Rock Believer címmel februárban jelent meg a tizenkilencedik Scorpions album, amelynek elkészítését rendesen megnehezítette a járvány. Eredetileg Los Angelesben szeretett volna stúdiózni a Mickey Dee (ex-Motörhead, King Diamond stb.) dobossal kiegészült legendás német banda, végül azonban hazai pályán, egy hannoveri stúdióban tudták elkészíteni a lemezt. Nem változott viszont az elképzelésük, a nyolcvanas évek elejét idéző hangzás- és zenei világ visszahozatala.

Az időutazásról Klaus Meine énekest kérdeztük még az év legelején, amikor még az sem volt holtbiztos, hogy megvalósul az idei turné, amelynek keretében tegnap játszottak a Budapest Arénában. Az interjú eredetileg a februári HammerWorld magazinban jelent meg.
(koncertfotók: Zenefestő – galéria a budapesti koncertről)



Február végén végre itt az új album, az első lemezetek Mikkey Dee dobossal. Miért adtátok az anyagnak a Rock Believer címet?

„Már azelőtt elkezdtem szövegeket írni, hogy megkaptam Rudolftól az első zenéket. Mikor is volt ez? Hú, nagyon régen… Még valamikor 2019-ben. Szerettem volna valahogy megfogalmazni, hogy mit is érzünk zenészként, zenekarként. A Scorpions egy ősrégi zenekar, egy igazi matuzsálem, hiszen Rudolf még 1965-ben alapította meg a csapatot, én pedig négy évvel később csatlakoztam hozzájuk. Annak pont 50 éve volt akkor, most meg már annál is több, és az évtizedek során számtalanszor hallottuk, hogy ‘a rock halott’. Mert a diszkó átvette a helyét, mert a rap átvette a helyét, mert az alternatív vagy a techno átvette a helyét, a rock meg már csak a tegnap zenéje. Nekem viszont más a véleményem, a rock nagyon is él, és a 2019-es turnénkon is ezt tapasztaltam. A színpadról nagyon is jól láttam és hallottam azokat az ezreket és tízezreket, akik a rockban hisznek, és ezt a lemezt nekik akartuk dedikálni, mindazoknak, akik a rockzenét hittel szeretik.”

The Scorpions – 60-as évek közepe, Rudolf Schenker a bal szélen, Klaus még sehol

Kapcsolódik valahogy ehhez a gondolathoz a lemezborító is?

„Láttad már a borítót?”


Persze, azért kérdezem.

„Egy olyan képet akartunk, ami kifejezi a rock iránti szenvedélyt, ahogy a rajongók megőrülnek a zene hallatán. Amikor a színpadról lenézek a közönségre, csupa-csupa ilyen átszellemült, üvöltő arcot látok! (nevet) És nem tudok elég hálás lenni ezért, meg azért is, hogy a Scorpions koncertek három-négy generációt is összehoznak. Az első sorokban persze inkább a fiatalok vannak, akik még bírják a nagy hangerőt, de hátrébb velünk énekelnek azok is, akik a hetvenes években még a színpad előtt ugráltak. Mi meg nagyon is érezzük ezt a szenvedélyt, ezt a szeretetet. ‘Üvölts nekem, énekes! Én is a rockban hiszek, akárcsak te!’ Az a fiatal lány a borítón ezt jelképezi.”

Eleve azzal az elképzeléssel álltatok neki a lemez megírásának, hogy visszahozzátok az olyan klasszikus lemezek hangulatát, mint a Blackout, a Lovedrive és a Love At First Sting. Miért akartátok visszatekerni az idő kerekét 40 évvel?

„A pályafutásunk során nagyon sok mindent túléltünk. Voltak nehezebb idők is, például a 90-es években, amikor az alternatív zene ment nagyon, és az a fajta rock, amit mi játszunk, meglehetősen háttérbe szorult. Nekünk is voltak mindenféle kanyarjaink, zenei kirándulásaink, de azért az igazi Scorpions-DNS az 1979 és 1985 közötti időszakból származik. És ebből akartunk merítkezni. Ebben a szomorú, nyomasztó, sokszor tragikus időszakban nagy szükség is van egy lendületes, felpörgető hangulatú lemezre. És hát Mikkey Dee-vel a dobok mögött ez valahol természetes is. Fantasztikus, ahogy dobol!”

