storm At Sea óta.

„A Spaceships előtt egy szólóprojektben éveket töltöttem el az albumok többszöri felvételével, ezért minden tőlem telhetőt meg akartam tenni, hogy a zenekar energiáját egy szobában örökítsük meg, és úgy gondoltam, hogy ennek az a legjobb módja, ha szó szerint egy zenekart veszünk fel a helyiségben. De a lezárások, az újonnan érkező gyerekek és a munkahelyi zsonglőrködések miatt ezúttal ezt nem tudtuk megtenni. Ehelyett mindenkit egyesével hívtam be az alagsori stúdióba, és egyszerre csak egy-egy részen dolgoztam. Ez sokkal időigényesebb folyamat volt, de így a dal minden egyes részlete sokkal több figyelemben részesült.”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw