SCREAMING TREES – 57 évesen elhunyt Mark Lanegan énekes

57 éves korában elhunyt Mark Lanegan, a Screaming Trees énekese, a Queens Of The Stone Age egykori tagja. Az amerikai zenész írországi otthonában hunyt el.

Szeretett barátunk, Mark Lanegan ma reggel elhunyt az írországi Killarneyban lévő otthonában. A szeretett énekes, dalszerző és zenész 57 éves volt, feleségét, Shelleyt hagyta hátra. Más információ egyelőre nem áll rendelkezésre.

2020-ban Lanegan Coviddal kórházba került, és a Devil in a Coma címmel tavaly decemberben kiadott könyvéből az derült ki, hogy kómába esett, “kevés reménnyel adva a túlélésre”. A Screaming Trees társalapítója a betegsége alatt a hallását is elveszítette, de tavaly egy szóvivője arról számolt be, hogy Mark “mostanra visszakapta a hallását, az egészsége azonban hullámzó”.

Mark Lanegan 1964. november 25-én született a washingtoni Ellensburgben. Az 1984-es indulástól a 2000-es feloszlásig a seattle-i “proto-grunge” banda, a Screaming Trees frontembere volt. Lanegan ezután a Queens of the Stone Age zenekarral dolgozott, 2000 és 2013 között a sivatagi rockerek öt albumán közreműködött, de szólólemezeket is készített. 2020-ban költözött Írországba.

Legutóbbi szólóalbuma 2020-ban jelent meg Straight Songs of Sorrow címmel.


Nyugodj békében!



KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.