A Motörheadben is letette a névjegyét, az biztos.

„Abszolút. 2016-ban csatlakozott hozzánk, és hatalmas energiákat hozott magával. A Motörheaddel nagyon régi, baráti kapcsolatunk volt egyébként, már a hetvenes évek közepén is játszottak előttünk. Miután Lemmy meghalt, megkerestük Mikkey-t, hogy van-e kedve velünk zenélni. Mivel nagy Scorpions rajongó, nem kellett kétszer kérdezni, már jött is. A stúdiózás persze nem ment könnyen a pandémia miatt, de amikor végre ott volt velünk Hannoverben Mikkey Svédországból, a basszusgitárosunk, Pawel pedig Lengyelországból, és együtt tudtunk zenélni a stúdióban, az páratlan érzés volt. Mikkey játékereje nagyon sokat segített abban, hogy visszatérhessünk a Scorpions DNS-éhez.”


Nem is árt néha a bandába egy kis friss vér.

„James Kottak dobossal is nagyon szerettünk zenélni, ő is egy fantasztikus dobos, de hiába adtunk neki újabb és újabb határidőket, ő a bulizást fontosabbnak tartotta. Nem teljesített jól, pedig mindent megtettünk, hogy segítsünk rajta. Nem akartunk változtatni a felálláson, de egy ponton túl már nem volt tenni. És akkor elment Lemmy… Matthias (Matthias Jabs gitáros) dobta fel Mikkey Dee nevét, és tényleg csak egyetlen telefonhívásra volt szükség. ‘Naná, hogy jövök, mikor kezdünk próbálni?’ Mikkey egy ilyen fickó. Tele van élettel, mindig fülig ér a szája. Az első perctől fogva tudtuk, hogy ő a mi emberünk.”

James Kottak – Klaus Meine – Mikkey Dee

Miért a Peacemaker dalt választottátok első előzetes dalnak?

„Mert mindaz megvan benne, amit üzenni akartunk ezzel a lemezzel. Ez tényleg egy karcos, kemény anyag, ugyanakkor maximálisan Scorpions. Szerintem sokakat meg is fogunk lepni vele.”


A pandémia ihlette a Peacemaker szövegét?

„Nyilván benne van az is, de inkább a mai világunkról szól. A balhékról, a megosztottságról. Azt éneklem benne, hogy ‘Peacemaker, bury the undertaker’, mert tényleg arra volna szükség, hogy békét teremtsünk, és hogy mi ássuk el a temetkezési vállalkozót, ne ő minket. Egyelőre nagyon úgy fest, hogy ő áll nyerésre. Imádja a munkáját, és imád túlórázni. Nekünk kell összefognunk, támogatnunk kell mindenkit, aki nem akar káoszt, zűrzavart és háborút.”

A többi szöveg is a mai időkről szól?

„Néhány arról, néhány meg egész másról, de leginkább magáról az életről. De írtam a rock’n’rollról, a rajongókról is, meg azokról a különleges helyekről, amelyeken az évek során jártunk. Egy-egy turné mindig új élményekkel gazdagít. Annak idején a The Zoo dalunkat arról írtuk, amit az első amerikai turnénkon tapasztaltunk. Megérkeztünk New Yorkba, és amit láttunk a bulizós negyedben, a 42. utcában, az azonnal bele is került a The Zoo-ba, ami egy klasszikus nóta lett. És most újra született egy szöveg arról az időszakról. Egész más a dal, nem folytatása a The Zoo-nak, de ezt is az akkori élmények ihlették. Az a címe, hogy Knock ’em Dead, mert ez volt az akkori amerikai menedzserünk egyik kedvelt szavajárása. Minden buli előtt azt mondta, hogy ‘Menjetek srácok, aztán csapjátok agyon őket!’ (nevet) És ez nagyon megmaradt bennünk, azóta is ezzel a hozzáállással megyünk ki a színpadra.”

Idén lesz 50 éve, hogy megjelent az első Scorpions album. Ennyi év és ennyi lemez után még tud izgalmas lenni egy új anyag megírása?

„Mi vagyunk a legjobb példák arra, hogy zene nélkül nem lehet élni. Mi is döntöttünk már úgy, hogy nem lesz több turné, nem lesz több lemez, aztán mégis itt vagyunk! Nincs jobb érzés a zenélésnél, és nincs jobb annál a szeretetnél, amit a közönségtől kapunk. Ez inspirál minket. A pandémia miatt nekem is bőven volt részem az otthonülésben, a semmittevésben. Az első pár hónapban még jó volt egy kicsit lazulni, de aztán elkezd viszketni az ember hátsója. 50 éve még arra sem mert volna fogadni senki, hogy lesz második lemezünk, arra meg pláne nem, hogy egy német zenekar világszerte sikeres lehet. Azóta 80 országban játszottunk, és ma már egyáltalán nem furcsa, ha egy német zenekart a világ másik sarkában is ismernek. Kiköveztük az utat a többiek előtt, és erre is büszkék vagyunk. És ezen az úton haladunk tovább. Meddig még? Ki tudja?! Amíg élvezzük, amíg érezzük a szeretetet.”

A legutóbbi albumotok a 2015-ös Return To Forever volt, amire egyrészt korábban kiadatlanul maradt dalokat ástatok elő, másrészt külső dalszerzőkkel is dolgoztatok. Most minden új dalt kettesben írtál Rudolf Schenker gitárossal?

„Most is van egy-két olyan szám, amelynek megírásába bevontunk külső dalszerzőket, de a Peacemaker nótához például Pawel is hozott témákat, a dalok túlnyomó többsége azonban kettőnk munkája. Beszéltem már korábban a Scorpions DNS-éről, ahhoz pedig kettőnkre van szükség, hiszen minden Scorpions albumra rányomtuk a bélyegünket. Rudolf hozza a zenét, én meg az énekdallamokat és a szövegeket. A legismertebb dalaink is így készültek. Néha nem árt, ha vannak külső szerzők is, friss ötletekkel, másfajta megközelítéssel, de most tényleg egy színtiszta Scorpions lemez volt a cél. Pontosan tudjuk, hogy mit várnak a rajongók. Olyan Schenker-riffeket, mint a Rock You Like A Hurricane-ben vagy a The Zoo-ban, meg azt a súlyt, amit az Animal Magnetism vagy a China White képviselt. Általában a riffek születnek meg először, de most a szövegek jöttek előbb, és azok inspirálták Rudolf riffjeit. Ezért sem lehetett unalmas a kreatív folyamat. Így még sosem dolgoztunk.”


Ahogy világjárványban sem. Rendesen át is írta az eredeti terveiteket, igaz?

„A járvány mindent felforgatott. Eredetileg egy amerikai producerrel, Greg Fidelmannel akartunk dolgozni Kaliforniában, de esélyünk sem volt, hogy eljussunk hozzá, ahogy arra sem, hogy ő átrepülhessen Németországba. Megpróbáltuk a távmunkát is, heteken át, Zoomon keresztül, de reménytelen volt az egész. Ő sem értette, hogy pontosan mit akarunk, és nekünk sem jöttek át az ő elképzelései. Nem adtuk fel a közös munkát, majd talán legközelebb… Az is felmerült, hogy csúsztassuk el az egész melót 6-8 hónappal, de örülök, hogy nem így tettünk, mert azóta már jóval hosszabb idő is eltelt, és a helyzet mit sem javult. Végül Hannoverben vettük fel az egész lemezt, Hans-Martin Buff, egy ismert német producer és hangmérnök segítségével, akivel már korábban is együtt dolgoztunk. Noha így sem volt egyszerű a folyamat, de a lemez végül megszületett, és pontosan olyan lett, amilyennek szerettük volna.”


Március közepén már turnén lesztek a mostani tervek szerint. Mennyire vagy optimista?

„Muszáj annak lennem! Azokat a márciusi koncerteket Las Vegasban már eredetileg 2020-ban meg akartuk csinálni. Aztán átraktuk 2021-re, majd 2022-re. Szörnyű lenne, ha most sem tudnánk fellépni, ha nem tudnánk turnéra indulni. Ahogy mindenki számára szörnyű volt ez a két év, különösen a fiatal bandák számára. Mi legalább el tudtuk foglalni magunkat a stúdiózással, kihasználtuk ezt az extra időt, de nyilván nem mindenki ilyen szerencsés. Ha még 2022-ben sem tudnak elindulni a turnék, annak nagyon súlyos hatása lesz mindenkire. Ezért is muszáj optimistának lennem! Már 2020 tavaszán is azért írtuk meg és adtuk ki a Sign Of Hope című dalt, mert éreztük, hogy reményt kell adnunk az embereknek.”


A feleségednek nem volt fura, hogy az utóbbi két évet odahaza töltötted?

„Ó, Gabi ennek nagyon örült, és alapvetően én is élveztem ezt a meglassult életet. Gabival lassan 45 éve élünk boldog házasságban, és ez szerintem annak is köszönhető, hogy még egyáltalán nem voltam ismert, amikor megismerkedtünk, amikor egymásba szerettünk. Igazi társra és barátra találtam benne. Jó volt, hogy sokkal több időt tölthettem vele és a családdal, mint általában. De azért ez a járvány egy katasztrófa. Sosem gondoltam volna, hogy így térdre kényszerítheti a világot egy vírus. Van mit tanulnunk ebből, azt hiszem.”


Még a pandémia első évében előkerült egy furcsa pletyka arról, hogy az 1990-es Crazy World albumotokon megjelent és hatalmas világsikerrá vált Wind Of Change dalt nem is ti írtátok, hanem a CIA, mégpedig azzal a céllal, hogy a hidegháború vége felé elősegítse a változásokat az ősellenség Szovjetunióban. Mit szóltál ehhez a sztorihoz?

„Szerinted mennyire néztem idiótának, aki ilyesmit állít? Még mielőtt ez az egész baromság bejárta volna a világsajtót, én már beszéltem azzal a fickóval, aki ezt az egész Wind Of Change podcast-sorozatot készítette. Bejelentkezett egy interjúra, én meg azt hittem, hogy ez is csak a szokásos sztori lesz, beszélgetünk a zenekarról, a dalokról, erre azzal jött ez a fickó, aki New Yorkból repült át Hannoverbe, hogy a dalunkat nem is mi írtuk, hanem a CIA, és hogy mit szólok ehhez. Elég udvarias és türelmes ember vagyok, de a legszívesebben ráborítottam volna az asztalt! (nevet) Utólag is úgy látom, hogy megérte udvariasnak lennem, mert ezen a sztorin mindenki csak röhögött. Máig nem értem, hogy mi volt a célja az egésznek, túl azon, hogy valami nagyot akart gurítani a 30 éves jubileum kapcsán. Bárki is komolyan gondolhatja, hogy a Wind Of Change dalunk a CIA propagandafegyvere volt? Hiszen az egy békehimnusz, és egyenesen a szívből jött. Az elsők között játszottunk a 80-as években a Vasfüggönyön túl, és amikor 1989-ben felléptünk a moszkvai Music Peace fesztiválon, együtt Ozzyval, a Mötley Crüe-val, a Skid Row-val, a Bon Jovival, az olyan hatással volt ránk, hogy megírtuk ezt a számot. Ha annyira okosak lettünk volna, és tényleg a CIA lett volna a háttérben, akkor már a fesztivál idejére kihozzuk ezt a dalt. De éppen hogy a Moszkvában látottak inspirálták, annak nyomán született meg. Egy mesterségesen kettéosztott Németországban nőttünk fel, évtizedeken át nem játszhattunk a német rajongóink felének, a keletnémet rokonainkkal sem találkozhattunk… Semmi mást nem akartunk, mint azt, hogy végre vége legyen ennek, hogy szabadon élhessen mindenki, mehessen oda, ahová csak akar. De ahogy az akkori lemezünk címe is mondja, ez egy őrült világ. És az azóta eltelt harminc évben sem lett kevésbé őrült. Ez a szürreális CIA-sztori is tökéletesen példázza, hogy mennyi hülyeséget próbálnak elhitetni velünk. És sajnos mindig lesznek olyanok, akik a legnagyobb képtelenségeket is komolyan veszik, szóljon az a laposföldről, vagy éppen arról, hogy a járvány nem is létezik. Az emberi butaság és hiszékenység nem ismer határokat.”

Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin februári számában jelent meg.

Wind Of Change – Budapest 2022 – magyar zászlóval

Wind Of Change – Krakkó 2022 – lengyel és ukrán zászlóval