Skip to content

SHALLOW RISING – Chris Adler új bandát alapított

A Lamb of God egykori dobosa, Chris Adler egy új zenekart alapított Shallow Rising néven. A bandában Alex Villarreal énekes, Tim Ossenfort gitáros, Taylor Brandt basszusgitáros és Tim King billentyűs található.

„Érdekes volt a folyamat, hogy nem csak eltávolodtam azoktól a zenekaroktól, amelyeket csodálatosnak éreztem, és mindent imádtam, amit csináltam velük, hanem végül is eléggé egészségtelen is volt az egész – mondta Chris Adler. – Szóval kiszálltam ebből, és adódott ez a nagyon furcsa, véletlenszerű lehetőség, hogy Nashville-ben csináljak egy projektet, csak úgy, mint egy session-előadó. Szóval odamentem, mint a legtöbb srác, aki session-játékosként csak felbukkan, és teszi, amit tennie kell. Aztán találkoztam Tim Ossenforttal, és mi ketten jól kijöttünk egymással, egyszerűen csak jól éreztük magunkat. A barátság hullámhosszán volt valami, ami működött, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Megkeresett, és azt mondta: ’Hé, van ez a dolog, amit egy csomó sráccal csinálok, és szeretném, ha te is részt vennél benne. Menjünk el L.A-be és vegyünk fel némi dobot.’ Szóval elmentem L.A-be, és ilyen gondolatok jártak a fejemben. ’Nos, nyilvánvalóan death metalos dobokat akarnak. Azt hiszem, nekem ezt is kellene csinálnom.’ Szóval odamentem, és ő lejátszotta nekem a számokat, én pedig bementem és felvettem őket, aztán eljutottunk a harmadik dalhoz, és én azt gondoltam: ’Ez nem is igazi death metal! Ez olyan – nem akarom <barátságosnak> nevezni, de egy másfajta állat, mint amilyenre azt hittem, hogy fel vagyok kérve.’ Szóval módosítottuk, vagy legalábbis az én fejemben megváltoztattuk a perspektívát, és egy jó darabig csak beszélgettünk róla, aztán valami olyanná alakítottuk, ami szerintem teljesen más, mint amit eddig csináltam, ráadásul igazán különleges. Ez valami olyan dolog, amiben rengeteg szív van… Minden olyan elemet tartalmaz, amit a metalban szeretünk, de emellett tényleg hordoz egy pozitív üzenetet és rengeteg szeretetet, és ez egyértelműen olyasvalami, ami nekem már nagyon régóta hiányzott. Szóval, nagyon nagy boldogság, hogy nem csak barátságra leltem Timmel, hanem valami olyasmit is csinálhatunk együtt, ami egy picit távol áll az elvárásoktól.”

A banda máris bemutatta Further című szerzeményét, amely alább meghallgatható:

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw